Folytatja közösségformáló rendezvényeit Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2023.09.29. 12:00 | Frissítve: 2023.09.29. 12:05
Több tízezer emberhez eljutott már Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának „A hajdú hagyományok nyomában” című projektje - hangzott el a testület mai ülésén. A látványos rendezvények év végéig folytatódnak.
Vármegyeszerte családi napok, koncertek, táncházak, fényshow-k és ismeretterjesztő rendezvények is várták idén a hajdú-bihariakat.

A vidéki kulturális és hagyományőrző programsorozat célja a helyi identitás megőrzése és továbbörökítése, illetve a közösségformálás. Az önkormányzat 35 ezer példányban kiadványokat is készített, melyek a vallástörténet mellett a helyi közösségeket, hajdú-bihari településeket és a vármegye értékeit mutatják be.
A mai közgyűlésen az is kiderült. hogy októberben célzottan az idősek számára szerveznek programokat.
- Júniusban úgy fogalmaztunk, hogy közel 400 rendezvényt fogunk ebben az évben szervezni, most azt mondhatom, hogy inkább az 500-hoz fogunk közelíteni. Egy lehetőséget kaptunk arra, hogy december közepéig is végigvigyük ezt a programot, úgyhogy most tervezzük azokat az adventi rendezvényeket, amelyek az advent első, második, harmadik vasárnapja még bele fog férni - mondta el Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke.