Adventi koncert Horgas Eszterrel és a Talamba Ütőegyüttessel
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.11.18. 11:15 | Frissítve: 2013.11.18. 11:21
Debrecen – A Kölcsey Központ Nagytermében ad koncertet december elsején a Köztársasági érdemrenddel kitüntetett fuvolaművész és az ütőegyüttes.
A Köztársasági érdemrenddel kitüntetett Horgas Eszter fuvolaművész, olyan hazai és világsztárokkal lépett fel, mint Al Di Meola, Natalie Cole, vagy Szakcsi Lakatos Béla.

„A fuvolám és köztem nagyos szoros érzelmi kapcsolat van. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy nagyon bensőséges viszony, amit akár szerelemnek is nevezhetnék, hiszen amikor fönnállok a színpadon, a számhoz emelem és nagyon finoman levegőt fújok bele, a lelkem egy részét lehelem bele, ami hangokká formálódik. Sokfajta muzsikussal dolgoztam már együtt, de a Talamba Ütőegyüttessel ez egy izgalmas, új világ. Egészen eredeti színeket, állapotokat járunk be. Úgy gondolom, a zene alkalmas arra, hogy meséljen. Fontosak az érzelmek, a szellem és a történetek – az, hogy megragadjuk a közönség lelkét.”
A Talamba Ütőegttes tagjai Grünvald László, Szitha Miklós, V. Nagy Tamás és Zombor Levente Artisjus – díjas ütőhangszeres művészek, a hazai ismert művészeken túl olyan külföldi sztárokkal adtak közös koncertet, mint például Rhoda Scott – a mezítlábas orgonista.
Kölcsey Központ, Nagyterem
2013. december 1. 19.00
Jegyárak: 2 400 és 2 900 Ft.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)