Debrecenben születik döntés arról, ki lesz a pasztellfestők új elnöke

---

Debrecen – A világot nem lehet leváltani, de tudnunk kell, hogy a művészet a lélekhez szól – így látja Cs. Tóth János, akivel tárlatokról, technikáról és tíz évről beszélgettünk. Interjú.

---

Húsz éve alakult a Pasztellfestők Egyesülete, ebből az utóbbi évtizedet a művészeti író Cs. Tóth János és a közművelődés világában szervezőként tevékenykedő Cserép Zsuzsa elnöki és titkári tevékenysége fémjelezte. A pasztellfestők legközelebbi, január 18-án a DAB székházban nyíló tárlatát megelőzően az egyesület közgyűlést tart, ahol az új vezetőségről döntenek majd. Az elmúlt évtizedről Cs. Tóth Jánossal beszélgettünk.

Dehir: Miért van szükség egy-egy olyan egyesületre, mint ez, s annak idején mi hívta életre?

Cs. Tóth János: A múlt század nyolcvanas éveinek végén már lehetett egyesületet alapítani. A kilencvenes évek elején aztán sorra jelentek meg a képzőművészeti életben a Művészeti Alap tagjaiból szerveződő csoportok, elsősorban regionális keretek között. Például a Szög-Art, a Kapos Art vagy a Békéstáji Művészeti Társaság és a Magyar Alkotók Országos Egyesülete. A technika kedveltségének okán aztán jelentkezett Debrecenben a grafikusokat tömörítő GADE (Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete), majd a Pasztellfestők Országos Egyesülete vagy példának okáért a Magyar Festők Társasága, az Elektrográfiai Társaság.

Dehir: Tíz évet dolgoztak együtt a pasztellfestők egyesületében, a stafétát az alapító elnöktől, Sipos Zsófiától vették át (aki 2018-ban hunyt el). Miben volt más az első és a második tíz év? 

Cs. Tóth János: Szerte a hazából és a határon túlról is jelentkeztek tagok, így Esztergomból, Zamárdiból, Ceglédről és Nagyváradról, de Debrecenből és Budapestről is.  A 2008-as gazdasági válságig olajozottan mentek a dolgok. Cégek, önkormányzatok és állami pályázatok éltették a közösséget. Kiállítások voltak Lublintól Szatmárnémetin át Nagyváradig és természetesen itthon a fővárosban, Debrecenben és a Tiszántúl komoly kiállító helyein. Később megnehezedett a világ, de kétezertízes években újra megnőtt az alkotókedv, amit a világjárvány lombozott le az utóbbi időben.  

Dehir: S miért lépnek most hátra?

Cs. Tóth János: Az érzéseket sokszor nem lehet megmagyarázni. Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, egyszerre gondoltuk azt, hogy új impulzusok kellenek a közösségnek. Fiatalítani kell a vezetőséget és a tagságot is. Amennyiben az egyesület megválasztja, Angyal László közművelődési szakembert, személyében egy széles társadalmi kapcsolattal rendelkező, a képzőművészet világában otthonosan mozgó, pályázatokban jártas elnöke lehet a közösségnek.

Dehir: Az alkotás csak látszólag magányos műfaj: ezt rögtön felül is írják a művésztelepek, alkotói körök. Nem festők, és nem grafikusok Cserép Zsuzsával, de sokat tettek értük. Mi a mérlege ennek az évtizednek?

Cs. Tóth János: Szerencsésen alakult, hogy nem vagyunk alkotók, így a művészeti küldetés melletti bábáskodását vállaltuk. Közel száz kiállítás, három reprezentatív katalógus megjelentetése szolgálta a kortárs vizuális művészet megismertetésének ügyét. Művésztelepek voltak Hidasnémetiben, Gergelyiugornyán és a Békés megyei Bucsán. Az alapszabálynak megfelelően népszerűsítettük a képzőművészetet és a pasztelles felfogást. 

Dehir: Jelenleg hány tagja van a közösségnek? S látszik-e már, mivel kezdődik a pasztellfestők egyesületének harmadik évtizede?

Cs. Tóth János: Huszonkét tagunk van a korábban említett földrajzi elosztásban. A két évtizedes alapítás okán január 18-án Debrecenben a DAB Székházban lesz kiállítás. A további működés szellemi kimunkálását az új vezetőségnek kell megalkotnia
 
Dehir: Ha művészetről beszélünk, az is felvetődik, van-e rá szükség ebben a korban? Hol a helye a plazák, a Netflix és TikTok világában?

Cs. Tóth János: A digitálisan megjelenő képi elemeket is alkotóművészek hozzák létre, ezért komoly a felelősségük az ilyen gyártóknak. Azt látom az unokáimnál, hogy a szülők korlátozzák a képernyős lehetőségeket, amivel egyet kell érteni. Természetesen a világot nem lehet leváltani, de tudnunk kell, hogy a művészet a lélekhez szól, miközben megmozgatja a fantáziánkat.

Dehir: Jóval kevesebben tudnak megélni művészeti tevékenységből, mint ahányan próbálkoznak maradék és lopott időben alkotni. Ez nem lesz valahol a halála a művészetnek?

Cs. Tóth János: Sajnos el kell fogadni, hogy kevesek fognak a képzőművészetből megélni, de egyre többen fogják személyiségük fejlesztésként vagy minőségi tevékenységként folytatni. A könyvet sokszor temették már, de a színházat sem pótolja a film, az alkotó kézjegyét semmilyen számítógépes nyomat sem helyettesítheti.  

Dehir: A pasztellfestészet mennyire maradandó? Akár az alkotások felül közelítjük, akár onnan, hogy mennyire mai, mennyire modern, képes-e megújulásra?
 
Cs. Tóth János: Nincs még próbája annak, hogy például a farostra festett kép meddig lesz időtálló. Az viszont tény, hogy a papírra vetett több százéves grafika vagy pasztell ma is elevenen élvezhető. A megújulást épp az olyan képzőművészeti csoportosulástól várhatjuk, mint a Pasztellfestők Országos Egyesülete.

Technika és időháló

Egy korábbi írásában Cs. Tóth János úgy fogalmazott, hogy a 2003-ban alakult a Pasztellfestők Egyesületének „a magyar művészeti életben betöltött súlya, ereje nem csak a több, mint húsz év együttes munkájával mérhető, hanem az összetartó közös nevező: a technika minőségi alkalmazása által. Azok a kollektív tárlatok bizonyítják ezt, amelyek az országhatáron belül a fővárosi Duna Galériától a békéscsabai Jankay Galérián keresztül, a Beregi Múzeumon át, a debreceni Kölcsey Központig sorolhatók. Ihletett hangulatú művésztelepek nyújtottak feltöltődést a tagoknak Hidasnémetiben több alkalommal, valamint Gergelyiugornyán és Bucsán. A határon túl a lengyel testvér régióban, Lublin térségében és a Partiumban, nevezetesen Nagyváradon és Szatmárnémetiben láthatták a képzőművészet kedvelői a társaság tagjainak munkáit.”

A pasztellt különös technikának tartja a művészeti író.

„Sokszor közel kell hajolni a papírhoz, hogy a finom rostok között a vonalak barázdáinak mozgását érzékelni tudjuk.

Ez a vizuális forma már-már megköveteli, hogy egy négyzetcentiméternyi felületre is odafigyeljünk, mert rengeteg dolog történhet, amit érdemes megnézni. Mintha rezgő hangok harmóniája vagy a szövegmormolás lüktetése lenne leolvasható a pasztell képről.

Az a művész, amelyik ezt a kifejezési műfajt választja, alázatos munkát végez, mert belső párbeszédben, képzeletbeli kompozícióban előzetesen átgondolva alkotja meg képét. Nehéz ugyanis a javítás, a törlés, ellentétben az olajképpel, ahol a felületek átfesthetők. A pasztellfestő tehát időhálóba szövi először a műalkotást, majd a vonalakból és színekből formázza meg a témát.”

Ezt most megnézhetjük: 20 év a pasztell jegyében

A Pasztellfestők Országos Egyesülete tárlata e címen nyílik meg január 18-án, szerdán 16.30 órakor a Thomas Mann utcai DAB székházban. A közönséget Rácz István professzor köszönti, a kiállítást Vitéz Ferenc irodalomtörténész, költő nyitja meg. Közreműködik: Oláh Anita (hárfa).