Többmillió forintos adományból vásárolnak korszerű eszközöket a Gyermekklinikán
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@dtv.hu Közzétéve: 2017.12.08. 13:19 | Frissítve: 2017.12.08. 13:28
Rendületlen példamutatás. Idén is 4 millió forintot adományozott a Tranzit-Ker Zrt. a Gyermekklinikának. A családi vállalat ezzel akarja ösztönözni a debreceni cégeket a segítségnyújtásra. Emellett azt is bejelentették, hogy a hallgatói önkormányzattól egymillió forintot, a yoUDay tanévnyitó show bevételéből pedig 1,2 millió forint támogatást kap a klinika.
Legújabb fejlesztésű újraélesztő készüléket vásároltak a Tranzit-Ker és a cég vezérigazgatójának tavalyi magánfelajánlásából a Gyermekklinikán. A vállalat továbbra is fontosnak tartja, hogy adományozzon, ezzel is felhívva más cégek figyelmét a segítségnyújtásra.

Szabó Miklós, a Tranzit-Ker Zrt. vezetője ma bejelentette, hogy idén is 4 millió forintot adományoznak a gyermekklinikának eszközbeszerzésre.
- Ennek oka az, hogy nagyon jó célra megy, mindig bizonyítottan eszközvásárlásra, amely a gyermekgyógyászatot segíti elő és reméljük, hogy az elkövetkezendő időben is folytatni fogjuk – mondta Szabó Miklós, a Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója.
A gyermekklinika igazgatója azt mondta, a mostani felajánlásból korszerű sebészeti eszközöket, a kórteremben várakozó szülőknek pedig újabb, úgynevezett anyaszékeket vásárolnak. Balla György hozzátette:
a klinikán dolgozó 350 ember számára azt jelenti az adomány, hogy az emberek hálásak a munkájukért.
- Ez a legnagyobb öröm ilyenkor karácsony, Mikulás táján, hogy egy kicsit az adománnyal megköszönik azt az eszméletlen nagy munkát, amit ez a közösség nyújt. Az a legeslegfontosabb, hogy az emberek odafordulnak felénk, érezzük, hogy szeretnek bennünket – fejezte ki köszönetét Balla György, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója.
Bács Zoltán kancellár pedig bejelentette, hogy a nagyszabású tanévindító show, a yoUDay bevételének egy részét is az intézménynek adják.
- 5,2 millió forintról van szó, amiből 1,2 millió forint a mostani, egyéb gyermekklinikának szánt támogatásokat egészíti ki. A további négy millió forint pedig az egyetem égisze alatt működő köznevelési intézmények iskolák segítésére szolgál – nyilatkozta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.
Emellett a hallgatói önkormányzat is hozzájárul a gyermekklinika működéséhez további egymillió forinttal. Papp Csaba az önkormányzat tanácsnoka példamutatónak nevezte az adományozást, mint mondta: büszke arra, hogy a város mellett magánszemélyek és cégek is részt vesznek a segítségnyújtásban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)