A Tócóvölgyben kutattak debreceniek az év rovara után
Szerző: Vereb István | vereb.istvan@dtv.hu Közzétéve: 2014.03.23. 14:26 | Frissítve: 2014.03.23. 16:32
Poszméh-monitorozó programot hirdetett a Madártani Egyesület debreceni irodája, a következő hónapokban feltérképezik a környéken élő rovarokat. A földi poszméh azért került a figyelem központjába, mert idén ez lett az év rovara Magyarországon.
400 hertzes az a zúgás, amit kibocsát a poszméh, ezért hívták régen dongóméhnek. A sötétszürke és sárga színű élőlény, a földi poszméh lett idén az év rovara. A legnagyobb termetű méhek közé tartozik, több mint 250 faja van. Szőrbundát visel, ezért még a jóval hidegebb területeken, például a sarkkörök vidékén is előfordul.

A Madártani Egyesület debreceni irodája poszméhmonitorozó programot hirdetett. Őszig még hét alkalommal járják be a Tócóvölgyet, hogy feltérképezzék az itteni állományt.
- Nagyon sok fajuk csökkenő állománytendenciákat mutat. Sokan nem tudják, vagy nem foglalkoznak azzal, hogy a poszméheknek, vadméheknek mekkora jelentőségük van. Hiszen mint beporzók a gazdaságilag hasznos növények túlélésében is döntő a szerepük – mondta el Koczka András, a Madártani és Természetvédelmi Egyesület területi vezetője.
Március 22-én volt a víz világnapja, ezért a túrával a Tócó-patak fontosságára is fel akarták hívni a figyelmet. Az észak-déli irányba folyó, 26 kilométeres Tócó úgynevezett ökológiai folyosó. A vonuló madarak ősszel és tavasszal irányjelzőként is használják.
Dehir - Az év rovara nyomában a debreceniek
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)