Végre egy elképesztően eredeti, szórakoztató és stílusos mozi
Szerző: Orosz Ferenc | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.11.25. 12:00 | Frissítve: 2018.11.26. 09:52
Nem egy szépen elmesélt, ám üres gengszterdráma Steve McQueen új filmje, a Nyughatatlan özvegyek.
A hihetetlenül ütős, 2008-as Éhség, és az évtized talán egyik legjobb mozija, a 2011-es A szégyentelen után kissé félve ültem be a rendező, Steve McQueen 2013-as mozijára, a 12 év rabszolgaságra. Meg voltam ugyanis győződve, hogy ilyen start után képtelenség tartani a szintet: hiába éreztem, hogy McQueen a ma élő rendezők között az egyik legtehetségesebb művész, féltem, hogy új mozijával eladta magát, és lassacskán ő is elveszíti majd eredetiségét és húsba vágó őszinteségét. Aztán mikor elfoglaltam a helyem a moziban, már a film első képkockája felrázott, és eszembe juttatta, kitől is nézek filmet. Jöttek az Oscar-díjak, majd egy-két befuccsolt próbálkozás (az HBO-s Codes of Conduct teljesen összeomlott), és öt évvel később újra itt vagyunk, kiéhezve a legújabb McQueen mozira. Ezúttal több okom volt az aggodalomra. Megint féltem. És megint tévedtem. De mekkorát!
Egy chicagói rablóbanda legújabb melója balul sül el: menekülés közben az egész csapat odavész egy robbanásban, a pénzzel együtt. A bandatagok özvegyeinek azonban nem csak a gyásszal kell megbirkózni, hanem a pénzbehajtókkal is. Férjeik ugyanis tartoznak valakinek és megbízójuk is volt, s most mindkét oldal a feleségeken akarja behajtani az elvesztett összeget.
A főnök felesége, Veronica (Viola Davis) a kezébe veszi az ügyet, és összerántja az özvegyeket, hogy együtt fejezzék be néhai hitvesük megbízatását.
Bár a történet egyszerű, délutáni thrillerről árulkodik, hamar rádöbbenünk, hogy itt egészen másról van szó. A probléma talán onnan ered, hogy McQueen egy klasszikus tv-sorozatot dolgoz fel, aminek akaratán kívül is eléggé ponyvaízű a leírása. Azonban már az első képkockák biztosítanak minket arról, hogy a rendező semmit sem veszített tehetségéből és stílusából, hiába az öt év kihagyás. Szinte azonnal bedob minket a mélyvízbe: intim, gyengéd pillanatok egy párkapcsolatból, párhuzamban az elrontott rablással - a jelenet felráz, sokkol és felkészít az elkövetkezendő bő két és fél órára. A kékeszöld árnyalatok, a merész, látványos fényképezés (kiváltképpen egy autóban zajlott beszélgetés invenciózus keretezése) stílusosan vezetnek végig a történeten, az eredeti és sokatmondó beállítások pedig egy-két képkockával mondanak el olyan történeteket, melyekre más filmek legalább 20-30 perc expozíciót szánnának.
A történet pedig jelen esetben sem egy szépen elmesélt, ám üres gengszterdráma. Nem, McQueen megragadta az alkalmat, hogy egy érzelmes, mély, összetett és elsősorban realista narratívát szőjön a Chicagóban élő politikusokról, bűnözőkről, közösségekről és az özvegyekről. Itt minden karakternek, még az elsőre legromlottabbnak tűnő figurának is megvan a maga háttere, motivációja és érdekei.
Nincsenek rossz, vagy jó oldalak, csak a kőkemény valóság.
Ennek megfelelően McQueen nem ad egyszerű válaszokat, és a befejezés sem lesz annál felemelőbb, mint amennyire azt a rideg valóság megengedi. A hétköznapi emberek ugyanis nem legyőzhetetlen hősök, még akkor sem, ha sokszor hihetetlen lélekjelenlétről tesznek tanúbizonyságot a legszorosabb helyzetekben - tetteik sokszor megkérdőjelezhetőek, és sajnos nem minden esetben kapják meg a jól megérdemelt happy endet.
A film kellőképpen feltérképezi a szereplők és a város szövevényes szociális berendezkedését: különösképpen figyelmet fordít a hátrányos helyzetű, elhanyagolt rétegekre, akiket a kétségbeesés következtében a legkönnyebb megvezetni és kihasználni. A forgatókönyv hozzászól a Trump-adminisztráció visszásságaihoz, azonban mindezt nagyon visszafogottan teszi. A kritika magukból a karakterekből és a köztük lévő viszonyokból ered és szolgálja az átívelő narratívát, valamint van annyira bátor, hogy nem foglal állást. Képes rámutatni, hogy a látszat és a kristálytiszta imázs mögé való bujkálás nem csak egy oldalra lehet jellemző - minden egyes figurát valamilyen szinten gúzsba kötnek az elvárások. Legyen szó családi örökségről, tartozásról, bizonyítási kényszerről, az összes karakter rabságban vergődik, melyből igyekeznek kiszabadulni, bármi áron. Az amerikai társadalom különböző szegleteinek efféle feltérképezésében a Holtodiglan-t is jegyző Gillian Flynn forgatókönyvíró mindig is nagyon otthon volt, McQueen-nel való együttműködése azonban valami egészen elképesztő alkotást gyümölcsözött.
Elszomorító azt látni, hogy míg az olyan gyenge, lélektelen filmvázlatok, mint a Venom, vagy a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei kasszát robbantanak, addig a Nyughatatlan özvegyek erőteljesen küszködik, hogy legalább a nullszaldó meglegyen. Ezzel valószínűleg McQueen következő filmjére megint csak öt évet kell várnunk. Ne legyen igazam, ugyanis a rendező ezúttal is egy elképesztően eredeti, szórakoztató, ám stílusos, tudatos és minden ízében bravúros mozit tett le az asztalra, mely nagyon előkelő helyet fog elfoglalni az év végi toplistákon. Az elmaradhatatlan Oscar-jelölések talán majd adnak neki egy nagy adag lendületet.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Csalódást keltő műanyag a legendás állatok visszatérése | 2018.11.18 |
Bohém Rapszódia: mindent megbocsátunk ennek a filmnek | 2018.11.11 |
Egy pánikbeteg özvegy lenne a tökéletes magyar nyomozónő? | 2018.11.04 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)