Az elmúlt 15 év legnagyobb börzéjét tartották Debrecenben – fotókkal

---

Debrecen – A kíváncsiság és a szikrázó napsütés ezúttal az egy évvel ezelőttinél is nagyobb járműbarát-sereget vonzott a Monostorpályi úti placcra.

---

„Történetének minden bizonnyal eddigi legnagyobb veteránjármű-kiállítását és alkatrészbörzéjét rendezte meg április 9-én, vasárnap a cívisvárosban a Debreceni Old Timer Club” – írtuk tavaly ilyenkor. Mivel a kíváncsiság és a szikrázó napsütés ezúttal az egy évvel ezelőttinél is nagyobb járműbarát-sereget vonzott a Monostorpályi úti placcra, a tavalyi kezdő mondatot ezennel – azzal kiegészítve, hogy valóban ez volt az elmúlt 15 év legnagyobb börzéje – ünnepélyesen újrahasznosítjuk, csak a dátumot változtatjuk április 8-ra!

Egy dögös Chevrolet Impala

Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csupán a mennyiségi mutatói javulnak egyre inkább a börzének. Ami eddig talán belesimult a sokadalomba, az most jól észrevehetővé vált. A parkoló járművek között itt is, ott is Bihar és Szatmár megyei rendszámúak tűntek fel, s a kínálatban is volt a „szomszédból” származó darab. Így például egy valaha jobb napokat megélt Mobra Hoinar. A hajdani román motormárka nálunk korántsem annyira ismert, mint szovjet, keletnémet, lengyel vagy csehszlovák kortársai – mivel hozzánk hivatalosan nem hoztak belőlük –, de néha feltűnik egy-egy példány. A mindenféle civil és katonai jármű gyártására specializálódott brassói nehézipar – nomen est omen: MOtor BRAsov – egyik terméke volt ez a népmotor. A márka 1971 és 1994 között létezett (bár lehet olyan hírekre bukkanni, hogy 2015-ben megpróbálták feléleszteni a gyártást), s vészes korszerűtlensége miatt múlt ki. A jármű igen furcsa, legyező alakban hűtőbordázott hengerfejű egyhengeres motorja – látszólagosan nagy mérete ellenére – csupán 50 köbcentis. A börzén látott Hoinar (Csavargó) valamikor a nyolcvanas években készülhetett, akkoriban „menő”, felhúzott, endurós kipufogóval.    

A romos Mobrát kínáló határon túli magyar fiúk közelében egy ugyancsak odaáti rendszámú, de csodás állapotban lévő kétajtós kupé, egy Opel Rekord 1900 L állt, a modell C szériájából. Ezt a sorozatot 1966 és 1971 között gyártották a németek. Ez a példány nem volt sem eladó, s nem is a kiállítási részen parkolt, de attól eltekintve, hogy gazdája „a fülétől a farkáig” mindkét oldalán diszkréten végigfutó, „Opel Record C Coupe” feliratú matricacsíkkal látta el, akár nyugodtan kiállítható is lett volna.

Bár a következő eset nem a börzén esett meg, de a fentiek okán nagyon is ide illik. Ezen a verőfényes napon érthető módon megnőtt a városban a motorosok egy négyzetméternyi útfelületre jutó száma. Így fordulhatott elő, hogy e sorok írója is egy nyolc motorosból álló csapat mögé sorolt be az egyik kereszteződésben. Járműveik Hargita megyei rendszámot viseltek, s mindegyiken volt egy matrica a fiúk – magyar – becenevével vagy nevével. A nevek mellett pedig mindegyiken egy-egy kis székely zászló díszlett...

Az erdélyi magyarok után következzék egy kis francia-magyar, immár ismét a börzéről.

A franciáknál volt igazán jellemző közlekedési eszköz évtizedeken keresztül a mi Dongó motorunkhoz hasonló segédmotorral hajtott bicikli.

A Solex néven gyártott erőforrás, illetve a Velosolex segédmotoros bicikli utolsó modelljét, az S 3800-ast Berettyóújfaluba gyártották 1994-től 2007-ig Cyklon néven. A börzén is felbukkant most egy példány.

Ha már a Dongó említtetett, természetesen nem mehetünk el szó nélkül mellette sem. Bár szerencsére Dongó-motoros biciklit viszonylag gyakran látni veterénmotoros eseményeken, a mostani példány valóban párját ritkítja. Fölös okoskodás helyett idézzük gazdáját, aki a következő tájékoztatót illesztette a járműre: „Dongó (1955-1957). A székesfehérvári Vadásztölténygyár terméke, melyből mintegy 60.000 db készült. (Olasz Gilera Mosquito-utánzat.) Hengerűrtartalom: 38,49 köbcentiméter, maximális teljesítmény: 0,8 lóerő (4600 fordulat/perc), maximális sebesség: 32 kilométer/óra, fogyasztás: 1,5 liter/óra, tömeg: 7 kilogramm. Az akkor 1480 forintba kerülő Dongót – melynek ára 2-3 havi fizetésnek felelt meg – az arra alkalmas kerékpárra lehetett házilag felszerelni. Az itt kiállított darab egy indiai gyártmányú, Avon típusú, „duplavázas”, Robusta-utánzatú – kerékpáron látható. Mint a Dongó, úgy a kerékpár is eredeti fellelt állapotában – tehát restaurálás nélkül – került kiállításra. Működőképes, ma is használatban lévő jármű.”

Az idézetet folytatva álljon itt egy másik tulajdonosi ismertető is, ezúttal egy remekbe szabott, 1958-as Mercedes-Benz W 121-es típusú gépkocsiról. A kézzel írott sorok szerint az önhordó karosszériájú modellt (Ponton) 1953 és 1962 között gyártották. Motorja 1897 köbcentiméteres, s mindössze 75 lóerős. Maximális sebessége 160 kilométer/óra volt. Ez a típus alapozta meg a Mercedes hírnevét, mivel német taxiként sok üzemelt belőle. (Éppen ezért széthajtották őket és nem sok maradt meg belőlük.) Ezt a példányt 2000 és 2002 között teljesen felújították.

Már tavaly tavasszal is megcsodálhattuk azt a kanárisárga-fekete Citroen „Kacsát”, ami utánfutóján egy MZ-t kelletett. Ez a „járműszerelvény” most is látható volt.

Az utánfutón ezúttal egy restaurálásért kiáltó 1959-es Pannónia Deluxe TLF díszelgett, melynek csepp alakú hátsó lámpája manapság is zavarbaejtően „dizájnos” formájú.

Nagyon szép volt egy „Weiss Manfréd” Csepel 100-as is, ami szinte eldugva álldogállt a börze mélyén, pedig a kiállítási részen is nyugodtan leparkolhatta volna gazdája. Ezt a motorocskát mindig meg lehet csodálni, akárhányszor látja az ember! Valódi iparművészeti alkotás, a magyar járműipar egyik kincse. Ha minden igaz, akkor 1948 és 1950 között 10.000 darabot gyártottak belőle, jelentősen enyhítve ezzel a második világháború utáni hazai motorosjármű-ínséget.

Szintén a börze mélyén árválkodott egy olasz Malanca enduro. A nálunk szinte teljesen ismeretlen, harminc éven keresztül – 1956 és 1986 között – létezett, eredetileg Morini, majd saját erőforrásokat alkalmazó és sportsikereket is elért bolognai márka eme példánya bár látszólag egységes képet mutatott, mégis kissé úgy tűnt, hogy nem teljesen ebben a formában került ki hajdan a gyárból.

Volt, aki angol rendszámú utánfutóról angol rendszámú sportmotorokat kínált. Azt nem lehetett eldönteni, hogy jobbkormányosak voltak-e…

Trike-okat viszonylag ritkán lehet látni a börzén, s most is minden bizonnyal egy látogató gördült be vele. A remekbe szabott Spyder a Can-Am, a kanadai Bombardier – szorosabban véve a Bombardier Recreational Products (BRP) – motorkerékpár-gyártó divíziójának terméke. A Can-Am mindenféle furcsa kinézetű szabadidős, haszon- és katonai járművet gyárt, így a trike-ok mellett többek közt quadokat is. A börzén is látni néha quadokat, de olyat, mint most, igen ritkán. A valószínűtlenül pici négykerekű azonban egyáltalán nem valami csigalassúsággal haladó, elektromos meghajtású játékszer volt (most egyébként olyanokkal is szórakoztatták a gyerekeket), hanem „rendes”, 50 köbcentis robbanómotorral hajtott jármű. Noná, hogy difi nélkül! Hadd szokja a gyerek!