Cigányok a Deszkán
Szerző: Bárka Online | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.02.11. 13:13 | Frissítve: 2011.11.04. 16:14
A Katona József Színház nagy fába vágta a fejszéjét, egyszersmind nemes feladatot vállalt a Cigányokkal. Nem kell mondani, miért égetően szükséges a mai Magyarországon a cigányságról, a hozzájuk kapcsolódó társadalmi előítéletekről, vélekedésekről beszélni, és egyáltalán: a többségi és a roma társadalom konfliktusáról szólni.
Az előadás két darab keresztezése: az első felvonás Tersánszky Józsi Jenő drámája, melyet Grecsó Krisztián írt tovább, a mába helyezve a cselekmény folytatását. Rögtön felmerül a nézőben a kérdés: mi szükség volt egyszerre Tersánszkyra és Grecsóra? Miért nem elég egyikük? Hiszen Tersánszky eredetileg Szidike címen futó népszínműve, bár konfliktusokkal terhelt (melyik dráma nem az), de alapvetően szórakoztató darab; míg Grecsóé, hiába sarkítottak nála is a karakterek, a mai magyar valóság feloldhatatlan problémáival szembesítő, tragikus tónusú szöveg. Míg a Máté Gábor rendezte produkció első felvonása amolyan romantikus képet fest a romákról, a második egy cigánygyilkosság utáni helyszínelést mutat be, kissé elrajzolt figurákkal, de tulajdonképpen realisztikusan. Hogy akkor miért illik össze mégis a két szöveg? Mert gyakorlatilag az első, mai szemmel nézve elhazudott, sohasem volt jópofa világának kellő kontrasztja a második rész, amely valahol azt is mutatja be, hogy a homokba dughatjuk a fejünket, tehetünk úgy, mintha nem létezne a probléma, de attól az még nem fog megszűnni. A gondok ráadásul már az első felvonásban is ott vannak, kimondva-kimondatlanul, kibeszélésük hiánya vezethet éppen a második felvonásban történtekhez. Egyszerű, fehér térben kezdődik az előadás (díszlet: Cziegler Balázs). Minden kis változásnak nagy szerepe van itt. A gyilkosság után fekete csíkokban csordogál lefelé a vér, és hullik alá a pernye.
A Katona színészei könnyedén hozzák a jóval inkább karikírozott Tersánszky-figurákat és a Grecsó-féle hús-vér embereket; de ez nem újdonság tőlük. Grecsó figurái egytől egyig reménytelen alakok. Látunk itt az elvek világában élő, píszí, a valóság működési törvényszerűségéből mit sem értő, liberális újságírónőt, a dolgokat csak megúszni akaró nyomozót, felelőtlen orvost, kezelhetetlen romát; megjelennek a szokásos sztereotípiák, mindkét oldalról. Mindenki negatív, nem látunk olyan embert, aki itt változtathatna bármit is, tudná a kiutat, a zárlat pedig talán a lehető legnegatívabb: a halott urát sirató cigányasszony elátkozza a helyszínelésről távozó rendőrt, aki nem tud neki semmit ígérni. Két összeegyeztethetetlen kultúrát, létmódot látunk, sajnos, mindenféle reménysugár és megoldás (például azt sem tudjuk meg - a szerzői szándéknak megfelelően -, hogy ki a gyilkos) nélkül. Míg a témában született eddigi legjobb magyar előadás, a kaposvári Csak egy szög a zárlatban a párbeszédre szólított fel, itt - azzal szinkronban, hogy az azóta eltelt néhány évben még jobban megromlott a cigányok és magyarok viszonya - erről szó sincs, éppen arról szól a darab, miért nem képes a dialógusra a két csoport.
Fotók: Dömölky Dániel, Katona József Színház
A V. Debreceni Deszka Fesztivál előadásairól, eseményeiről online tudósítások olvashatók a Bárka Online-on.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)