Vöröskereszt a nőkért Hajdú-Bihar megyében – videóval
Szerző: DTV | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.05.14. 17:48 | Frissítve: 2018.05.14. 18:24
Erre a projektre 200 millió forintot nyert a karitatív szervezet, konzorciumban a hajdúböszörményi önkormányzattal. A cél, hogy segítsék a nők szülés utáni munkába állását.
A magyar nők sokkal később állnak munkába szülés után, mint a nyugat-európai átlag. Ezt hangsúlyozta Ujvárosy Andrásné, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója a most induló projekt nyitó rendezvényén. Abban szeretnének segíteni, hogy aki akar, kisgyermekes anyaként is visszatérhessen a munkaerőpiacra.

- A család és a munka összeegyeztethetőségén próbálunk valamilyen formában segíteni. Különböző képzésekkel, tanácsadásokkal, mentorálással - mondta Ujvárosy Andrásné, a projekt szakmai vezetője.
A Vöröskereszt a hajdúböszörményi önkormányzattal alkot konzorciumot. Kiss Attila polgármester kiemelte, hogy a kormány az elmúlt nyolc évben például a bölcsődei férőhelyek bővítésével megteremtette a nők számára a munkába való visszatérést. Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalomban több feladat hárul a nőkre, mint a férfiakra.
- A hagyományos családnevelésben és a munkában is jeleskedni kell nekik. Ezért fontos, hogy keressük meg azokat a foglalkoztatási lehetőségeket, amelyek csökkentett munkaidővel, rugalmas munkaidővel, illetve keressük meg azoknak a nőknek a helyzetét, akik hátrányos helyzetűek - mondta Pajna Zoltán, a Hajdú Bihar Megyei közgyűlés elnöke.
A 200 millió forint európai uniós támogatással megvalósuló program három évig tart.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)