Férfi futsal NB I: legyőzte a címvédőt a DEAC – videóval
Szerző: deac.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.21. 06:30 | Frissítve: 2023.03.21. 11:53
Debrecen - Remekel a felsőházban az egyetemisták együttese, a szombathelyi sztárcsapat, a Haladás sem bírt velük.
A Debreceni Egyetem alakulata három fordulót követően veretlen a felsőházban.

Debreceni gólöröm - Fotó: Derencsényi István
A DEAC férfi futsalosai hétfő este a címvédő Haladást fogadták a DESOK-ban. Sok ember érdeklődését felkeltette a bajnoki, hiszen remek hangulat és közel telt ház volt a csarnokunkban.
Tóth Attila lövéseivel indult az összecsapás, aztán a második percben Harmati Tamás centerezése után Nagy Bence góljával megszerezte a vezetést a DEAC. Kicsit később újabb esély adódhatott volna, de Thiago szögletéről lemaradt Rácz Zsolt.
A vendégek is felvették az üzemi hőfokot, ezt Dróth Zoltán löketei jelezték, majd a szombathelyiek klasszisa a hetedik percben egy berúgást követően kipókhálózta a debreceni kapu bal felső sarkát. Nem sokkal később Nagy Bencének tapadt le a lába, ölben kellett levinni a pályáról. A szomorú jelenet után a Hali pillanatai következtek, de Krajcsi Bence óriási védéseinek hála nem került hátrányba a házigazda. A szünet előtt huszonöt másodperccel Thiago meglógott, s a helyzetét higgadtan értékesítette.
A második félidőben sokáig annak ellenére sem módosult az állás, hogy mindkét gárda többször veszélyeztetett. A 27. percben ismét Thiagót ünnepelhette a publikum, mivel brazil egy szabadrúgást bevágott. Dróth faraghatott volna a szombathelyiek hátrányán, ám elhibázta a ziccert. Ez sokba került a a vasiaknak, ugyanis a 33. percben Deiby megiramodott, és a találata előtt még egy szép csel is belefért. A jelentős különbség miatt a szombathelyiek elővették az öt a négy elleni felállást. Nagyon fegyelmezetten védekezett a DEAC, ennek köszönhetően a vendégek alig jutottak el helyzetig. A 39. percben Hajmási fejesét nem foghatta Krajcsi, de néhány pillanat múlva Thiago passzából Rácz is beköszönt, ezzel végleg eldöntötte az összecsapást.
Elek Gergő legénysége újabb nagy skalpot szerzett, és három játéknap után veretlen a felsőházban. Hétfőn a Berettyóújfalu vizitál a DESOK-ban. Az MVFC előtte (szintén harmadik fordulós összecsapáson) a ScoreGoal Kecskemétet fogadja: a két csapat március 22-én, szerdán csap össze 18 órától a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.
Felsőház 3. forduló
DEAC - Haladás VSE 5-2 (2-1)
DESOK, vezette: Borbás Bottyán Aurél, asszisztensek: Kakuk Szabolcs, Vida Sándor.
Gólszerzők: Nagy B. (2.), Thiago (20., 27.), Deiby (33.), Rácz (39.), ill. Dróth (7.), Hajmási (39.)
DEAC : Krajcsi – Vass, Harmati, Tóth A., Nagy B. - cserék: Tóth Benedek, Szatmári, Deiby, Thiago, Rácz, Sándor, Győri, Szabó Á., Tóth Barnabás. - Vezetőedző: Elek Gergő.