Bemutatták a Médiacentrum Debrecen filmjét a Hortobágy szerelmeséről – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.06.12. 15:30 | Frissítve: 2018.06.12. 17:20
Debrecen - Egy egészen különleges, tiszta lelkű embert ismerhetünk meg a Kedvvel vetettem című filmből.
Kedden délután mutatták be a Médiacentrum Debrecen alkotását, a Kedvvel vetettem című portréfilmet Aradi Csaba ökológusról, a Hortobágyi Nemzeti Park korábbi igazgatójáról, Debrecen díszpolgáráról az Apolló moziban. A film már a bemutatása előtt Helyi Érték Díjat nyert a Helyi Televíziók Országos Egyesülete pályázatán.

Papp László polgármester és Aradi Csaba a bemutatón (Fotók: Miskolczi János)
Az eseményen részt vett Papp László, Debrecen polgármestere és a film rendezője, Vojtkó Ferenc is.
„Egy tiszta lelkű, egyenes gerincű emberről készült ez film”
– mondta az eseményen Papp László. A polgármester felidézte Aradi Csaba életútjának legfőbb állomásait, s ahogy méltatásában fogalmazott, „ez a pálya, ez az életút folyamatosan és mindig előrehaladt.” Papp László elmondta, Aradi Csaba ma is aktív, segíti az önkormányzatot a Nagyerdő értékmegóvásában.
„Meg kellett szolgálni a bizalmat” – mondta Vojtkó Ferenc rendező a forgatás kezdetére, a munkák első szakaszára utalva. „Ez talán sikerült, ami a filmből is kiderül, hiszen Aradi Csaba a legmélyebb titkairól is őszintén beszélt.”
Aradi Csaba a magyar természetvédelem egyik kiemelkedő alakja, egész életében egyetlen cél vezérelte: a Hortobágy szeretete, annak védelmezése. Az ő nevéhez kötődik a Hortobágyi Nemzeti Park mai területi nagyságának kialakítása, a világörökségi besorolás, s az a sok-sok látnivaló, melynek eredménye, hogy ma ugyanaz a látkép fogadja a látogatót, mint évszázadokkal ezelőtt.
A Kedvvel vetettem című portréfilmet hamarosan láthatják a Debrecen Televízió nézői.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)