A hadháziak megint megmutatták, mennyire fontos nekik a káposzta – videóval
Szerző: DTV | szerkesztoseg@dtv.hu Közzétéve: 2016.09.25. 16:03 | Frissítve: 2016.09.26. 08:12
Hajdúhadház – Százféle káposztás étel főtt vasárnap Hajdúhadházon. A Káposztás Napokon hagyományos és különleges fogásokat is megkóstolhatott a rendezvény 10 ezer látogatója.
A hajdúhadházi Káposztás Napok főzőversenyén száz üstben és bográcsban készültek az ételek. Egyetlen kikötés volt: a káposzta nem maradhatott ki a hozzávalók közül. Készült káposztás lecsó, székely és töltött káposzta és tündérkáposzta. A Hajdúhadházi Családsegítő Szolgálat csapata egy régi helyi étel újfajta változatával indult a versenyen.

- Egy tündérporral fogjuk megszórni, amikor készen van és feltálaljuk a zsűrinek. Innen a tündérkáposzta elnevezés. Egyébként egy hagyományos hadházi káposzta ételt főzünk, kásás káposztát – hallhattuk Komorné Karap Máriát.
Az idei káposztás napok díszvendége Debrecen volt. Papp László polgármester köszöntőjében azt mondta: nagyon fontos, hogy egy település megtalálja erősségét és arra építve ápolja identitását. Hajdúhadháznak ilyen a káposzta, Debrecennek pedig a páros kolbász. Ez a két termék pedig akár a két város kapcsolatát is szorosabbra fűzheti.
- Nem nehéz összehozni a kettőt. A debreceni páros és a hadházi lapos káposzta jól mutat egymás mellett, feltéve, ha a séfek és a szakácsok jól készítik el. Én azt gondolom, ez egy jó párosítás – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.
Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a hadházi lapos termesztésének régi hagyománya van a településen, és ezt az értéket meg kell őrizni.
- Ha nem vigyázunk rá, eltűnik a süllyesztőben. Ebben a multikulturális forgatagban nem fogják azt a fantasztikus értéket megtartani az utánunk jövő nemzedék tagjai, amely egyébként sokat segíthet annak a térségnek, ahol élünk – nyilatkozta a politikus.
Hajdúhadházon ez a veszély nem fenyeget. A kisvárosban mindent megtesznek azért, hogy a helyi káposztát a következő generáció is megismerje.
- Bekerült a nemzeti fajtajegyzékbe a fajta, megkapta a nemzeti védjegyet, és egyre többen foglalkoznak a káposzta termesztésével, savanyítással. Illetve a vetőmagot is itt állítjuk már elő a településen – közölte Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere.
Hajdúhadház stratégiai célja, hogy a településen a jövőben tovább növekedjen a káposztatermeléssel foglalkozó családok, vállalkozások száma.
Dehir - A káposztát ünnepelték Hajdúhadházon
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)