Belépés
Regisztráció
Debrecen könyvekben: személyes szálak fűzik egyik kedvenc kötetéhez a helyi képzőművészt
Szerző: Szilágyi Szilvia | szilagyi.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2021.08.08. 10:00 | Frissítve: 2021.08.08. 10:27
Debrecen - Sorozatunk következő részében Láng Eszter képzőművész mesélt friss olvasmányélményéről.
Az Irodalom városa (City of Literature) című pályázathoz kapcsolódva indítottuk el Debrecen könyvekben című sorozatunkat, amelyben 15 irodalomkedvelőt kérünk meg, meséljenek a számukra legmeghatározóbb debreceni kötődésű olvasmányaikról, mindezt egy olyan helyszínen, amely valamilyen módon kapcsolódik az adott műhöz.
Láng Eszter (fotók: Szilágyi Szilvia)
A sorozat következő részében Láng Eszter képzőművésszel, íróval, lapszerkesztővel, egykori egyetemi oktatóval találkoztunk a Piac utcán. A képzőművész számára fontos találkozópont a főtér, ha kilép Piac utcai otthonából, mindig összefut itt egy-két kedves arccal, s nem utolsósorban a magával hozott kötethez is kapcsolódik a helyszín.
A Szénási Miklós és Heller Zsolt által jegyzett és Gólya György által "illusztrált" Erre jöttünk című, 2020 telén megjelent kötetben a személyes benyomások, élmények által rajzolódik ki a két szerző közös, 21. századi Debrecen-térképe, a Déli sor, az István és a Hadházi út, a Darabos, a Honvéd és a Jerikó utca mellett a főtér is felbukkan az egyik versben:
„nem értettem, miért olyan fontos neked,
hogy lásd az utcák fényeit, halld azt a tompa morajlást,
amit a Piac utca felől minden alkalommal megérint,
érezni a házakból párolgó dohos illatot,
melyek a régmúlt indián füstjelei.” (Heller Zsolt)
Ahogyan a Debreceni Zsidónegyed, a Pásti utcai zsinagóga is megelevenedik, ahova beszélgetés közben betértünk.
Szubjektív okok miatt esett a választása erre a műre, egyrészt ez a legfrissebb olyan olvasmányélménye, ami Debrecenről szól, másrészt mindkét szerzőt jól ismeri és nagyon szereti, a tevékenységeiket is intenzíven követi – árulta el.
- Éppen emiatt a személyes kötődés miatt nem is tudom kívülről szemlélni az írásaikat, mert ahogy elkezdem olvasni, rögtön nyakig benne vagyok. Belém költözik a kötet, vagy én költözöm bele az írásaikba, általuk a magam dolgai is felsejlenek.
Az a városkép, amit mindketten megírnak a belső lenyomataik, azért szeretem ezeket a verseket, mert a személyes hang által nagyon közel tudnak kerülni.
Különbözőképpen viszonyulnak a városhoz, mert más az indíttatásuk, az identitásuk, s valamelyest a természetes közegük is. Az eltűnt utcákról, bérházakról, kertségekről ugyanakkor mindketten megemlékeznek verseikben. Mindez visszacseng bennem is, az ember óhatatlanul belegondol, hogy a fejlődés nem csak pozitív dolgokat hoz felszínre, az, hogy a város modernebb, a lakhatás emberibb legyen, olykor áldozatokat kíván – mondta.
„A Hortobágy utca, mondja, nem is volt
annyira rossz hely. Tíz év talán?
(Lassan mindent számolgatni kell.)
Ablaka parkra nézett, csak az erkély
jelentett némi menedéket, ahonnan drótüveg
fedezékből figyelhette a rokkant házakkal
teli Kar utcát. (Azóta azt a helyet is
a paradicsomi állapot közelébe vonták:
áraival elérhetetlen messze már.)” (Szénási Miklós)
- Rövid kötet, amit egyszuszra végig lehet olvasni, s olyan, amit az ember másodszor, harmadszor is szívesen kézbe vesz, mert nem terheli meg, ugyanakkor képet ad arról a városról, ami az övéké, s amely várost el tudok rajtuk keresztül is a magaménak fogadni – tette hozzá a sokoldalú művész, akinek nemrég jelent meg legújabb kötete Élni, ahogy címmel.
2024.09.07.
