Debrecenben is elérhető a testet és lelket gyógyító Nia táncterápia
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.10.09. 08:15 | Frissítve: 2013.10.09. 14:01
Debrecen – E különleges mozgásforma segítségével, a test, lélek és szellem egyszerre gyógyul – ráadásul fantasztikus zenére.
Debbie és Carlos Rosas a Nia Technique Táncterápia megalkotói. A történet gyökerei egészen a 80-as évek elejére nyúlnak vissza, amikor Debbie és Carlos különböző mozgásformák tanulmányozása után létrehoztak egy gyógyító táncot. A megalkotott mozgásforma különlegessége abban is rejlett, hogy ötvözte a keleti mozgásformákat és a nyugati típusú táncokat.

Az Amerikában született mozgásterápia idén 30 éves. Hazánkban több mint egy évtizede, Debrecenben közel egy éve van Nia Technique. Mint Marschalkó Ildikó Nia-tanár elmondta, fókuszában a női (azaz a jin) és a férfi (azaz a jang) energiáink kiegyensúlyozása áll.
- Tavaly februárban ismerkedtem meg a Niával, s mondhatni, áramütésszerűen hatott rám. Kis túlzással egyszerre csak azon kaptam magam júliusban, hogy már a fehéröves tanári képzést végzem – idézi fel Marschalkó Ildikó, aki szerint a Nia azért fantasztikus, mert szinte bárki gyakorolhatja, kortól, nemtől, edzettségi szinttől függetlenül. - Nem lehet rosszul csinálni – véli –, mivel mindenkinek egyedi a mozgása, s ezáltal tökéletes.
S hogy működik a Nia? Mint Ildikó elmeséli, az órák felépítése megegyezik bármely más csoportban végzett edzéssel. „Egy foglalkozás ötvözi a bemelegítést, az aktív mozgást és a meditációt. A Niában van egy úgynevezett ötszintű mozgás, mely evolúciós fejlődésünk öt szintjét kíséri végig, s ami kiváló öngyógyitó mechanizmusokat indít el. A Nia rutin pedig kilenc mozgásformára épül: harcművészetek (taicsi, tékvandó, aikidó), táncművészetek (dzsessz, modern tánc, Duncan Dance), és öngyógyító módszerek (jóga, Alexander-technika, Feldenkrais-módszer).
Egy Nia órán egyáltalán nem meglepő, hogy a huszonévesekkel az ötvenesek és hatvanasok is együtt mozognak. Ahogy Ildikó fogalmaz, a mozgásformát három szinten, három intenzitásban végezhetjük, mi választunk, hogy mit és milyen dinamikával szeretnénk.
S miért jó igazán a Nia? Ildikó elmondja, hogy a Nia kedvező hatásai bizonyítottak különböző női betegségekben: PCOS, PMS, szülés utáni regeneráció, műtétek utáni rehabilitáció. Továbbá a gerincbetegekre, az ízületi problémákkal küzdőkre és az asztmásokra is jótékonyan hat, oldja a feszültséget és a depressziót. Az edzés nem igényel felkészültséget – bárki, bármilyen fizikai állapotban képes végigcsinálni.
S hogy mikor lehet közelebbi viszonyba kerülni ezzel a mozgásformával Debrecenben? Legközelebb október 12-én, a Juhász Géza utca 8. szám alatt tartott bemutató órán.
Addig pedig itt egy videó, melyen Debbie Rosas, a Nia alapítója látható egy dél-afrikai bemutatón (2009-ben).
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)