Egy éve még csak kisegíteni hívták, most világbajnoki bronzérmes lett a debreceni kosaras – fotókkal
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2021.08.31. 08:15 | Frissítve: 2021.09.01. 08:45
Debrecen – A DEAC kosárlabdása, Szabó Zita eddigi élete legnagyobb élményét élhette át a Nagytemplom előtt. És ki tudja, mi vár rá még...
Egy hete még szinte csak a hozzátartozói és a barátai ismerték Szabó Zitát. A Tóth Árpád gimnázium harmadikosával aztán nagyot fordult a világ. Fellépett a Nagytemplom előtti aréna küzdőterére, hogy egy csapásra belopja magát a kosárlabda barátainak szívébe és a magyar 3x3-as női U18-as válogatott tagjaként a világbajnoki dobogó harmadik fokáig jusson.

Fotók: fiba.com
A DEAC-ban kosárlabdázója sokáig aligha gondolhatta, hogy 2021 nyarának végén ilyen csodák történnek meg vele. Hiszen csak nemrég kóstolt bele a szakág küzdelmeibe.
„Tizenegy éve kosarazom, természetesen én is a hagyományos 5x5-ös változattal kezdtem – mindvégig Debrecenben. Azután tavaly nyáron, edzőm, Kovács Imre szólt nekem, hogy lenne-e kedvem kipróbálni ezt a változatot. Szükség volt ugyanis egy lányra, mert valaki kiesett a 3x3-as válogatottak közül. Így kerültem be, tulajdonképpen kisegítőnek, de nagyon megtetszett ez a fajta játék.
Nem csak a fiatal lányra gyakorolt hatást a pörgős utcai kosárlabda, hanem megakadhatott rajta az utánpótlás válogatottakkal már jó ideje foglalkozó Földi Attila szeme. Így aztán Zita bejutott azok közé, akiknek Debrecenben is edzőtáborozva esélyük volt bekerülni a világbajnoki keretbe.
„Eredetileg tizenketten voltunk, akik közül négyen maradtunk végül a csapatban: rajtam kívül két pécsi és egy szekszárdi lány. Nagyon jól összeálltunk játékban és a pályán kívül is jól megértjük egymást – ez segített bennünket a világbajnokság meccsein is át a legnehezebb pillanatokon.
Zita aztán hamar felvette a világbajnokság ritmusát, csapata egyik legbiztosabb kezű dobójává válva. Csapata pedig beindult, noha a franciák pozitív koronavírus teszt miatti kiesésével egy meccsel kevesebbet vívhattak meg. Aggódott is Földi Attila, hogy a hiányzó mérkőzés miatt nem lesz meg a csapatnak az a ritmusa, ami kellene az eredményes szerepléshez.
Ám a sikeredző – aki néhány esztendeje éppen Debrecenben vezette Európa-bajnoki címig akkor leányait – ezúttal tévedett, hiszen a lányok csoportelsőként jutottak be a kieséses szakaszba.
"Edzőink nem raktak ránk túl nagy terhet, annyi volt az elvárás, hogy jussunk be a legjobb nyolc közé. Innentől pedig semmilyen nyomás nem volt rajtunk, bátran megpróbálhattunk mindent.
Így is tettek. A felszabadult vagányságra nagy szükség is volt, hiszen az ellenfél a B-csoportban a toronymagas esélyes – és a végső győztes - amerikaiakat is legyőző Oroszország volt. Zita pedig igazi vezérré lépett elő, szórta a duplákat és óriási bravúrral legyőzték a vb egyik topcsapatát.
„Hihetetlen érzés volt ennyi ember, ennyi ismerős, rokon és barát előtt, ilyen hangulatban játszani, alig hittem el, hogy ez velem történik. Tudtuk, hogy nagyon erős csapat az orosz fizikailag is, ezért készültünk a kinti dobásokra. Szerencsére nekem ez bejött többször is.
Úgy voltunk vele, hogy veszítenivalónk nincsen, talán ezért is tudtunk győzni.”
A döntőbe jutás a spanyolok ellen nem sikerült ugyan, de a németek elleni bronzmeccsen újra a legjobb arcát mutatta a magyar négyes, másodszor is felborítva a papírformát. A fantasztikus harmadik hely mellett a debreceni kosaras öt mérkőzésen szerzett 31 pontjával a legeredményesebb magyar lett, és beválasztották a torna All Star triójába is.
Zitát pedig az ünneplés után várják a DEAC-os nagypályás csapattársai és az osztálya a gimnáziumi iskolapadban. Azt mondja, a továbbtanulással még ráér komolyan foglalkozni, de egyelőre úgy érzi, Debrecenben van a helye. S azt is nagyon várja, hogy az egyetemi csapatban is megmutathassa, mit tud...