Virágcsokor és maszk: elköszönt a kézilabdapályától a klubhűség etalonja
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2020.09.20. 14:50 | Frissítve: 2020.09.21. 14:32
Debrecen – Varsányi Nóra azt mondja, örül, hogy nem szerződött külföldre. Búcsút intett a fájdalomcsillapítóknak, és csak egy dolgot sajnál...
Március 6-án játszotta utolsó tétmérkőzését a DVSC Schaeffler a 2019/2020-as szezonban. Akkor még nem lehetett biztosan tudni – bár sejteni igen –, hogy a koronavírus-járvány miatt beszüntetik a kézilabda bajnokságot is. Varsányi Nóri – azaz saját berkein belül Nyüzi – erre a meccsre is ugyanúgy készült, mint az összes többire. Kifutott a pályára Loki-mezben 283-adik felnőtt tétmeccsére, egy gólt ő is hozzátett az Érd elleni szép győzelemhez.
A hivatalos búcsú pillanata (fotó: dvsc.hu)
Az utolsót.
Hosszú út vezetett a kezdetektől a végső pillanatokig, addig, amikor a napokban a járványügyi helyzet miatt kevés néző előtt, maszkban, de mégis elbúcsúztatták.
„Szülővárosomban, Nádudvaron aki sportolni akar, az vagy aerobikozik, vagy kézilabdázik. Én gyerekként nem éreztem vonzalmat az aerobik iránt, így aztán kézizni kezdtem. Jó kis csapatunk volt ott, már 14 éves korában a felnőttek között játszottam az NB II-es bajnokságban. 15 évesen már hívott Köstner Vilmos. Így utólag visszagondolva őrült időszak volt a gimis korszakom: reggel indultam Nádudvarról Hajdúszoboszlóra a gimnáziumba, az óráim után utaztam Derecskére, a következő évben meg Nyíradonyba, mert Köstner Vilmos akkori NB I-es csapata, a Tajtavill ott játszotta a meccseit. Innen kellett végül estére hazaérnem. Így aztán nagyon kellett figyelnem délelőtt az órákon, mert tudtam: csak utazás közben és késő este tudok tanulni.”
Aztán jött a Loki, amelynek teljes profi pályafutása alatt a tagja volt. Végigélt, végigcsinált mindent, ami a klub történetének része volt.
Egy évtized alatt részese volt hatalmas sikereknek éppúgy, mint nagy válságnak. Egyetlen vezetőedző sem akadt, aki ne számított volna rá.
„Amikor tinédzserként bementem az öltözőbe, csak kapkodtam a fejem, milyen magyar válogatott sztárjátékosok közé kerültem: Juhász Gabi, Mörtel Renáta, Borbás Rita, Bulath Anita, Triffa Ági. Bajnoki ezüst, csoportkör a Bajnokok Ligájában, nagy csapat volt az a Loki. Nem tagadom, noha összerezzentem, amikor rám szóltak, hogy valamit rosszul csinálok, de mindig jó szándék vezérelte őket és a segítő szándék. Rengeteget tanultam tőlük.”
Majd jött a krach és a klub nagy pénzügyi összeroskadása. Az ezüstcsapat csapat szétszéledt. Új korszak kezdődött.
„Szinte naponta ment el valaki a csapattól az ősz folyamán. Mi nagyon fiatalon ott találtunk magunkat a sűrűben, vészhelyzetben, nekünk kellett helytállni. A cél a nagy sikerek után a bennmaradás kiharcolása volt. Hihetetlen elánnal buzdított bennünket a közönség és szerintem mi 120 százalékot adtunk ki magunkból. És nyertünk annyi meccset, hogy nem is az alsó, hanem a középházban folytathattuk a rájátszást – akkor még volt ilyen. Fantasztikus időszak volt.
Nóri aztán aktív részese volt a Loki legújabb kori felemelkedésének is, ami bajnoki negyedik helyezésben, Magyar Kupa bronzéremben realizálódott és abban, hogy a csapat ismét megmérethette magát az EHF-kupában, második nekifutásra eljutva annak csoportköréig is.
„Köstner Vilmossal 15 éves korom óta tart az ismeretségem, nagyon sok mindent köszönhetek neki, hiszen több időt töltöttem vele eddigi életem során mint a saját szüleimmel. De ebben a korszakban nagy hatással volt rám Tone Tiselj is, aki új, pozitív szemléletet hozott el nekünk. Sok hasznos tanácsot adott arra vonatkozóan is, mit hogyan csináljunk a magánéletben is. Arra nagyon büszke volt, hogy – ő úgy fogalmazott - fitt csapatot csinált egy fél esztendő alatt. Az utolsó szezonommal kapcsolatban persze maradt bennem hiányérzet, hiszen negyedik helyen álltunk, mikor felfüggesztették, majd törölték a bajnokságot. Én mindenesetre úgy tekintem, hogy elértük, mert megérdemeltük ezt a helyezést.”
Amikor eljutott a kétszázadik meccsig, olyan klasszisokat előzött meg, mint például a 199 meccsig jutott egykori világválogatott Szilágyi Katalin, vagy az 1987-es bajnokcsapat sajnos már eltávozott átlövője, Nagy Zsuzsa.
Lett volna lehetősége külföldre – Svájcba és Németországba – szerződni, de utólag azt mondja: örül neki, hogy nem sikerült.
És közeledett a szép, példaértékű pályafutás befejező szakasza.
„Kevesen tudták rólam, mert nem szeretek panaszkodni, hogy másfél évig éltem fájdalomcsillapítókkal a makacs, állandóan visszatérő sarokgyulladásom miatt. Azt mondtam, ebből elég, ráadásul amúgy sem akartam már harmincéves koromig sem folytatni a pályafutásomat, mert úgy éreztem, az egyetem elvégzése után túl későn lennék pályakezdő. Szóval jól van ez így. Ráadásul amióta abbahagytam a játékot, egyetlen fájdalomcsillapítót sem kellett bevennem. Alacsonyabb szinten folytatnom semmi értelme nem lett volna, mert a sarkaim ugyanúgy fájtak volna az NB II-ben is. Persze igyekszem karbantartani magam, a barátnőimmel elmegyek különböző edzésekre, néha futok, biciklizek kicsit. Jó érzem magam.”
Nóri azóta a klub kötelékében dolgozik, a nemzetközi-társadalmi kapcsolatok építése, gondozása, a támogatók, a szurkolók kiszolgálása a feladata.
„A jelenlegi helyzetben különösen fontos a jótékonysági akciók megszervezése, de az is, hogy megfelelő életpálya modellt tudjunk mutatni a DVSC Kézilabda Akadémia fiataljainak. Ennek érdekében sorra kötjük a megállapodásokat a különböző szintű oktatási intézményekkel. Hogy legyen nekik sokkal könnyebb, mint amilyen nekem volt. Szóval nem bánom, hogy vége van, nem kézilabdázom többet. De egy dolgot azért sajnálok, hogy a gyönyörűen korszerűsített otthonunkban, a Hódosban már nem játszhatok....
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)