Idén először együtt ünnepelték a megyei települések március 15-ét – videóval
Szerző: Horváth Zoltán | horvath.zoltan@dtv.hu Közzétéve: 2017.03.15. 16:18 | Frissítve: 2017.03.15. 16:19
A megemlékezést a hajdúsámsoni iskolában tartották, majd megkoszorúzták Petőfi szobrát is. Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta, Magyarország, csakúgy mint 169 éve, ma is lázad a politikai inkorrektség ellen.
A zászlók bevonulásával kezdődött az ünnepség a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában. Itt emlékeztek meg március 15-éről a helyi iskolások és a megye településeinek polgármesterei. Ez volt az első alkalom, amikor együtt ünnepeltek a hajdú-bihari városvezetők. Hajdúsámson polgármestere szerint szükségük van az összefogásra.

- Csakis úgy lehet eredményeket elérni Magyarországon, vagy itt Hajdú-Bihar megyében, vagy itt Hajdúsámsonban is, ha összefogunk közös ügyeinkért, és megvalósításukhoz egységesek vagyunk. Hogy érdemes legyen itt élni, dolgozni és családot alapítani – hallhattuk Antal Szabolcsot.
A megyei közgyűlés elnöke azt mondta: a márciusi ifjak azért küzdöttek, hogy Magyarország a magyaroké legyen. Pajna Zoltán szerint ma is meg kell erősíteni, hogy Magyarország a magyaroké, Európa pedig az európaiaké.
- Mi magunk akarjuk meghatározni, hogy kivel és hogyan élünk. Mint 169 évvel ezelőtt, akkor sem tűrtük, hogy Bécsből, most pedig nem tűrjük, nincs is rá szükségünk, hogy Brüsszelből vagy máshonnan soros utasításokat kapjunk – hangoztatta a megyei közgyűlés elnöke.
Az ünnepségen a hajdúsámsoni általános iskolások elevenítették fel a forradalom legfontosabb eseményeit. A megemlékezés végén a megyei közgyűlés frakcióinak tagjai, a rendőrség képviselői és a települések polgármesterei koszorúzták meg a hajdúsámsoni Petőfi-szobrot.
Dehir - Közös ünnep Hajdúsámsonban
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)