A Tócóskertben bulizott és eladta a dzsekijét a Tankcsapda basszusgitárosának
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.10.28. 09:10 | Frissítve: 2018.10.29. 12:06
Debrecen – Itt lettem felnőtt, mondja a magyarországi retró-hullám elindítójának is tartott szerző, aki most a punk, a rock és a skinhead korszak kultikus cuccairól írt könyvet. Interjú.
A Tócoskertben lakott albérletben, több debreceni zenekarban is játszott Poós Zoltán, aki számára a rock and roll ma is igazodási pont. Új könyve, a Szivárvány Áruház folytatásának is tekinthető Rock&Roll Áruház a punk, a rock, a skinhead korszak kultikus tárgyait tálalja elénk.
Fotók: Horváth Péter Gyula
Dehir.hu: Tényleg te indítottad el a magyarországi retró-hullámot a Szivárvány Áruház című könyveddel?
Poós Zoltán: Talán némi szerepe volt ebben az Áruház-szériának is. Ma már úgy tekint mindenki a retróra, mintha az mindig is köztünk lett volna, pedig nem. A rendszerváltás után egy országnak lett elege a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek kádári világából, senki nem akart Traubit, Rónát és Márkát inni, mert már volt 7 Up és Fanta is. Egy pillanat alatt szűntek meg ezek az italok, mert nem volt rá kereslet, és olyan termékek is, mint például a Kismackó csoki vagy a Nebuló cukorka, és a lemezárugyár játékai helyett a Kacsaamesék reklámblokkjában látható Barbie babákat vette mindenki, majd a győri Lemezárugyárban - ahol a kilencvenes évek közepén készítettem egy riportot - meg is szűnt a legtöbb játék gyártása. Ezeket az eltűnt tárgyakat mutattam be a kilencvenes évek közepén az ország egyik legnagyobb példányszámú napilapjában Tárgyas eset címmel egy sorozatban, amiből aztán 2001-ben lett könyv. Utána
nem volt megállás, éveken át heti rendszerességgel hívtak minden kereskedelmi tévébe, rádióba, a végén már a hosszú könyörgések ellenére sem mentem, mert a verseimre és a regényeimre akartam koncentrálni.
A könyv - részben módosuló címekkel - hat kiadást élt meg, körülbelül 15 ezer példányban fogyott, ami a mai könyvpiacon - ahol a háromezer eladott könyv is már óriási siker – szép számnak mondható. Szóval, azt gondolom, hogy a retróhullám kialakulásában talán lehetett némi szerepem, de mivel a nosztalgia örök, így értelemszerűen eljött volna valamilyen formában, de talán az Áruház-sorozatnak is köszönhető, hogy lett némi tárgyfétis-jellege.
Dehir.hu: A nosztalgia iránti vonzalom nagyon erős az emberben, a közönség kedvelte ezt a világot. Ez is szerepet játszott a Rock&Roll Áruház megszületésében? Vagy egyszerűen volt, amiről mesélni akartál?
Poós Zoltán: A Rock&Roll Áruház felfogható a Szivárvány Áruház folytatásának is, csak most a ruhák és kiegészítők érdekeltek, illetve az ifjúsági szubkultúrák. A kötet a beat, a hippi, a csöves, a rocker, a punk, az alternatív, a skinhead és a terchno szubkultúrákat írja körül, úgy, hogy mindig egy-egy kultikus tárgy van a középpontban. De nem úgy álltam hozzá, mint egy szociológus, a szövegek részint novellisztikusak, egy kisfiú, Józsika csodálkozik rá az őt körülvevő világra, és a szabásminták helyett az érdekli, milyen hatást váltottak ki ezek a holmik a családban, az iskolákban, mit szólt hozzá a tantestület vagy éppen a kerületi rendőrőrs.
Dehir.hu: Debrecenben jártál főiskolára, ahol belekóstoltál az éjszakai életbe és a rock and roll világába. Hogy emlékszel vissza ezekre az évekre?
Poós Zoltán: A könyvben számos olyan ruha szerepel (Perfecto bőrdzseki, bomber, goth cipő, Martens, Converse), amiket alapvetően a Piac utcán láttam először, szóval, amikor a szövegeket írtam,
megjelentek lelki szemeim előtt a Mezon iroda körüli punkok,
de ott van a Perfecto dzseki, amit a Red Marinetti énekese, Puskás István viselt, ő nekem adta el, én pedig Tóth Laboncz Attilának (aki annak idején a Tankcsapda basszusgitárosa volt – a szerk.) így aztán 1991 őszén a Tankcsapda dress code-jának lett a része. Ebből is látszik, hogy – bár ekkor már túl vagyunk a rendszerváltáson –, a hiánygazdaság miatt egy-egy ruha is úgy járt körbe a zenészek között, mint egy eredeti Fender Strato…
Dehir.hu: Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy? A felejthetetlen idézet Pajor Tamástól származik: mit gondolsz, ma is megállja a helyét, akár így, kérdés formájában is?
Poós Zoltán: Kétgyerekes apuka vagyok, szóval már inkább az számít, hogy a lányaim mit szeretnének felvenni. Elmélet szintjén jobban érdekel a divat, mint a gyakorlatban, simán megvagyok anélkül, hogy vennék magamnak valamit az ünnepek utáni leárazások alkalmával, viszont ha néha vásárolok magamnak egy dzsekit, az is inkább a nyolcvanas évek végét idézi, azt a kort, amikor fiatal voltam. Ez nyilván afféle identitásjáték is. De annak a korszaknak a ruhái valahogy örök darabok lettek és éppenséggel most is divatosak, így nyugodtan legyinthetek a divatra.
Dehir.hu: Mi a divat úgy általában? Öltözködés? Zene, film, könyv? Szóhasználat?
Poós Zoltán: A divat az, ami a levegőben van, lehet divatos egy palack bor vagy egy autó is. De ha az öltözködés van a fókuszban, akkor nekem a divat egyfajta pop-kulturális hálózat, a filmek, a lemezek, a videó klipek, magazinok összjátéka, amire hatnak a betűtípusok, a jó dumák, és részint a globális politika is. Szóval, a pop és egyben a divat is az, ami minket körülvesz.
Dehir.hu: Mai szemmel nézve milyen volt az a generáció, amelyik a 80-as és 90 éves fordulóján volt fiatal? Milyenek azok a zenék, amiket az akkori tizen- és huszonévesek hallgattak?
Poós Zoltán: A 80-as évek második fele a pop olyan kreatív időszaka volt, hogy tulajdonképpen ma sem tudtunk kijönni belőle – legalább is én biztosan nem. Akkor már túl voltunk az újhullámon, illetve mindenki azzal szemben próbálta meghatározni magát, és mivel maga a new wave is afféle beteljesülése volt a popkultúrának, az azzal való dialógus is impulzív tudott lenni. A Depeche Mode, a Cure, a Sisters Of Mercy, a Smiths, a Pixies, a Laibach felmérhetetlenül erős hatást gyakorolt a popra, az ember pedig szeret hipnotikus erőterekben tartózkodni.
Dehir.hu: Most Budapesten élsz. Családos ember lettél könyvekkel, állással. Vége a rock and roll forradalomnak?
Poós Zoltán: Számomra a rock and roll ma is igazodási pont, még idáig nem sikerült kijönnöm az ifjúságom és gyerekkorom mítoszaiból, zenéiből. A rock androll ugyanolyan fontos számomra, mint kamaszkoromban, csak akkor léggitároztam vagy pogóztam hozzá, most viszont, amikor felrakom a remaszterizált Firts And Last And Alwayst, már inkább töltök egy pohár whiskyt és leülök a bőrfotelembe a hifi elé.
Dehir.hu: Nem is túl régen, még 2016-ban a könyvhéten részt vettél a nagy debreceni rockidőutazáson, ahol elsősorban a nyolcvanas évek alternatív zenei világa került terítékre. Milyen érzés volt visszatérni Debrecenbe?
Poós Zoltán: Amikor néhány évente Debrecenbe utazok, az olyan érzés, mintha nem is jöttem volna el, minta párhuzamosan ott is élnék.
Amikor leszállok a Nagyállomáson, eggyé válok a debreceni alakmásommal, aki a Piac utca környékén bolyong, kávézik, vásárol.
Szép időszak volt, az utolsó olyan periódusa az életemnek, amely erősen hatott a személyiségem alakulására. Kiváló zenekarokban játszottam (Nova Akropola, Red Marinetti), felolvasóesteket szerveztük, lapot adtunk ki (Kód, és egyéb fanzine jellegű kiadványokat) csináltunk egy alternatív klubot (Entrópia Centrum), és még debreceni diák voltam, amikor megjelent az első verseskönyvem. És akkor nem beszéltem a barátságokról és egyéb kapcsolatokról, szóval, itt teljesedett ki a megkésett kamaszkorom, itt lettem felnőtt.
Dehir.hu: Min dolgozol mostanában?
Poós Zoltán: Még nincs egy éve, hogy megjelent a rendszerváltás idején játszódó Étvágy az imákra című regényem, most Tóth Eszter Zsófia történésszel dolgozunk a Kádár-kor fogyasztástörténetén, illetve összeállítottam egy új verseskönyvet is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)