Az amerikaiak elrontották a kísérletet
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2010.11.13. 08:00 | Frissítve: 2010.11.13. 08:00
Minden idők egyik legmegdöbbentőbb eredményre jutó emberkísérletét kilenc évvel ezelőtt brutálisan jól dolgozták fel a német filmesek. Most az amerikaiak is tettek egy próbát. Nem sok sikerrel. Megjelent DVD-n A kísérlet. Kritika.
A Stanford Egyetem alagsorában 1971-ben zajló börtönkísérletről bizonyára azok is hallottak már, akiket kicsit sem érdekel a pszichológia. Az emberi mivoltukból kivetkőző, a szerepüket pillanatok alatt hihetetlen szinten átélő börtönőrnek és rabnak kinevezett önkéntesek története nehezen felejthető. Mindössze hat nap alatt jutottak el arra a szintre, hogy már emberéletek forogtak veszélyben.
A stanfordi rémálomról 2001-ben a később A bukás - Hitler utolsó napjaival világhírnévre szert tett Oliver Hirschbiegel készített megrázó erejű filmet. Persze a tényeket Hirschbiegel is lazán kezelte, az „ő kísérletének” két halottja lett, a börtönőrök pedig a tudósokra is rátámadtak, de ott valahogy nem ez volt a fontos. A német rendezőnek nagyon jól sikerült megragadnia az ugyan gyors, de mégis aprólékos folyamatát annak, ahogy ezek az emberek átalakultak valamivé, amitől mindannyian félünk, de amiről azóta tudjuk, hogy ott bujkál mindannyiónkban.
Egy amerikai produkciós iroda vezetői most (talán az iraki kínzások „apropóján”) úgy gondolták, ideje elkészíteni a Das Experiment remake-jét, természetesen The Experiment címmel. Rendezőnek - az is börtön, ez is börtön alapon - felkérték a Szökés című sorozat vezető forgatókönyvíróját, a főszerepekre viszont két nagy nevet, Adrien Brodyt és Forest Whitakert nyerték meg. A nem épp alacsony, 22 milliós dolláros költségvetés ellenére A kísérlet nem került a mozikba, csak DVD-n jelent meg Amerikában, és most nálunk is.
Az alaphelyzet nem változott, a jelenünkbe áthelyezett történetben a kiválasztott férfiak – ki pénzért, ki kalandvágyból – tudják, mire vállalkoznak, s az ügymenet is hamar eldurvul. A nyomasztó légkört is sikerül szépen megteremteni, bár a német film atmoszférájától messze vagyunk. Ne legyünk azonban igazságtalanok, ahhoz bizonyára a német nyelv is sokat tesz hozzá. Egy a baj; a film ott hasal el, ami a lényege lenne. A szerepeket túl hamar leosztja a rendező, itt kész, meglehetősen közhelyes karaktereket (nyamvadt szadista, jó börtönőr, látens homoszexuális, dacos hős) kapunk, ahelyett, hogy az átlagemberek alakulnának át szemünk előtt közhelyes karakterekké. Mintha épp az érdekelné a legkevésbé az amerikaiakat, ami fontos volt ebben a nyomorult kísérletben.
Szegény színészeken amúgy nem múlik, Brody okosan megoldja a figuráját, a mellékszerepeket vivő kevésbé ismert arcok is egész jók, Whitakeren viszont látszik, hogy nem egy rendező, hanem egy író adta neki az instrukciókat. Meg vagyok róla győződve, hogy az arcát mostanság nem túl acélos filmekben erodáló „Szellemkutya” túl erős színész a 40 évesen is az anyjával élő, szelídnek tűnő, de legbelül szadista fickó megformálására. Whitaker annyira jó, hogy neki bizony vissza kell fognia magát, hogy ne legyen túl maníros. No, ennek itt az ellenkezőjét látjuk, egy borzasztóan méltatlan alakítást korunk egyik legnagyobb színészétől.
Azt még meg lehetne bocsátani, hogy a német filmben jelentős szerepet kapó tudósok az amerikai újrából szinte teljesen kimaradtak, a hollywoodi végkifejletet viszont nem. Hiába szurkolunk a raboknak, nem, nekik itt nem szabad, nem szabadna nyerniük. Nem szabad, hogy ezt a történetet látva egy pillanatig is jól érezze magát az ember, mert ez nem arról szólt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)