A világhírű muzsikus az olasz operajátszást szerette volna feleleveníteni Debrecenben
Szerző: Petró Enikő | petro.eniko@dehir.hu Közzétéve: 2022.03.06. 16:40 | Frissítve: 2022.03.07. 08:21
Debrecen – A trubadúr karmesterével, Ács Jánossal beszélgettünk, aki nagyon megszerette városunkat, s külön örült annak, hogy láthatta a Munkácsy-képeket is. Interjú.
Hatalmas siker volt a Csokonai Színház legújabb operaelőadása, A trubadúr. Az egyik legismertebb Verdi-operát a Kölcsey Központban a világhírű karmester, Ács János vezényelte, aki az olasz dallamok szerelmese. Számos híres olasz művésszel dolgozott már együtt, s otthonát is Olaszországban rendezte be közel ötven éve. Ács Jánost Verdiről, az előadásról, közös munkájáról a többi művésszel, s az isteni sugallatról is kérdeztük. Interjú.
Próba a Kodály Filharmonikusokkal
Dehir.hu: Olaszországban él 1974 óta, ahol számos nagynevű művésszel dolgozott együtt, többek között Luciano Pavarottival is. Honnan ered ez a mély vonzalma az olasz zenéhez, az olasz művészekhez?
Ács János: Ez a vonzalom gyermekkori élményekből táplálkozik, ugyanis a Magyar Állami Operaház gyerekkórusában énekeltem hét évig, éppen abban az időszakban, amikor az Operaház nemzetközileg a leginkább elismert időszakát élte. Akkoriban mindig volt ott egy elismert olasz karmester, aki vendégművészként részt vett az olasz operák betanításában, előadásában: egészen Sergio Failonitól indult ez a tradíció. Én abban az időben voltam ott, amikor Lamberto Gardelli volt ez a vendégművész. A legnagyobb énekesek léptek fel akkoriban az Operaház színpadán, s én gyermekkorom óta ezt éreztem, hogy az operára születtem. A Zeneakadémiára jelentkeztem több szakra is, köztük volt az ének is, de itthon nem vettek fel semmire, mivel édesapám keresztény volt, és ezt akkoriban nem nézték jó szemmel.
Gyerekkorom óta éreztem, hogy Olaszországba kell mennem, s azt, hogy nem nyertem felvételt egyik szakra sem, jelnek tekintettem. Olaszországban mindenhová felvettek, ahová csak jelentkeztem, így ott kezdtem el a tanulmányaimat.
Énekből is van diplomám, viszont a hangom nem volt olyan jelentős, hogy elsőosztályú énekes lehettem volna. A gondviselés segített hozzá ahhoz, hogy korrepetítorként kiemelkedő tudjak lenni: megnyertem egy korrepetítor versenyt, s ennek köszönhetően elindult a karmesteri pályám. Azt mondhatom, hogy gyermekkori szerelem és elhivatottság terelt az olasz opera irányába.
Dehir.hu: Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy Verdi-operát állítanak színpadra Gemza Péterrel?
Ács János: Még mielőtt idejöttem volna, már akkor kikötöttem, hogy csak akkor tudok elvállalni bármit, ha a cél az, hogy az olasz operajátszást elevenítsük fel. Bármennyire is szeretem az orosz vagy a francia operát, úgy vélem, mindenkinek azt kell csinálni, amiben valami autentikusat tud adni. Aki azt gondolja, hogy mindent tud, az semmit nem tud, én pedig az olasz operával tudok valamit átadni a hallgatóságnak. Ezt kértem és örömmel fogadták ezt a gondolatot Debrecenben. Az, hogy A trubadúrt vittük színpadra, az Gemza Péter érdeme, mert én egy másik operát szerettem volna, ami még nem mutattak be Debrecenben, a Macbethet, de belátom, hogy nagyon jól döntött az igazgató, mert A trubadúr sokkal népszerűbb, kezdetnek mindenképpen alkalmasabb.
Dehir.hu: Hatalmas, zajos siker volt A trubadúr debreceni bemutatója. Hogyan sikerült olyan neves művészeket megnyerni erre a produkcióra, mint Riccardo Massi, Gál Erika, Kálmándy Mihály és Ádám Zsuzsanna?
Ács János: A tenort, Riccardo Massit én javasoltam, mivel Magyarországon nem ismerek olyan tenort, aki ezt a szerepet úgy el tudta volna énekelni, ahogy én azt elképzelem. A másik három művészt, Gál Erikát, Kálmándy Mihályt és Ádám Zsuzsannát, név szerint ismertem, de őket Gemza Péter kapcsolatain keresztül tudtuk elérni.
Nem sokan képesek Magyarországon ilyen nagy szerepeket elénekelni, nagyon jó kombináció, hogy találtunk ilyen elsőosztályú művészeket.
Anélkül nem lehet egy ilyen operát megcsinálni, hogy ne legyen négy olyan énekesünk, akik a legmagasabb szintet képviselik, ugyanis Verdi kívánsága is az volt, hogy akik ebben az operában énekelnek, azoknak szép hanggal, nagy hangterjedelemmel kell rendelkezniük, illetve briliáns technikájuk kell, hogy legyen. Ennek a négy művésznek mindhárom adottsága megvan.
Dehir.hu: Milyen volt a közös munka a társulattal, a debreceni énekesekkel és zenészekkel?
Ács János: Nagy örömem, hogy az összes mellékszereplőt helyi tehetségekből választhattam ki. A kisebb szerepekben olyan fiatalok énekelnek, akikkel együtt dolgoztam Debrecenben már a kezdetek óta, s remekül helytálltak. Wagner Lajos pedig már tapasztalt, nagyszerű művész, őt meghívtuk erre a kis szerepre, hogy méltóságot adjunk az előadásnak. Nagyon pozitív volt a hangulat, de nehezítette a munkát, hogy legtöbbször mindig hiányzott valaki, más elfoglaltság, munka vagy a koronavírus miatt. Kiemelném viszont, hogy Riccardo Massi február elsejétől mindennap velünk volt, szerényen, kedvesen viszonyult mindenkihez. Nem játszotta el a nemzetközi sztárt, annak ellenére, hogy ő az, hiszen már a Metropolitan Operaházban is énekelte ugyanezt a szerepet.
Dehir.hu: A trubadúr és Verdi, illetve ez az előadás mit üzen a mai közönségnek?
Ács János: Verdi zenéjének – de magának az olasz operának egészen Rossinitől Leoncavallóig – a szépsége magával ragadó, s az érzelmekre pozitívan hat. A mai világban szükséges, hogy legyen miből táplálkoznunk, lelki tartalommal telített művek, esztétikai szépségből. Az olasz zene dallamának végtelen szépsége nem helyettesíthető semmivel. A mai ember egyre kevésbé találhatja meg a hitet, s ebben a műben – annak ellenére, hogy a főhősök meghalnak – az üzenet pozitív. Az áldozat értékéről, a szerelem igazságáról, a bosszú értelmetlenségéről és visszaütő hatásáról, a barátságról, az igazi értékekről szól, amikért érdemes élni. Ha a közönségnek sikerül ezt megtapasztalni, akkor úgy mehet ki az előadásról, hogy valamilyen üzenetet kapott.
Az előadók feladata, hogy az Isten és a szerző között közvetítő legyen. A művész isteni sugallatra alkot, s így egy cseppet kapunk az örök életből a művészet által. Ez nagyon fontos a mai világban, hiszen látjuk, hogy még mindig ott tartunk, mint száz éve, háborúban halnak meg emberek. Ezt azzal lehet kompenzálni, ha próbálnánk visszatérni azokhoz az értékekhez, amelyek közül mind örök.
Ráadásul meg tudtuk azt is valósítani Gemza Péterrel, hogy a Kölcsey Központban – ami nem éppen alkalmas egy opera előadására – a néző láthatott valami esztétikailag is szépet, a színpadon nem látszott a modern elképzelés, ami csak rátelepszik a történetre és csak elvesz belőle. Én azt vallom, hogy nem a rendező és a karmester, hanem a szerző a legfontosabb, s utána az énekesek, akik megvalósítják, amit az alkotó leírt. Mi, a többiek, a szerző, s utána a művészek szolgálatában vagyunk, hogy a legjobbat hozhassák ki önmagukból.
Dehir.hu: A munka mellett volt érkezése szétnézni a városban? Milyennek látja Debrecent?
Ács János: Nagyon megkedveltem Debrecent, rendkívül élhetőnek találom. Nyugodt, tiszta város, az emberek pozitívak és szerények, ami engem meglepett, mert például Budapesten egészen máshogy állnak az élethez. Találkoztam a három legjelentősebb vallási felekezet vezetőjével: a református püspökkel, a római katolikus püspökkel és a görögkatolikus érsek-metropolitával is. Mindhárman olyan autentikusak, a világon nincs talán egy olyan város, ahol ilyen lehetőség van arra, hogy ilyen együttműködés létrejöjjön a hit nevében. Legszívesebben még felkeresném a többi felekezetet is. A zene is egy olyan dolog, ami mindenkinek szól. Istent nem lehet kivenni a zenéből. A szellemi táplálékot kedvelő emberek elsősorban Istenből merítenek.
Debrecen ebből a szempontból is egy rendkívül értékes város. Emellett az is sokat jelentett számomra, hogy a három Munkácsy-képet láthattam élőben. Sok értékes dolog van a városban és sok értékes embert is találtam. Megszerettem Debrecent, szép a színháza is, s örömteli, hogy meghagyják a külső kinézetét a felújítás során, akárcsak a milánói Scalaban,
csak azt sajnálom, hogy annak elbontották azt a színpadát, amelyen egykor még Rossini is állt. Viszont örülök, hogy egy tradicionális színházépület marad meg Debrecenben, ahol jó lesz majd operát játszani, hiszen ehhez szükség van az atmoszférára is.
Dehir.hu: Ebben a debreceni előadásban is megtalálhatták az isteni sugallatot a nézők, ahogy azt Verdi is szerette volna?
Ács János: Ezt azoktól kell megkérdezni, akik ott voltak és hallották. Én a felelősséget érzem magamon, ez a feladatom karmesterként, hogy ezt átadjam, a lelki töltődést a karmester tudja megadni az énekeseken keresztül. Csak remélhetem, hogy ez sikerült, de azt elmondhatom, hogy volt egy-két értékes pillanat, de hogy ez a hallgatóságban hagyott-e valamit, azt nem tudom, de ez lett volna a cél. Ha nem értük el ezt a célt, akkor úgy érzem, nem tettem meg azt, amit meg kellett volna.
A karmesteri feladat az egyik legnehezebb, hiszen szükség van hozzá zenészekre, énekesekre, kórusra. Ez egy lelki küzdelem, olyat kell adni, ami nem evilági.
A zene mindig üzenet, ami meg van töltve mondanivalóval és azt átadni. Az operában a legfelkészületlenebb ember is érezhet valamit az érzelmeken túl, egy isteni üzenetet. Már majdnem ötven éve csinálom ezt, s ez a feladatom, hogy megtöltsem az előadásokat lelki tartalommal. Nagyon szeretem Leonard Bernsteint és Toscaninit, az ő előadásaik az első ütemtől az utolsóig meg vannak töltve ilyen tartalommal. Ha én ennek csak egy bizonyos százalékát elérem, át tudom adni, akkor is a legtöbbet adtam magamból és ez a cél.