Fákat ültetnek a vizesek a Macsi Balcsi környékén is
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.05.05. 13:32 | Frissítve: 2020.05.05. 13:32
Debrecen – Úgy gondolják a TRV szakemberei, minél több oxigént termelő fa van környezetünkben, annál frissebb és tisztább lesz a levegő.
Mertek nagyot álmodni a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. dolgozói: több mint tízezer fát ültetnek el idén a cég szolgáltatási területére, elsősorban vízmű telepekre. A Társaság még kora tavasszal vette fel a kapcsolatot a 10 Millió Fa Alapítvány kecskeméti szervezetével. Az alapítvány közbenjárásával és a dabasi Czerócki Díszfaiskola felajánlásával április végén megérkezett a céghez a több mint tízezer fiatal növény.

- Nem volt egyszerű a dolguk az ültetéssel kollégáimnak, ugyanis a fák mostanra elkezdtek kihajtani, így azokat nagyon rövid időn belül kellett elültetni. Komoly logisztikát igényelt, hogy Kelet-Magyarország hat különböző megyéjébe villámgyorsan eljuttassuk a növényeket úgy, hogy azok még aznap földbe kerüljenek – mondta Bakondi Patrik, a cég vezérigazgatója.
Megjegyezte, a karantén sem kedvezett a zöldítési akciónak. Eredetileg ugyanis közösségi ültetést terveztek a lakosokkal együtt, ez azonban a vészhelyzet miatt mindenhol elmaradt. A Társaság munkatársai végül maguk tették földbe a nyír, mezei szil, eper és pusztaszil fácskákat. Ahová nagyobb mennyiségű fa érkezett, ott a növények egy részét faiskolázták, melyeket az őszi levélhullás után telepítenek végleges helyükre.
A vezérigazgató hangsúlyozta, a TRV elkötelezett a környezetvédelem iránt. Szerinte egy vízszolgáltató cégnek ma már nem csak annyi a feladata, hogy az ivóvizet megfelelő minőségben juttassa el az otthonokba, hanem felelős vízbázisaink, környezetünk megóvásáért, zöldítéséért is.
A fákból több mint ezer darab a Keleti Főcsatorna Üzeméhez került. Erdei Gábor víziközmű ágazatvezető és kollégái úgy döntöttek, mindenekelőtt a Látóképi Tófürdő, azaz a Macsi Balcsi parkolóját, és annak környékét ültetik be fákkal.
- Minél több oxigént termelő fa van környezetünkben, annál frissebb és tisztább lesz a levegő - jegyezte meg Erdei Gábor. - Nem mellékesen ezek a növények pár év múlva már árnyékot is biztosítanak a strandra kilátogató vendégek és gépjárműveik számára. Akik szeretik a természetes fürdőhelyeket, biztosan örömmel veszik fásításunkat.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
v888
Imádjuk a Macsi Balcsit! Köszönjük a TRV-nek és a Balcsi dolgozóinak ,h rendbetették a területet. A fásításért pedig külön köszönet.