Új szinttel bővítik a debreceni Szent József Általános Iskola épületét – videóval
Szerző: Óvári Anna | ovari.anna@mcdb.hu Közzétéve: 2021.07.15. 15:40 | Frissítve: 2022.06.16. 16:40
Emelettel bővítik a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium általános iskolai épületét. Az új szinten tantermeket és csoportszobákat alakítanak ki, az általános iskolásokat oktatják majd ott. A beruházás a tervek szerint novemberben készül el.
Építik a Szent József Általános Iskola épületének új szintjét, a gimnázium és az általános iskola közé pedig egy átjárót is építenek. Az új épületrészben a legkisebbeket oktatják majd.

- A tervezés tavaly év vége felé fejeződött be, és idén márciustól kezdődött a kivitelezés. A legfőbb cél, hogy helyet biztosítsunk azoknak a diákoknak, akik nálunk szeretnék az általános iskolát elkezdeni – hallhattuk Bódis Zoltán igazgatót.
Az intézmény oktatási palettája öt évvel ezelőtt bővült általános iskolai képzéssel.
Az ehhez szükséges egységet 2018-ban adták át, de az egyre növekvő tanulói létszám miatt ez már kevésnek bizonyult, ezért döntött a beruházás mellett a fenntartó, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye.
- Az elmúlt két esztendőben azt láttuk, hogy már nem két párhuzamos osztályt, hanem három párhuzamos első osztályt tudunk indítani, és így is többszörös túljelentkezéssel. Hosszú távon mind a 12 évfolyamon három-három osztállyal számolunk, azaz egy 36 osztályos intézményre készülünk - közölte Türk László, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyeletének oktatásszervezési főigazgatója.
A beruházást az egyházmegye saját forrásból, több mint 400 millió forintból valósítja meg. A tervek szerint a bővítéssel novemberre végeznek. Ősszel egyébként már mintegy 880-an kezdhetik el a tanévet az intézményben.