Több százezer forintos adománnyal köszönte meg a Szent Efrém Iskola a debreceni járványkórházban dolgozók munkáját
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.02.04. 15:10 | Frissítve: 2022.02.04. 15:13
Debrecen - A Görögkatolikus Egyház január 28-án emlékezik meg szír Szent Efrémről. E dátumhoz kötődően a róla elnevezett debreceni óvoda és iskola minden évben különféle programokkal tiszteleg a teológus és hitvalló előtt. Idén egy nemes célt is szolgáltak ezek a napok: összefogni a debreceni járványkórházban dolgozókért.
Az idei Szent Efrém napok jelmondata a 118. zsoltárból származó gondolat volt: „Lépteimet irányítsd szavaim szerint”, melynek mentén az volt a cél, hogy minél interaktívabb módon kapcsolódjanak be a diákok a programokba. Arra törekedtek, hogy valami igazán „bámulatos és varázslatos” élményben legyen része a gyerekeknek, hiszen sok nehézség van a hátuk mögött. Gondolva itt a világjárványra és annak következményeire, amit át kellett, kell élniük – mondta Veres Péter igazgató, a pénteki átadón.

Fotók: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ezért is gondolták azt az iskola vezetői, hogy közös adakozásra buzdítják a tanulókat, hiszen adni mindig öröm, ami melengeti a szíveket, lelkeket. Nehéz volt eldönteni, hogy kiért vagy miért fogjanak össze, de végül azokra esett a választás, akik mindenki életét segítik, ha a szükség úgy hozza – olvasható a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján.
Így végül a debreceni Kenézy Gyula Egyetemi Kórház ápolóira, dolgozóira, orvosaira esett a választás, akiknek a Szent Efrém diákjai és szüleik mintegy 340 ezer Forintot gyűjtöttek össze.
A pénzből pedig a mindennapi munkavégzést segítendő eszközöket vásároltak, olyanokat, amikre a kórház dolgozóinak szüksége volt: három-három hűtőt, vízforralót, kávédarálót és kenyérpirítót.
Dr. Nagy Gergely, a DEKK Járványügyi Koordinációs Központjának logisztikai vezetője hálás szívvel köszönte meg ezt a különleges gesztust. Mint mondta, nem mindennapi dolog, hogy diákok és szüleik gondoljanak ilyen önzetlen módon az egészségügyi dolgozókra, akik most már a világjárvány ötödik hullámának leküzdésében vesznek részt.
- Több tízezer beteget láttunk el csak itt Debrecenben az elmúlt két évben és nagyon nagy terhelés érte a kollégáimat. Úgy gondolom azonban, hogy a járvány maga nemcsak az egészségügyben dolgozók, hanem mindannyiunk számára kihívás. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a gyerekeknek olyan szavakat, kifejezéseket kellett megtanulni, – mint pandémia, maszkhasználat, karanténszabályok, távolságtartás – amikről két évvel ezelőttig nem is hallottak.
Zárásként megjegyezte: minden rosszban van valami jó, hiszen az egészségügyben dolgozók soha nem éreztek akkora szeretetet, elfogadást és megbecsülést, mint amit a koronavírus-járvány a felszínre hozott.
Sivadó Miklós atya, az iskola lelki vezetője felidézte az átadón, hogy Szent Efrém élete utolsó hónapjaiban ápolóként dolgozott. Betegeket segített, adományt, élelmiszert vitt a rászorulóknak és az idei Szent Efrém napokon igyekeztek a teológusnak ezen tetteire is ráirányítani a figyelmet.
- Tudott adni; és most mi is átélhettük ennek az érzését közösen. Az ünneplésből származó öröm most másokat is szolgálhat. Mi pedig örüljünk annak, hogy tudtunk jót tenni, hogy együtt voltunk. Kísérje ezeket az eszközöket imádságunk és a Jóisten áldása, amit azok életére is kérünk, akik ezeket használni fogják – mondta Miklós atya.