A legjobb dolgokon bőgni kell – vagy mégsem?
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2021.09.19. 13:20 | Frissítve: 2021.09.19. 13:44
Debrecen - A felnőtté válás nehézségeit mutatja be az új magyar vígjáték, amiben egy ügyetlen, 30-as nő bukdácsolásait és felemelkedését követhetjük nyomon. Kritika.
Az utóbbi években több felnövéstörténetet is végigkísérhettünk a mozivásznon: a magyar filmes termésben Reisz Gábor két klasszikusa, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek című alkotások mutatták be azt, hogy bizony a 30-as éveikben járó férfiaknak olykor fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak, azt viszont nagyon is tudják, hogy mit nem. Idén az első nagyjátékfilmjével jelentkező Cristina Grosan rendező pedig megmutatta azt, hogy időnként a hasonló korú nők is hasonló cipőben járnak, s a megoldás akkor is iszonyúan távol van, mikor azt hinnék, mindent kézben tartanak.

A legjobb dolgokon bőgni kell
A legjobb dolgokon bőgni kell című film Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) egy estéjét és elemi erejű feleszmélését mutatja be. A 30 éves nő épp készül összeköltözni barátjával, ám egy este nem tud hol aludni a lakás festése miatt, így anyai tanácsra meglátogatja egy idős rokonát.
Irma nénit viszont holtan találja a lakásán, a hullaszállítók érkezéséig pedig egykori barátnőjével, Sárával (Huzella Júlia) „mulatja” idejét. Abszurdnak ható események sora indul el, hajnalra és másnap délutánra pedig fenekestül felfordul a nő élete. Az egykoron vagány, világlátott rokon otthonában elmélyül gondolataiban Maja: megkérdőjelezi karriercéljait, párkapcsolatát és a rokonaihoz fűződő viszonyát, egykori iskolai emlékei is felvetődnek benne.
Valamikor ő sem csak sodródott, hanem mert változtatni, élni, bevállalósnak lenni. Hová tűnt az évek során ez az ember?
A film egyik nagy erénye remek szereplőválasztása: végre nem egy olyan szerelmes vígjátékot láthatunk, amelyben tökéletes külsejű, áloméletet élő fiatalok próbálják megvalósítani önmagukat. A főhősnőnket megformáló Rainer-Micsinyei Nóra egy átlagos megjelenésű, a mai ideáltól valamivel kerekebb alkatú fiatal nő, akinek a szájából hihetetlen természetességgel jön ki minden: elhisszük neki, hogy egy kétbalkezes, alapvetően jószándékú, elvarázsolt grafikus, aki 30 felett is keresi azt, merre menjen tovább az életében. Szerelmét a Toxikomában Csernusként remekelő Bányai Kelemen Barna játssza: ebben a filmben is jól hozza az erőszakos, domináns, érzéketlen férfi szerepét.
A Maja kissé szenilis anyukáját játszó Hernádi Judit szintén roppant jópofa, amikor mindent elfelejt és összekever, a zseniális Thuróczy Szabolcs rövid szereplése szintén üde színfoltja a filmnek – annak ellenére is, hogy ő játssza a hullaszállítót.
A sodró hangulatteremtése is a mozi mellett szól: néhány perc után már kezdjük megkedvelni főhősnőnket, aki a bájos esetlenségével és csipkelődő beszólásaival együtt is roppant szerethető. Sajnáljuk, amiért elnyomja és megalázza karrierista barátja, akiről azt hinné, hogy élete párja. Ám egy ártalmatlan flört és egy rövid, vidám beszélgetés felnyitja a szemét: szurkolunk neki, hogy jobb mederbe terelje az életét.
Ugyanis Maja akárki barátja lehetne: mindegyik korosztályban találunk hasonló gondokkal küzdőket, mindannyian ismerünk ilyen suta, de kedves embereket, így könnyen a szívünkbe zárjuk.
Jó megoldás volt a kamaradrámákhoz hasonlatos megoldás: kevés helyszín és szereplő tűnik fel az alkotásban, ám nincs hiányérzetünk, egy belső utazáshoz nem is kell bejárni egész Budapestet. Az álmos, éjjeli, kicsit öreges, retró hangulathoz jól illeszkedik a látványvilág is: a maga egyszerűségével szép és izgalmas a képi világa.
Ez a film természetes, könnyeden humoros, elgondolkodtató, viszont kicsit elkapkodott véget kapott és univerzális igazságokat sem tud megfogalmazni. Hiszen hogyan lehetne mindent megmagyarázóan körülírni egy életérzést, amelyet az átélője sem tud igazán szavakba önteni?
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 1050 Ft, 2D gyermek/diák – 950 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 850 Ft, 3D normál: 1280 Ft, 3D gyermek/diák – 1180 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1080 Ft.
Kapcsolódó cikkek: