Van felesleges százezer forintja? – egyetlen szál parlagfűért is járhat bírság
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.05.10. 08:03 | Frissítve: 2013.05.10. 18:51
Debrecen - A debreceni telektulajdonosoknak nem csupán a parlagfüvet kell kiirtani, a gyommentesítés egész évben kötelességük. Július 1-je után a hatóság is bekeményít.
A nagy meleg miatt robbanásszerű virágzásnak indultak az allergén növények, így nem meglepő, hogy Debrecenben is egyre több panasz érkezik az elhanyagolt telkek miatt az önkormányzathoz. Petrás Miklós, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának munkatársa a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorában elmondta, nem csupán a parlagfű ellen kell védekeznie az embereknek, hanem egész évben kötelesek levágni a gyomnövényeket.

A bűvös dátum július 1-je, ekkortól a parlagfű-mentesítés elmulasztása miatt már hatósági eljárást lehet indítani. Ha azután parlagfüves területet találnak, a felszólítás után a hatóság bírságolhat és kényszerkaszálást rendelhet el. Remete László, a HBM-i Kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának osztályvezetője kiemelte, hogy külterületen 5 százalék feletti fertőzöttség esetén, belterületen viszont már akár egy szál parlagfű miatt is lehet hatósági eljárást indítani. Petrás Miklós azért hozzátette, ha egy szál parlagfüvet látnak, azt a munkatársai is kitépik – már ha be tudnak jutni a telekre.
A bírság egyébként 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet, a terület szennyezettségétől függően. Ezen túl a kényszerkaszálás díját is ki kell fizetnie a gondatlan tulajdonosnak, ami gyakran jóval magasabb, mint a bírság. Egy 1 hektáros területen például a bírság 15 ezer forint, de a kényszerkaszálásért akár 100 ezer forintot is fizethet a tulajdonos.
A szakemberek elmondták, a gyomos területekről egész évben tehetnek bejelentést a lakosok az interneten, akár név nélkül is. Remete Lászlótól megtudtuk, vannak olyan telektulajdonosok, akik évről évre visszatérően vétenek a szabályok ellen, de a legtöbb esetben azt látják, hogy hatásos a bírság. Azt tapasztalják, hogy ahol egyszer már büntettek, ott a következő években figyelnek a gyommentesítésre. Az osztályvezető ugyanakkor elmondta, vannak, akik vitatják a bírságot, s ha a megbírságoltak a bírósághoz fordulnak, egy-egy ügy hónapokig, sőt akár évekig is elhúzódhat.
Szóba került, hogy az erdőkben is egyre több az allergén gyomnövény, ezt Remete László is megerősítette. A lakosok emellett gyakran megjegyzik, hogy ha nekik rendet kell tartaniuk a telkeiken, akkor ezt a várostól is elvárják a közterületen. Petrás Miklós elmondta, Debrecenben a elsősorban az AKSD végzi a gyommentesítést, de a Dehusz közmunkásait mozgósíthatják. Igyekeznek erre odafigyelni, de ez az extrém időjárás kihívás elé állítja a hivatalt is. Ezt most a gyakori ellenőrzésekkel próbálják kezelni.
A szakemberek elmondták, ha a következő időszakban az esős és napos időszakok váltják majd egymást, a megszokottól is több és virágdúsabb lehet a parlagfű, ezért nagyon fontos, hogy mindenki időben kiirtsa az allergén gyomnövényt.
A teljes beszélgetést itt nézhetik meg:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)