Birkák, bábuk, bazárosok: mit nézzünk meg a Hortobágyon? – fotókkal
Szerző: Mikula Szilvia | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.05.26. 11:47 | Frissítve: 2017.05.26. 11:49
Hortobágy – Miért érdemes kirándulni erre a vidékre? Közel is van, különleges hangulatú és teli látnivalókkal.
Mit tegyen az ember, ha jó levegőre, kikapcsolódásra és a nagyvárosból való kiszakadásra vágyik egy napsütéses szabadnapján? Például célozza meg a Hortobágy beláthatatlan rónaságát, amely ráadásul mindössze 40 kilométerre fekszik Debrecentől.
Gondoltunk egyet a barátommal, és hátizsákkal, fényképezőgéppel felpakolva autóba ültünk – de kerékpárra pattanva, vagy a tömegközlekedést választva sem tántorodtunk volna el attól –, hogy nekivágjunk ennek a túrázásnak. Bármilyen eszközzel is tettük volna meg ezt a távot, mindenképpen óriási élményt nyújtott volna, ugyanis nem kevés látnivalóval szolgált maga az utazás. A forgalmas, túlzsúfolt városból kiérve szinte arcul csapott a határtalan földek látványa, s néhol egy-egy legelésző birkanyájat vagy tehéncsordát is elkaphattunk. Az útba eső lelátók egyikénél megálltunk, hogy végigpásztázzuk a messzeséget, s a Hortobágy határánál található hatalmas tankot is bátran szemügyre vettük közelebbről.
Érkezés után először a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjába tértünk be, ahol bárki információt kaphat a térség látnivalóiról és programlehetőségeiről. A központban betekintést nyertünk – interaktív kiállítások révén – a puszta növény- és állatvilágába, illetve a darvak vándorlásába, az épület mögött található kézművesudvarban pedig a tájegységre jellemző mesterségek képviselőinek portékái között is elidőzhettünk. Aztán innen átsétáltunk a Madárpark látványkórházába, ahol különféle sérült, lábadozó madárral találkoztunk, majd a Hortobágyi Pásztormúzeum és a Körszín néprajzi, kézműves kiállításai felé vettük az irányt. A bejárat előtt egy 3-4 év körüli kislány éppen megbotlott és elesett, könnyei azonban hamar felszáradtak, amikor megpillantotta az életnagyságú viaszbábokat. Az élethű bábuk és a vetítések révén megismerhettük többek között a pásztorok életét, valamint a mézeskalács-készítő, a fazekas és a kovácsmesterek műhelyeit.
Tovább haladtunk a vásártérre, ahol mindenféle csecsebecsét láttunk a konyhai eszközökön át a hortobágyi nevezetességekkel ellátott bögréken keresztül a gyerekjátékokig. (Vásároltunk is egy-egy hűtőmágnest emlékbe magunknak és az otthoniaknak.) A bazárosok között bóklászva főként németül és románul beszélő turistákkal találkoztunk, akiket tényleg elbűvölt a puszta végeláthatatlansága, és a magyaros ételek világa. Az ínyencségek említését hallva meg is kordult a gyomrunk, így betértünk a csárdába, ahol stílusosan hortobágyi húsos palacsintát rendeltünk. A finom falatok elfogyasztása után – ha már ott jártunk – megtekintettük a csárda kiállítását is, ahol összefutottunk Jókai Mórral és Móricz Zsigmonddal, akik azonban nem bizonyultak túlságosan bőbeszédűnek – mivelhogy bábuk voltak… A meghiúsult eszmecserét követően Hortobágy jelképéhez, a Kilenclyukú hídhoz sétáltunk, ahol általános iskolások hallgatták éppen tanárnőjüket, aki a híd történetéről mesélt nekik. A legtöbben odafigyeltek a beszámolóra, néhányan azonban a környéket vizsgálgatták.
– De hát itt nincs is semmi! – állapította meg egy szőke hajú, szemüveges kisfiú.
– Nagyon uncsi… – helyeselt a pókemberes baseball sapkát viselő társa, majd záporozni kezdtek a „Mikor megyünk már haza?” kérdések.
A gyerekzsivajtól távolabb egy csónakban fekvő férfire figyeltünk fel, aki heverészéssel töltötte az időt a potenciális utasok érkezéséig (akik nem mi voltunk). Mi maradtunk a nézelődésnél: a nemrég épült gyalogos átjáróról tökéletes látvány nyílik a Kilenclyukú hídra, melyet eddig a nádastól teljes egészében alig lehetett megfigyelni. Az új híd korlátján máris megjelentek a névvel vagy monogrammal ellátott „szerelemlakatok”, s már csak idő kérdése, hogy teljes mértékben kisajátítsák maguknak a szerelmesek az egész felületet.
Hazafelé ismét megálltunk egy lelátónál, hogy még egyszer megcsodálhassuk ezt a (magyar költők, írók, festők által különösen) magasztalt rónaságot.
A Borsósi kilátóhoz, a Mátai Méneshez és az Állatparkba ugyan nem jutottunk most el, és a Hortobágyi Nemzeti Park különleges növény- és állatvilágát sem sikerült egészen feltérképezni, de legközelebbi látogatásunk alkalmával biztosan nem hagyjuk ki.
Olyan hely a Hortobágy, ahova érdemes bármelyik évszakban kimenni. Akkor is, ha rendezvény van (mint a Hortobágyi Falunap május 27-én vagy az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó június 3-án), meg akkor is, ha csak szeretnénk kirándulni egyet – csak úgy.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)