Jane Austen és a magyar dzsentrik Debrecenben találkoztak
Szerző: Piskóty Teréz | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.08.23. 11:12 | Frissítve: 2017.08.23. 11:27
Debrecen – Nyár, szerelem, kesernyés édesség, sírva nevetősség: ilyennek láttuk Szép Ernő Vőlegényét.
Mi másért akarna megnősülni egy fiatalember, ha úszik az adósságokban, mint a pénzért. És miért akarna férjhez menni egy elszegényedett család legszebb és legkisebb leánykája, mint a pénzért. Legalább van valami közös a szerelmes fiatalokban.
Az Orlai Produkciós Iroda Szép Ernő egyik művét hozta el a Nagyerdei Szabadtéri Játékokra. A Vőlegény vígjátékként aposztrofált darab, de
az a fajta kesernyés édesség, sírva nevetősség jellemzi, amit igazán csak mi magyarok érthetünk.
Egy elszegényedett hivatalnok családi életébe nyerhettünk betekintést, ahol mindenki próbált pénzt keresni, mivel az családfő lemondott erről a szerepéről. Inkább csak képzeletbeli címeit emlegetve élte léhűtő életét, míg a családja a kimerülésig hajszolta magát. A mama legalább a látszatot próbálta fenntartani, igaz, nem nagy sikerrel. A gyerekek dolgoztak, akár tanulás mellett is, csak a legkisebb és legszebb lánynak hagytak szabadságot. Benne volt minden reményük, mert ha jól adják férjhez, akkor mindenkinek jobb lesz egy kicsit.
Természetesen jött is a legény háztűznézőbe. Ki is tett magáért mindenki, hogy a maguk és a lakás legjobb formáját mutassák, de hiába volt minden, ha a fiút csak a hozomány érdekli. Így a legkisebb leánynak legfőbb ideje volt a saját kezébe venni a sorsát.
Szép Ernő iróniba bújtatott társadalomkritikája Jane Austent idézte. Az írónőről elmondható, hogy kora társasági életet kiválóan ismerte, különösen, ha férjfogási praktikákról volt szó. Megfigyelései eredménye regényei humora, mert görbe tükröt tartott társadalmának miközben szórakoztatta is azt. Talán ezért is kedvelik annyira, ezért is érzik maguknak az angolok, mert valóban róluk szólt. Így lehetünk mi is Szép Ernővel, aki szintén nagyon jó megfigyelő lehetett. Éles látásának köszönhetően egy ízig-vérig magyar darabot láthatott a közönség. Archaikusnak tűnhetett a nyelvezet miatt, de ez csak a 20. század elei atmoszféra megteremtésére szolgált. A többi ismerős lehetett mindenkinek a hétköznapokból, mert nem is változtunk annyit azóta.
A család vendégvárása eléggé jellegzetes. Ahogy mindenki rendezkedett, pakolt, takarított. Padlót fényeztek, bútorokat rendeztek, sőt még a szomszéd cselédjét is kölcsönkérték, aki még új bútordarabokat és növényeket is hozott magával. Végül meglett minden, ami a látszathoz kellett: rendezett lakás, gazdagon terített asztal és a mamának egy kölcsönbross, hiszen anélkül nem fogadhatott volna senkit.
Majd jött a vendég, aki már a bájgúnárság felé hajlik, hogy mindenkinek tenni tudja a szépet. Mivel nagyviláginak kellett mutatnia magát, így majd kiette a családot a vagyonából, de nem szólt senki, hiszen a vendégnek mindent szabad. Sőt, inkább azt hangoztatták, ha tudták volna, hogy vendég jön, jobban készülnek, mert éppen csak összedobtak mindent.
Mikszáth Kálmán bizonyára nagyon mosolygott valahol,
hiszen dzsentri gavallérjai a mai napig nem mentek ki a divatból.
Érezhető volt ugyan a túlzás, de mégsem áll annyira távol még ma sem a magyar családoktól ez a hozzáállás. A legőszintébb a szomszédtól áthívott cseléd volt, ő mondta ki egyedül, hogy semmijük sincs. Az igazi humort is legtöbbször a cseléd hozta a színpadra naivságával, egyszerűségével és szókimondásával. Patikamérleg segíthetett Szép Ernőnek a karakterek kialakításában. Mindenből pontos volt a számítása. Még ha az előadás második felvonása már elrugaszkodottabb volt is, ebből még inkább látszott, hogy
más környezetben, a pénzprobléma nélkül, egyszerűen egymásba szerettek volna a fiatalok, és boldogan éltek volna.
Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás játéka is ezt erősítette. Lendületesek voltak, miközben esetlenségüket önirónival mégis természetesen adták elő. Takács Kati és Gazsó György szülői szerepben annyira valóságosak voltak és olyan hangulatot teremtettek, hogy a nézők valóban úgy érezhették, egy igazi család életébe nyerhetnek betekintést. Volt itt vita és mindenen túlmenő összetartás – mi lehetne ennél az ellentmondásnál életszerűbb?
László Lili a cseléd szerepében igazán üde jelenség volt, és nagyon szórakoztató. Kerekes József pedig őszintén aggódó apa, bár segíteni nem tudott fián. A többiek sem maradtak alul. Tóth Ildikó, Szabó Irén, Hevesi László, Madácsi István és Gecse Noémi tökéletesek volt az impulzusokat adó mellékszerepek megformálásában.
Nem volt túlzsúfolva a színpad díszlettel, de ez nem is meglepő, hiszen elszegényedett emberekről volt szó. Mégis a legkisebb részletbe is elrejtettek valami többletjelentést. Például a családi képek a falon, amik igazából csak üres keretek voltak, jól szimbolizálták az elvesztett múltat. Már csak az ifjúságban van remény, de őket elnyomja a megélhetéshez szükséges pénz utáni kajtatás.
Szép Ernő korában ez a darab talán csupán vígjáték volt, de számunkra egyben a múlt egy megörökített mozzanata is úgy, hogy közben korrajzot ad társadalomkritikával, ami nem csak a 20. század elejének szól.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)