Úgy tűnik, minden korábbinál szélesebb lesz a charterkínálat a nyáron a debreceni repülőtéren
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.02.10. 09:36 | Frissítve: 2022.04.19. 09:12
Debrecen – Három desztináció már biztos, emellett továbbiakról is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.
A jelenlegi tárgyalások szerint és amennyiben a járványhelyzet is engedi, az idei nyáron lehet az eddigi legszélesebb a charterkínálat a debreceni légikikötőben – közölte Vajda János, a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezető igazgatója a Dehir.hu érdeklődésére.

Vajda János elmondta, hogy
Törökországot idén három utazásszervező is megjeleníti majd a kínálatában,
ez azt jelenti, hogy várhatóan a hét nemcsak egy, hanem több napján is lesz indulás. A célállomás várhatóan a török riviéra fővárosaként is emlegetett, a Földközi-tenger partján fekvő Antalya lesz, de még az is elképzelhető, hogy az egyik utazásszervező másik város mellett dönt. A török Riviéra a legnépszerűbb úti cél Debrecenből évek óta.
Az is eldőlt, hogy idén újra szerepel majd a debreceni charterkínálatban a görögországi Zákinthosz szigete. A Jón-tenger által körülvett sziget lélegzetelállító, a tenger a kék szín számtalan árnyalatában pompázik. A látnivalók között a legismertebb a sziget jelképévé vált Navagio-öböl.
Közel a megegyezés arról, hogy visszatér az egyiptomi Gurdaka (Hurghada). A Vörös-tenger partján fekvő egyiptomi üdülőváros híres a gyönyörű korallzátonyairól.
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Debrecen International Airport Kft. egy bolgár utazásszervezővel a Fekete-tengeri Burgaszba induló charterről. Várhatóan egy-két héten belül megszületik a döntés.
Egy másik görög sziget is megjelenhet egy magyar utazásszervező kínálatában, ez pedig Rodosz
– jelenleg igényfelmérés zajlik. Az Égei-tenger által körülölelt sziget sok-sok évvel ezelőtt volt elérhető charterjárattal Debrecenből. Ha minden jól alakul, ezen a nyáron ismét lesz járat.
Vajda János hozzátette, a koronavírus-járvány miatt most a pandémia előtti évekhez képest később véglegesítik az utazásszervezők a charterkínálatukat, várhatóan csak április első hetében.
A klasszikus charterjáratok mellett idén is növeli majd az utasforgalmat egy beutazó charter, ezzel Németországból érkeznek majd a pihenni vágyók, akik elsősorban nem Debrecenben, hanem inkább Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőben töltik majd az idejüket.
Nyaralni repülőgéppel nem csak chartergépekkel repülhetünk majd a nyáron Debrecenből. Amint arról beszámoltunk,
a Wizz Air nyári menetrendjében újra megjelent a három debreceni nyaralójárat.
2021-ben három klasszikus nyaralójáratot üzemeltetett Debrecenben a Wizz Air. Ahogy korábban, úgy tavaly is lehetett repülni Mallorcára és Ciprusra, s először jelent meg a kínálatban a görögországi Szantorini szigete.
A járatok október végéig közlekedtek, nemrégiben azonban megjelentek a Wizz Air 2022-es menetrendjében, így már foglalni is lehet rájuk. A légitársaság jelenlegi tervei szerint mindhárom járat 2022 júniusában indul újra.
Emellett a Wizz Air debreceni kínálatában elérhető még egy tengerparti város, az izraeli Tel-Aviv is.
Aki esetleg városlátogatást tervezne nyáron Debrecenből, az a jelenlegi menetrend szerint a Wizz Airrel repülhet Londonba, Párizsba, Eindhovenbe, Brüsszelbe, Moszkvába és Kijevbe, s addig a remények szerint a Lufthansa is újraindítja a müncheni járatát.