A szemétteleptől a kőgazdagokig: egy világot látott debreceni fotós kalandjai

---

Debrecen – A fényképész, aki megörökítette a kínai taxisofőrt is, a Csonkatemplom tornyáról és a 22 emeletes tetejéről is fotózott. Interjú.

---

Az ember sokszor érzi, hogy cselekedne, de inkább latolgatja a következményeket, és végül behúzza a kéziféket. Nem mer lépni. Van azonban, aki bátran néz előre, és teszi, amit érez: hallgat a szívére. Nicky Almásy debreceni fiatal zenészként indult neki a nagyvilágnak. Mára pedig elismert fotós vált belőle a világ más pontjain – Ázsiában, Amerikában. Nemrég rövid időre hazautazott, így volt lehetőségünk beszélgetni vele – ennek az interjúnak a szerkesztett változatát a Debrecen Televízió Színképek című műsorának nézői is láthatják.

Dehir.hu: Minden innen indult, de hogyan és mikor?

Nicky Almásy: Ez elég régen volt már, és elég nehéz is róla beszélni. 1994-ben indultam Debrecenből. Nagyon sok zenekarban játszottam, így elmerültem az itteni zenei életben. És ez is vitt el innen: a zene.

Dehir.hu: Először Londont vette célba, majd New Yorkban kötött ki. Ez elég nagy váltás, ez már egy másik földrész!

Nicky Almásy: Az utolsó londoni években nagyon szerettem volna megismerni New Yorkot. De mégsem volt olyan nagy állomás az életemben. Csak egy „frissítés” volt Anglia után, mert Angliát a végén nagyon unalmasnak, meg olyan egyhangúnak találtam...

Dehir.hu: Debrecen is unalmas volt, mint London?

Nicky Almásy: Nem, abszolút nem. Akkoriban, mikor elindultam 1994-ben, én tényleg nagyon nem szerettem. Azért nem is találtam magam itt, mert szerintem kicsi volt, meg az önkifejezéshez nem volt elég. Viszont úgy látom – főleg mióta Ázsiában élek már lassan 8-9 éve –, hogy teljesen megváltozott ez a város. Most már nagyon-nagyon érdekesnek tartom Debrecent.

Dehir.hu: Meg is ihleti, mint fotóst?

Nicky Almásy: Teljesen, persze-persze. Most nemrégiben is volt egy képsorozatom. Kapukat fotóztam.

Dehir.hu: Miért fényképezi az ember kapukat?

Nicky Almásy: Ez nagyon furcsa. Nem tudom megmagyarázni. Vannak ilyen dolgaim. Például a kapuknál pontosan az történt, hogy egyik reggel itt, Debrecenben azzal ébredtem, hogy kapuk!... Utána össze-vissza mentem a városban, és csináltam belőle egy kis sorozatot.

Dehir.hu: Milyen kapukat talált meg?

Nicky Almásy: Vannak ezek a régi kapuk, ezeknek mindnek története van. Ezeken látszik, hogy nem ment már be vagy 10 éve rajtuk ember. Úgy éreztem, hogy minden kapunak volt története. Nagyon vonzottak. A végén már tiszta megszállott lettem.

Dehir.hu: Épületeket is szokott fotózni, de portrékat is. Mindennek van egy története, azért kapja le?

Nicky Almásy: Igen. A kedvenc témáim pontosan az emberek és az épületek. Ez a kettő, amibe szerelmes vagyok. Azonnal meglátom a történetüket.

Dehir.hu: A fotózás talált az alkotóra, vagy kitalálta, hogy szeretne elkezdeni fotózni?

Nicky Almásy: Én mindig azt mondom, hogy nem túl rég fotózok – majdnem egy évtizede. Már azelőtt fotós voltam, mielőtt az lettem... Teljesen szerelmese voltam a képeknek, a mozgóképeknek. Magam sem értettem, de Londonban állandóan magazinokat gyűjtöttem. Később pedig azt vettem észre, hogy felszippantottam ezt az összes anyagot, és amikor először felvettem a kamerát, úgy éreztem, hogy azonnal megtaláltam, amit ki akarok fejezni vele.

Dehir.hu: Fotósként sok helyre bejuthat. Hol járt már, ahol eddig átlagember nem?

Nicky Almásy: Például a sanghaji szeméttelepre csempésztek be egyszer! A szerkesztőm kitalálta, hogy kövessük a szemét útját, amit az ember eldob – egészen a szeméttelepig. Sanghajban, egy 25 milliós városban ez óriási, tényleg olyan, mint egy szemétváros. Nem volt engedélyünk bemenni, és kitalálták, hogy becsempésznek engem. Én meg persze egyből belementem! Leintettünk egy teherautót, bebújtam a sofőrülés alá, és bevitt. Azonnal elkaptak. Kidobtak – és egy képet sem csináltam...

Dehir.hu: Mit gondol, mitől lett keresett fotós?

Nicky Almásy: Azt szokták mondani rólam, hogy nagyon természetesen fotózok. Ezt néha még én sem tudom, hogy mit jelent. De nagyon szeretik a stílusomat. Amikor meglátok valakit, már akkor tudom, ott van a fejemben, hogyan akarom lefényképezni. Van valami, ami mindig ott van. Nem tudom. Nehéz.

Dehir.hu: Mikor érezte, hogy a szakmában is elismerték? Mikor érezte, hogy igen, most már ki tudja mondani: fotós lett?

Nicky Almásy: Sanghaj egyik legnagyobb magazinjánál kezdtem el dolgozni 2010 körül. Ide úgy keveredtem, hogy volt egy zenekarom Sanghajban, és az egyik főszerkesztőnek megtetszett a dalunk. Felkeresett, hogy küldjem át neki, mert írni szeretnének róla. Az e-mailezési rendszerben ott volt a nevem alatt a fotós oldalam elérhetősége. Már akkoriban is fotózgattam a várost – ugyanazt csináltam tulajdonképpen, amit később a magazinnál, csak magamnak...  Meglátta, ráklikkelt, és utána kérte, hogy legyek a fényképészük. Aztán itt állandóan publikálták a képeimet. 20 borítón volt az én fotóm az elmúlt időszakban.

Dehir.hu: Nicky Almásy kezében a kamera is megfordul. A napokban a Napra zenekar frontemberével, Both Miklóssal kínai zenészeket fogadott a fővárosban, őket filmezte.

Nicky Almásy: Volt egy lapszámunk, ami a sanghaji taxisofőrökről is volt szólt. Egy tizenkét oldalas cikk volt benne róluk, ehhez kerestünk borítóképet. Jött az ötlet, hogy a Taxisofőr című film főhőséről, Travis Bickle-ről mintázzuk (akit Robert de Niro játszott). Azonnal föl is adtam egy hirdetést, hogy keresek valakit, aki leborotválná olyanra a haját. Jelentkezett egy ügyvéd, ami nagyon vicces volt, mert a szakmája miatt a fodrásznál győzködött, ha lehet, mégse vágjunk a hajából annyit. De én megmondtam, hogy nem, levágjuk! Azóta is a telefonomban úgy van benne, hogy Travis...

Dehir.hu: Emlékszik az első borítójára?

Nicky Almásy: Hogyne. Ennél nagyon-nagyon ideges voltam, annyira akartam ezt az első borítót. Megkerestük Sanghajban a legszegényebb és a leggazdagabb embert. Egy otthontalantól indultunk el egy multimilliomosig. Közöttük pedig nyolc ember reprezentálta a többi szintet. Ehhez kerestünk borítót. Kitaláltuk, hogy az egyik lány arcára, aki egyébként bolti eladó volt, fessük rá, hogy „qian”, ami azt jelenti, hogy pénz. Volt, aki megnézte ezt a fotót, és azt mondta, ennek a lánynak nincs is modell arca. De pont ez volt a lényeg, hogy nem modellt akartam, hanem azt, hogy egy olyan arc legyen, amin érződik, hogy ez az ember, ez a nő nap mint nap aggódik...

Nicky Almasy jó beszélgetőtárs: áradnak belőle a mondatok, mindenre pontosan emlékszik, ami történt vele, s mindent nagyon szuggesztíven idéz fel. Az idő rövidsége miatt azonban nem ejthetett mindenről szót, mert csak néhány napot töltött Debrecenben, s akkor is eléggé ki voltak számolva a percei. Két túrát már korábban betervezett: mivel a sanghaji hétköznapokban a világ második legmagasabb épületének a fényképészeként is dolgozik, szeretett volna felmenni magas debreceni épületek tetejére. Előző útja során a Nagytemplom tornyából készített képeket, most pedig a Csonkatemplom és a Petőfi téri 22 emeletes tetejére ment fel, hogy megörökítse kedves városát onnan is, a magasból.