Tovább Amerika útjain – 21. rész – Egy laza város Délen
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2015.07.04. 09:04 | Frissítve: 2015.07.05. 09:36
New Orleans, Louisiana (USA) – Amerika francia beütéssel, katasztrófák, és a dzsessz. Javarészt fekete lakosság. Ez mind a „bohém” város.
Bizonyára van benne valami sorsszerű, hogy éppen az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb nemzeti ünnepén (július negyedike, a Függetlenség Napja), amikor minden második honpolgár csillagos-sávos pólóban vagy arcfestéssel tódul ki az utcára, hogy aztán este az elmaradhatatlan tűzijátékban gyönyörködjön, mi kissé „franciásra” vesszük a figurát. Az úgynevezett „Mély Dél” egyik különös, sokat szenvedett nagyvárosába látogatunk, melyet turistaként – ha tehetjük – semmiképp ne hagyjunk ki. Amolyan fesztiválváros ez egész évben, a Francia negyed egyedi hangulata pedig sokáig az emberben marad. Nem véletlen, hogy az USA-ban először járt barátunk még hetekkel az egyébként csak néhány órás látogatásunk hatása alatt állva is, folyamatosan a Bourbon Streetről beszélt.
Francia város volt egykoron New Orleans (La Nouvelle-Orléans), mint ahogy maga az állam, Louisiana is magán viseli itt-ott az egykori európai birodalom nyomait. A Mississippi folyó deltája övezi keleti és nyugati irányból. Fontos kikötőváros volt az amerikai rabszolgatartás időszakában, hiszen itt hajózták be az afrikai kontinensről behurcolt egykori négereket, hogy aztán azokat a nagy cukornád- és gyapotmezőkön dolgoztassák. A franciák egyébként a Louisiana Purchase értelmében adták el az egész államot a fiatal amerikai államnak. Az angolokkal szemben 1812-ben védték meg New Orleanst, amely abban az időben már gyors fejlődésnek indult.
A francia hatást fokozta az is, hogy az 1804-es haiti forradalom idején rengeteg francia ajkú menekült érkezett a városba, akik hozták magukkal rabszolgáikat is. A kormányzó és az elöljárók szerették volna a város határain kívül tartani az egyre növekvő színes bőrű lakosságot, de a francia kreolok szívesen fogadták őket, így egyre többen beszélték a francia nyelvet. Nincs tehát mit csodálkozni azon sem, hogy a francia liliomot ábrázoló zászlók bizony ott lengedeznek a házak portáljain, de még a helyi amerikai futball csapat sisakjára is ez a szimbólum került. New Orleans Louisiana állam legnagyobb városa, a legutóbbi cenzus szerint közel négyszázezren lakják. A feketék aránya nagyon magas, háromból két városi polgár afro-amerikai.
Ha már a történelemben kaparászunk, annyit még érdemes megemlíteni, hogy 1852 márciusában Kossuth Lajos – amerikai korteskörútján, melyben pénzt és diplomáciai támogatást akart szerezni a magyar szabadságharc újraindítására – meglátogatta a várost. A magyar kormányzó gyakorlatilag kisemmizve távozott, hiszen mire ideért, már híre ment, hogy nem hajlandó véleményt nyilvánítani az akkorra már nagy vitát kiváltó rabszolgatartás kérdésében, mely végül az amerikai polgárháborúba torkollott. Szóval a mi Kossuthunkat errefelé már nem szerették, hiába beszélt oly’ ékesen a szabadságszerető amerikaiakhoz, és hiába hallgatták és éljenezték tízezrek az 1851-52-es körútja korábbi állomásain. Az amerikai magyarok 2002-ben, a látogatás 150. évfordulójára Gergátz István tiszteletbeli konzul és felesége, Bika Juliannna kezdeményezésére emléktáblát helyzetek el a központi Lafeyette téren.
New Orleans a Mississippi, a dzsessz, a blues, az európai beütés, a lazaság és fesztelenség szimbóluma. Nem csoda hát, hogy elnevezték bohém városnak. Különösen az úgynevezett Francia negyed, a Bourbon- és a Canal Street felkapott. Turisták hömpölyögnek az utcán, és ücsörögnek a bárokban, melyek közül minden másodikban élő zene szól. Blues-, rock- és dzsesszbandák mindenhol – kívül és belül. Bárhová beülünk egy italra, ingyen élvezhetjük a helyenként igencsak magas szintű zenei tudással előadott slágereket, sehonnan nem néznek és dobnak ki. Még a vihar sem lehet akadály, hiszen megérkezvén a város felé vezető mocsaras Mississippi-deltát keresztülszövő végeláthatatlan hidak egyikén, idehaza nem tapasztalható villámlás, széllökések, majd heves esőzés fogadta kis csapatunkat. „Nem lesz ebből városlátogatás” - gondoltuk, és már le is mondtunk az egészről, amikor a nyugati külvárosban megálltunk tankolni. De ezalatt ahogy jött, úgy el is suhant a vihar. Visszafordulni pedig érdemes (volt), a Francia negyedet hamar megszállták a főként európai turisták. No és egy (vagy több) nagyobb haditengerészeti egység, melynek tagjai szemlátomást jól érezték magukat a Bourbon Streeten.
A viharral története során sajnos nem volt szerencséje a városnak. Több nagy hurrikán is riogatta, mígnem 2005-ben lecsapott a Katrina. New Orleans városának nagy része a víz alá került. Magyar ismerőseink azt mesélték, hogy gyakorlatilag fel kellett menekülni házuk emeletére, mert a földszintet plafonig töltötte a betörő víz. A legnagyobb pusztítás a feketék lakta szegény negyedekben volt, az 1836 halálos áldozat java része is ott élt. Otthon nélkül maradtak töltötték meg a Superdome-ot - talán sokan látták itthon is tíz éve a tragikus képeket. A Katrina hurrikán ismét felhívta a figyelmet a város sebezhetőségére, mint annyi elődjének pusztítása korábban. A természeti csapás következtében nagyon sokan elhagyták a várost, hogy aztán néhány tízezren évekkel később visszaköltözzenek. Persze a helyiek nem csüggedtek, bámulatosan gyorsan helyreállították a belvárost, igaz éppen a Francia negyedet nem érte kár. Azért, mert annak idején a francia betelepülők a környező területeknél magasabbra építették, és fallal vették körül településüket az 1700-as években.
Chicago, St. Louis és New Orleans. Északról délre haladva, gyakorlatilag kettészelve az Egyesült Államokat helyezkedik el a három nagyváros. Az amerikai dzsessz és blues bölcsői. Szép lassan, hömpölyögve, több zenei stílus keveredéséből állt össze (érdekesség, hogy még temetéseken játszott zene is került bele) New Orleans utcáin, majd bárjaiban. Itt kezdett többek között a híres Louis Armstrong énekesként, majd ment tovább Chicagóba, már trombitásként. Rendkívül sok afro-amerikai sztár került a dzsessz és blues révén reflektorfénybe, majd a zenetörténelem halhatatlanjai közé. Aki végigsétál a Bourbon Streeten, több helyen hallgathat egészen magas színvonalú előadásokat.
Érdemes elsétálni a vízpartra is, ahol a Mississippit, mint valami tengert láthatjuk. Itt is éttermek, hajók (még gőzös is), és fesztelen szórakozás várja a kíváncsi turistát. Mert a fesztiválokban nincs hiány, a leghíresebb a Mardi Gras karnevál, valamint a New Orleans Dzsessz és Hagyomány Fesztivál.
No és a Saints amerikai futball csapata, amely 2010-ben a fenomenális irányító, Drew Brees vezérletével óriási csatában, hollywoodi filmbe illő módon megnyerte a Super Bowlt, a sportág nagydöntőjét. Öt évvel a Katrina hurrikán pusztítása után, egy talpra állt város büszke és vereséget nem ismerő csapataként. Hiába, ilyen ez az Amerika: hősök születnek mindenhol, feltápászkodnak minden körülmények között, aztán a végén meg csinálnak róluk egy „mozit”. Erről a bohém, laza nagyvárosról is. Amelynek nyilván lehet valamilyen zsigerekbe hatoló atmoszférája, amely feledhetetlenné teszi. Mert hogyan is fordulhatna elő másként, hogy valaki, kétórányi ott tartózkodás után hetekkel, sőt hónapokkal később is csak azt a „felejthetetlen” Bourbon Streetet emlegesse?
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)