A világ egyik legszebb városában tanulhatott a debreceni festőnő

---

Debrecen – Bezárkózás, fotók, festmények, kerámiák, apai örökség: Józsa Poppeával beszélgettünk. Interjú.

---

Éppen egy évvel ezelőtt meglepő és merész tárlattal lépett a közönség elé Józsa Poppea: azt mutatta meg, milyen is egy női alkotó viszonya az egykor tiltott témához – a férfi testhez. Fotóin az időtlen emberi szépség, a harmónia megjelenítése volt a cél. Nem soroljuk, mi mindent változtatott meg a kiállítás megnyitását követően nyakunkba szakadt koronavírus-járvány, viszont megkerestük a debreceni alkotót, meséljen, hogy töltötte az elmúlt évet, s milyen tervekkel készül az idei esztendőre.

Dehir.hu: Hogy élte meg a bezárkózás időszakát?

Józsa Poppea: Sokszor egy csendesebb időszaknak nagyobb ereje, hordaléka van és szükségünk is van ilyen szünetekre, csak sajnos ez a terminus most a pandémia miatt jött létre. Ez idő alatt volt időm arra, hogy átgondoljam és átértékeljem az életemet. Már két évvel ezelőtt beiratkoztam egy gyermekpszichológiai konzulens szakra, ahol alaposan megismerkedtem a pszichológia tudományával és tavaly júniusban sikeresen levizsgáztam belőle. Ez a tanulás segített nekem abban, hogy másképpen lássam a világot és megtaláljam a belső nyugalmamat és a világ disszonáns dolgaira is megtaláltam a megoldásokat.

Dehir.hu: Milyen volt az elmúlt éve?

Józsa Poppea: Többek között arra is volt időm, hogy a gyönyörű kerámia-gyűjteményemet rendszerezzem, ami nekem egy nagy szerelem… Kiváló magyar keramikusoktól közel száz művem van, mindegyik külön-külön maga a csoda, Illés László és felesége, Luria Vilma, Horváth Sándor, Rank Rezső, Badár Balázs, Zákány Eszter, a Komlós-testvérek művei. Az ausztráliai költőnő, Pam Brown  szerint „csak nyugalomban lelsz a csodák végtelenjére”. Ezt a téren és időn átnyúló szépséget, szeretetet lehet megkapni a kerámiák által, és én hiszek abban, hogy a tárgyaknak lelkük van és létünket kiteljesítik. Emellett egyébként intenzíven festettem, folytattam a tavaly augusztus 20-án elindított „Virágzás” témát, egy sorozatom született belőle.

Dehir.hu: A képzőművészet több területén is jelen van. Melyik a fő csapás, a festészet vagy a fotózás?

Józsa Poppea: Fő szakterületem a festészet, nagyon szeretek figurálisan ábrázolni, a színekkel és formákkal játszani és mindenekelőtt a pontos rajzosságra törekedni, amely mindennek az alapja.

Dehir.hu: Mindig is egyértelmű volt, hogy ezzel a területen keresi majd a helyét?

Józsa Poppea: Ezt jól belém oltotta már a kezdetektől fogva édesapám (Józsa János, 2016-ban elhunyt debreceni festő- és grafikusművész – a szerk.), valamint Roberto da Lozzo, aki a velencei Accademia di Belle Arti festészeti szakán volt a mesterem, s akinél szinte egész nap modell után rajzoltunk. Ez a három év, melyet Olaszországban töltöttem, egész életemet meghatározta, a képzőművészetemet egy egységes, globális szabad gondolkodás járja át, mely kiterjed a festészetre, a fotográfiára és adott esetben az installációimra.

Dehir.hu: Mit jelent Józsa János, az édesapa művészi, művészeti öröksége?

Józsa Poppea: Szó szerint a műtermében nőttem fel, a művészethez való közellét mindenre megtanított, a szakma iránti alázatot, tiszteletet az anyag iránt, a folyamatos munkát. Édesapám hatalmas könyvtára lehetővé tette, hogy már egész fiatal koromban megismerkedhettem a képzőművészettel és annak irodalmával. Mást nem is tudtam elképzelni, mint a művészettel való foglalkozást. Édesapám gyerekkorom óta megtanított minden képzőművészeti technikára, a különböző grafikai eljárásokra, festészeti technikákra. A mai napig nem tudtam még befejezni hatalmas életművének összeírását: közel 1500 alkotása van, mely még sohasem volt bemutatva, publikálva, ennek tárolása, kiállításra való installálása óriási munka, melyet édesanyámmal csinálunk. (A Józsa János munkáiból az Artka Galériában nyílott tárlatot márciusig láthatja a közönség. – a szerk.)

Dehir.hu: Vannak már tervei az előttünk álló hónapokra? A közönség mikor, s milyen munkáival találkozhat legközelebb?

Józsa Poppea: Idén nyárra Szentendrére hívtak, itt édesapám és az én műveimből nyílik egy tárlat. Kirakat-kiállításra is meghívtak itt Debrecenben, mivel a jelenlegi helyzetben ez a legjobb megoldás, valamint a Kölcsey Központban lesz egy közös tárlat, melynek lehetőségét tavaly nyertem el.

Természetesen minden évben visszatérek tanulmányaim városába, Velencébe, ahol a Biennále, a nemzetközi művészeti seregszemle munkálataiban részt vehetek, mint volt akadémiai hallgató.

Én a mai napig is abból táplálkozom, hogy Velencében tanulhattam, mindennap bemehettem a Guggenheim Múzeumba és a többi jelentős képtárba, most is köszönettel tartozom az olasz államnak, hogy ott ingyen kaptam olyan lehetőségeket, melyekből a mai napig is táplálkozom, és fel tudom építeni saját világomat.