Debrecen mellett találta meg álmai otthonát a művészpár

---

Már nem a nyüzsgés vonzotta őket, hanem a nyugalom, a jó levegő, a szép környezet. Nem költöztek messzire, viszont nagyon jól érzik magukat. Interjú Deák Anitával.

---

Valamikor a közgazdaság világában folytatott tanulmányokat, később azonban végérvényesen a képzőművészettel jegyezte el magát Deák Anita. A mesék is mindig érdekelték, vonzotta az a világ. Csoda-e, ha jó négy és fél esztendeje meghozott egy döntést szintén művész párjával, Abai-Nagy Istvánnal, és egy Debrecen közeli tanyára költöztek, nagyjából két kilométere a városhatártól? Milyen itt élni, mit tanultak az elmúlt években, hogyan hat az alkotásaira ez a környezet és mi is az a Shambaland? Erről beszélgettünk Deák Anitával, aki most éppen a tavaszi megújulásra készül.

Dehir: Sokan álmodoznak arról, milyen jó lenne a természethez közeli életet élni – de kevesen lépik meg. Nehéz döntés volt?

Deák Anita: Már gyerekkoromban is szerettem volna kertesházban élni, de nem úgy alakult. Sokat voltam nagyszüleimnél, kertünk is volt, így nem maradt ki az életemből a kertészkedés sem, de 35 év panellét elég volt ahhoz, hogy vágyjak a változásra. A párom kertes házban nőtt fel, neki is egyértelmű volt, hogy lépnünk kell. Először csak kertvárosi házra gondoltam, de a párom nagyobbat álmodott: költözzünk tanyára! Első félelmeim leküzdése után tanyát kerestünk. Legalábbis házat nagy telekkel, lehetőleg a város szélén. És megtaláltuk.

Előtte is nagyon szerettük ezt a környéket, gyakran jártunk ki a Fancsikai-tóhoz, Hármashegyre. Aztán találtam egy hirdetést, megnéztük és beleszerettünk.

Tökéletes hely a terveinkhez, a munkánkhoz. Fontos volt, hogy mindkettőnknek legyen saját önálló műhelye, ahol nem zavarjuk a szomszédokat, itt ez is adott volt. 

Dehir: Annyira nincs is messze a várostól a birtok. Mondhatjuk, hogy maradtak debreceniek? Dolgozni például visszajárnak a városba?

Deák Anita: Valóban nincs messze, mindössze két kilométer a Debrecen táblától. Sokan – akik vagy ki sem mozdulnak a városból vagy messzebbre mennek – meg is lepődnek, hogy ennyire közel ilyen helyek vannak. Én továbbra is tanítok a Kós Károly Művészeti Szakgimnáziumban mint művésztanár, így majdnem napi szinten megyek a városba. A párom szobrász-dekoratőr (akit leginkább virágkarneváli kocsijairól, óriás installációiról ismerhet a helyi közönség), saját műhelyében, itthon dolgozik. 

Dehir: Hogyan telik egy átlagos napjuk? 

Deák Anita: Igazából ez évszakfüggő. Nem mondanám, hogy nagyon másképp telne egy nap, mint egy nagyobb kerttel rendelkező házban, de tény, hogy több időt vagyunk a szabadban, a páromé a kinti meló jelentős része, így ez inkább őt érinti. Haszonállataink nincsenek, de van két kutyánk és három macskánk. Volt két kecskénk, de azok is inkább háziállatok voltak, tavaly örökbe adtuk őket a közelben lakó juhásznak. A terület elég nagy, így munka van bőven, mondhatni mindig. A nehézséget inkább az okozza, hogy le tudjunk kicsit ülni élvezni a kertet.

Itt a tavasz, jön a jó idő, ilyenkor egyre többet vagyunk a kertben, gyakran kint főzünk, ott eszünk. Sok fát ültetünk, a konyhakertet úgy alakítjuk ki, hogy minél természetesebb legyen.

Rengeteg a teendő egészen őszig, de ezt vállaltuk és élvezzük, hogy ilyen környezetben lehetünk.

Dehir: Nem hiányzik a városi nyüzsgés? 

Deák Anita: Nem igazán. Annyit pont vagyunk a városban, amennyire igényünk van, de jó utána hazatérni. Hamar elkezd hiányozni a tiszta levegő, a nyugalom. Most olyan innen bemenni mondjuk egy belvárosi programra, mintha kirándulni mennénk. Így azért jobban tudjuk értékelni a nyüzsgést, mint mikor a közepén laktunk. Azért az hiányzik a belvárosi létből, hogy bárhova eljutottam biciklivel pár perc alatt. 

Dehir: A városi embernek az erdős környezetről a romantikus gondolatok mellett az is eszébe jut, hogy vajon milyen ott a közbiztonság, meg ha jön a tél és a hó, akkor mi lesz hogyan lehet majd közlekedni...

Deák Anita: Eddig, lekopogom, nem érzékeltük, hogy rossz lenne a közbiztonság, bár lehet hallani dolgokat, minket szerencsére még semmilyen inzultus nem ért. A közlekedés szuper, tavaly készült el az aszfaltos út, így gyakorlatilag száz métert kell földúton közlekednünk. Tény és való, a környéken rengeteg a földút, volna mit fejleszteni. Télen, hóban csak az zavar, hogy kevesebbet tudunk az erdőn keresztül menni, mert ott azért tud gondot okozni a sár, de kiböjtöljük. A kisfiamat az oviba amúgy a tó melletti földúton viszem, a párom pedig egyébként többnyire kerékpárral közlekedik, húsz perc alatt a belvárosban van.

Dehir: A kisfiuk már ide született?

Deák Anita: Igen, a költözésünk után egy évvel, így gyakorlatilag vele együtt szoktuk meg a „tanyasi” létet. Azért az biztos, hogy ahogy nő, egyre könnyebb mellette és vele is együtt dolgozni. Nagyon természetszerető kisfiú, igazi kis dzsungelharcos, hatalmas térigénye van, sokszor mondogatjuk is: nem is tudjuk, mi lenne, ha lakásban kellene élnie. Egyre többet segít a kertben is, idén például már lesz saját kis ültetvénye, sőt, van saját fája is.

Dehir: Mennyi ideje, energiája jut az alkotásra?

Deák Anita: Röviden szólva: kevés, de egyre több. Ahogy nő a kisfiam, egyre könnyebben tudok rá időt szakítani, és remélem, neki is egyre több kedve lesz együtt alkotni velünk. Tágabb értelemben véve azért rengeteget alkotok. A főzés, a kerttervezés, játékok készítése, ez mind alkotó folyamat. Szerencsére a párom is alkot, így tudjuk egymást ebben segíteni.

Dehir: Korábban volt egy kézműves vállalkozása, a Rozsdaszamár. Azt egy ideje félretette. Most mivel foglalkozik?

Deák Anita: Az utóbbi években inkább objekteket készítettem. Nagyon szeretem a rozsdás tárgyakat, a természet alakította alapanyagokat, amikhez hozzátéve egy új műalkotás születhet. Ilyen szempontból is nagy ajándék a tanya. Itt régen gazdálkodás folyt, így sokszor bukkannak elő innen-onnan régi rozsdás tárgyak, amiknek új értelmet adhatok. Ahogy időm engedi, szeretnék egy kiállítást ezekből az alkotásokból. Nagyon szeretem a természetművészetet is, ezt az általam szervezett programokban is alkalmazom mint önismereti, kapcsolódási módszert.

Dehir: Amikor kiköltöztek, volt fogalma róla, hogy lesz majd egyszer olyan, hogy Shambaland? És mi az?

Deák Anita: Arról, hogy pontosan hogy fogják hívni, még nem volt fogalmunk, de hogy lesz egy hely, amit meg szeretnénk osztani másokkal és ott lélekemelő dolgoknak kell történnie, arról elég erős víziónk volt. Párom a kertrendezésben fantasztikus, én pedig inkább a tanítás, gyógyítás által tudok adni. De hogy hogy is lett Shambaland… Szóval kerestük a megfelelő nevet, de nem árulta el a föld, így vártunk. Majd olvastam a Shamballa titka című James Redfield könyvet, melyben

Shamballa egy valós hely, legalábbis egy másik dimenzióban, ahol nagyon tudatos, tisztán gondolkodó, a természettel harmóniában élő emberek laknak.

Szóval megtetszett a név, Pisti meg kiegészítette, így lett Shambaland. A történethez hozzátartozik, hogy szeretnénk a szomszéd telekkel bővíteni a birtokot. Olyannyira, hogy lerajzoltam egy alaprajzot, hogyan is nézne ki utakkal, fákkal, tisztásokkal. Időközben kiderült számomra, hogy Shamballa a buddhista mitológiában valóban létező hely, és évszázadokkal ezelőtt egy buddhista pap egy nagyon hasonló térképet rajzolt róla, mint az én tervem. Szóval nem volt visszaút, Shambaland lett a neve. 

Dehir: Időről időre kinyitják a kapukat: milyen programokra várják az érdeklődőket?

Deák Anita: Sok tervünk van. Szeretnék művészeti, ökotudatos, illetve önfejlesztő, spirituális jellegű táborokat, workshopokat tartani gyerekeknek, felnőtteknek. Tervben van több alkotótábor is a nyárra. Nagy álmunk, hogy létrehozzunk egy természetközeli kiállítóteret, ahol megmutatkozhatnak a hasonló gondolkodású alkotók. Emellett kisebb szabadtéri rendezvényeket tervezünk. Én időközben több képzésen részt vettem, így vezetek mesetérképes életrendezést, tartok erdőfürdős meditációkat, sőt metamorf masszázst és kapcsolatteremtő gyógyítást is alkalmazok. A legközelebbi eseményünk egy három szombatos programsorozat, ahol a tavaszi tisztulás, feltöltődés jegyében csodálatos gyakorlatokat végzünk. Délelőtt benti, délután pedig erdős foglalkozások lesznek. Szívesen látunk minden érdeklődőt, szerintem fantasztikus érzés kapcsolódni a természettel! Hosszú távú célunk egy olyan közösség létrehozása, ahol az emberek a természettel összhangban, egymást segítve, emelve egy tisztább tudatszinten tudnak élni.