Magyarország gyöngyszemei: a „Völgy” jó gazdái – fotókkal
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2015.08.22. 09:31 | Frissítve: 2015.08.23. 14:31
Balaton-felvidék – Fehérre meszelt házfalak, takaros porták, gyönyörű völgyek. Nem csoda, hogy felfedezték fesztiválhelyszínnek. Még ha vége a rohamnak, és lassan a nyárnak is, ide bármikor érdemes ellátogatni.
Az igényes kultúra kedvelői számára bizonyára nem hangzanak idegenül a Kapolcs és környéke, vagy a Művészetek Völgye hívószavak. Bizonyára isteni sugallatra látogatott el a Veszprém megyei hátságok, völgyek és kisebb-nagyobb dombok-hegységek vidékére Márta István zeneszerző jó 25 évvel ezelőtt, hogy felfedezze ezt a csodálatos tájat. Megtalálta, majd kitalálta azt a művészeti fesztivált, amely mára mágnesként vonzza azokat, akik többre vágynak, mint jobb vagy éppen rosszabb, agyonfuttatott könnyűzenei csapatok napokig tartó színpadra állításánál, és multicég-reklámokkal telepakolt sátrak és bódék kínálta eszem-iszomnál. Népzene, táncház, irodalom, koncertek egy héten át minden nyáron, és azután. No, igen, de mi is van azután?
Jelentjük, csönd és nyugalom. A kapolcsi római katolikus műemlék templomban (épült 1782-83-ban) pakolászó helybéli férfi rögtön meg is kérdezi: aztán jöttünk-e már ide a fesztivál idején. Mert akkor pörög itt az élet igazán. Végül megegyezünk: szép ez a kis falu ilyenkor is, maga a béke szigete. Nem is csoda, hiszen a Káli-medencében járunk, ahol a festői táj mellé nyugalmukkal és rendezettségükkel sorakoznak fel a kis falvak. Kapolcs a nevét valószínűleg egy kun vezérről kapta, első írásos említését pedig egy pannonhalmi apátsági levélben lelhetjük meg. A reformáció után a lakosság többsége lutheránus lett: ma a központban egy protestáns templom áll, a magasan fekvő temetőt „őrző” – már említett – barokk katolikus lelki hajlék mellett.
Dolgos népek lakták Kapolcsot, az Eger-patak több molnárnak adott szó szerint kenyeret. Ezekből a malmokból ma is többet láthatunk, a falu különböző részein. Van egy csodálatos kőhíd a Falumalom mellett, melynek vaskerítésén ott díszeleg a kapolcsi címer. Sajnos a helyiek nem készültek fel a kósza vendégekre, hiszen szinte minden zárva van. Felkeressük a „Völgy” helyszíneit is, de láthatóan azokat már augusztusban „téliesítették”. Így csak kívülről gyönyörködhetünk szinten mindenben.
A kapolcsi faluközpontból vezet az út a három kilométernyire fekvő Taliándörögdre. Úgy döntöttünk, hogy ha már erre járunk, körüljárjuk a fesztiválhelyszínek településeit. Nos, Dörögd ha lehet, még csendesebb, mint Kapolcs. Néhány párhuzamos utcácska jó néhány karbantartott, de néhol lepusztult fehérre meszelt parasztházzal. Kedvenceink a virággal díszített utcai kerekes-kutak lettek, melyek gazdái mintha azon versenyeznének, kinél virít jobban a muskátli, ki gondozza inkább a maga kútját. Az egyik dombtetőn álló katolikus templom lehetne jobb állapotban is, bár csak kívülről láthattuk, bemenni nem lehetett.
Csodálatos magaslaton vezet az út Taliándörögdről Öcsre. A völgyben napraforgómező töri meg az érintetlen természetet, mögötte vizes terület, amolyan tófajta. Messziről természetesnek látszik. Mint ahogy a szintén „fesztiválfalu”, Öcs is jól mutat a magasból. Talán a legszebb a többi között, már a magaslatot teljesen elfoglaló, és ezért kissé zavaró mezőgazdasági major mellé érve is egyfajta erődfalu képe tárul elénk. Mint mindenhol, itt is a templomok „uralják” a falut, kettőt is sikerült magaslatra húzni. Természetesen Árpád-kori település ez is, ma alig több mint kétszázan lakják. Szépen felújított vagy kissé elhanyagolt fehérre festett házakat találunk itt is, az egyiken talán első tulajdonosára, Pál Jánosra emlékszik a hálás utókor. Szép gesztus ez, hiszen a név alá gondosan feljegyezték a valamikori építés évét, 1838-at. Majd’ kétszáz éves parasztporta előtt állunk, érdemes lenne megsüvegelni.
Öcsről Pulába visz az utunk. Sváb falu ez, Veszprémtől 25 kilométernyire, az Eger-patak völgyének legkeletibb részén. Római katolikus templomát Eszterházy Károly gróf megbízásából 1797-ben, barokk stílusban emelték. De találunk itt egy 1773-ban Szent Flórián tiszteletére épített, késő barokk kápolnát, nagyon jó állapotban. Mint ahogy a szemben álló régi házak között sajnos néhány elhanyagoltat is. Köztük olyat, amelyet eladásra kínálnak. Nincs mit csodálkozni azon, hogy német nyelven is kínálják a kissé romos műemlék portát, hiszen az egész Káli-medencében találhatunk bőséggel nyugat-európai „gazdát”.
Pula egyébként „fészekalja falunak” nevezi önmagát. És valami olyan is az elhelyezkedése, a Nagyvázsony felől érkező főútról gyakorlatilag lenézhetünk a központjára, ebbe a kis ékszer-fészekbe. A falu másik végén háromlyukú kőboltozatos híd búcsúztatja az átutazót. Itt is alig kétszázan élnek, egészen csodálatos természeti környezetben.
Minden nyáron egy-egy hétre élet költözik a Kapolcs nevével összekötött kis veszprémi településekbe. Megsokszorozódik a lélekszám, talán még az utolsó pajtát is kiadják szálláshelynek. Jönnek a városi „népek”, ilyenkor nem annyira kényesek a kényelemre, és nem a szálláshely csillagait vizslatják. De aztán minden elcsöndesül, és az a néhány száz helyi lakos – akik közül most alig láttunk néhányat az utcán – talán nem is gondolja, hogy mennyire szerencsés. Mert ezeket a falvakat és környéküket szinte bármikor érdemes meglátogatni. Nyugalmat árasztanak magukból, igazi gyöngyszemei kis hazánknak.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)