A művészet idejét mutatják be a Modemben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.11.07. 09:45 | Frissítve: 2022.11.07. 09:49
Debrecen – Mi a művészet ideje? A Debreceni Nemzetközi Művésztelep ezt a kérdést járta körül, s ezt kiállításon is megmutatják.
A művészet ideje köré szerveződött a 2006 óta működő Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) idei programsorozata. A DNM úgy helyezte a hazai és nemzetközi művészek együttműködését és -gondolkodását, a közös(ségi) alkotótevékenységet előtérbe, hogy egyúttal a szélesebb közönség számára is betekintést nyújtott a tematikusan szerveződő szakmai munkába.

A kéthetes tábor során a felkért alkotók és az előadók többek közt olyan kérdésekre keresték a válaszokat, mint hogy melyek a művészet lehetséges temporális vonatkozásai, mit jelent a művészet, az alkotófolyamat és a műtárgy időnek való kitettsége, mit tekinthetünk egy-egy artefaktum anyagi értelemben vett élettartamának, vagy hogy az időbeliséggel eleve rendelkező alkotás hogyan képes reflektálni az idő múlására, illetve hogyan az időben is változó befogadói és értelmezői stratégiák a műalkotásokra.
Az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep előadásain és workshopjain inspirálódott alkotásokból nyílik kiállítás november 12-én a Modemben.
17 órától a kiállítást Csontó Lajos, Horányi Attila és Süli-Zakar Szabolcs művészeti vezetők nyitják meg rendhagyó tárlatvezetéssel egybekötve, a DNM művészeinek megszólításával.
A DNM 2022 tagjai: Benczúr Emese, Bilak Krystyna, Birkás Mona, Csörgő Attila, Donka Péter, Farkas Dénes, Koronczi Endre, Ladányi-Tóth Miklós, Tóth Kinga és Várhelyi Judit. Művészeti vezetők Csontó Lajos, Horányi Attila, Süli-Zakar Szabolcs és Vizi Katalin.
Az esemény ingyenes, további információ a Modem honlapján.