Termelő és logisztikai inkubátor épül Debrecenben, javítják a Határ úti ipari park elérhetőségét – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.05.27. 13:40 | Frissítve: 2020.05.27. 16:45
Debrecen - Az épületben két cég fog majd működni. A bokrétaavatón Barcsa Lajos alpolgármester közlekedési fejlesztéseket jelentett be.
Bokrétaavatót tartottak szerdán a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban, a Xanga Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Debreceni Iparfejlesztési Alap portfóliójába tartozó XIMPLE Kft. beruházásában épülő termelő és logisztikai inkubátor épülete elérte ugyanis a legmagasabb pontját.

Herdon István és Barcsa Lajos
Herdon István, a Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Xanga üzleti modellje húsz éve változatlan. „Fejlesztünk infrastruktúrát, építünk gyárakat, logisztikai csarnokokat, azokat hosszú távon bérbe adjuk. A bérlő technológiai transzfert hajt végre, alkalmazza a dolgozókat, és elindulhat a termelés.”
A vezérigazgató hozzátette, a koronavírus-járvány nehezítette ugyan az építkezést, de a reményeik szerint a tervezett augusztusi időpontra elkészül az épület.
A kétmilliárd forintból épülő termelő és logisztikai inkubátor ötezer négyzetméteres, és két bérlője lesz, velük már közel a szerződéskötés, ugyanakkor még nem nevezték meg őket, hiszen a debreceni terveikről majd ők számolnak be.
Herdon István azzal zárta a beszédét, hogy a Xanga Ventures kezelésében jelen pillanatban öt fejlesztés van folyamatban.
Barcsa Lajos alpolgármester beszédében úgy fogalmazott, a befektetők mellett a debreceni munkavállalóknak is köszönetet kell mondani, hogy a járványhelyzetben is folytatódnak a fejlesztések a városban úgy ebben az ipari parkban, úgy az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben és a Déli Ipari Parkban is.
Barcsa Lajos hozzátette, a Határ úti ipari parkban kezdődött a modern kori debreceni ipari fejlődés.
Az önkormányzat az ipari park megközelítésével kíván segíteni az ott működő vállalatoknak és a dolgozóknak.
„Hamarosan megjelentetjük azt a közbeszerzési eljárást, mely az autópálya és a Határ úti ipari park elérhetőségét fogja javítani, valamint szintén hamarosan meg fog jelenni az a közbeszerzési kiírás, mely a kerékpáros közlekedést fogja segteni az ipari parkhoz. Jelenleg a Kishegyesi út és a Derék utca sarkán ér véget a kerékpárút, sokan igénylik, hogy végig biztonságban lehessen kerékpározni. Emellett a környéken van egy viszonylag veszélyes csomópont a Határ út és a Kishegyesi út kereszteződésében. Itt egy lámpás csomópontot alakítunk majd ki, a közbeszerzés előkészítés alatt áll” - mondta az alpolgármester.
Barcsa Lajos köszönetet mondott a Xangának, hogy a járványhelyzetben is előre tekintenek és bíznak Debrecenben.
Amint arról beszámoltunk, a Xanga csoport a közelmúltban kezdte el azt az út és nagy kapacitású közmű infrastruktúra fejlesztést, melynek eredményeképpen a Határ úti tudományos technológia park területét további 35 hektárral bővíti, így a park területe meghaladja majd a 130 hektárt. Az újonnan kialakított ingatlanokon a Debreceni Iparfejlesztési Alap hamarosan további kulcsrakész termelőüzemek és logisztikai központok beruházásait indítja el.
Cím | dátum |
---|---|
Vállalkozók, figyelem: harmincöt hektáron fejlesztik a Határ Úti Ipari Parkot Debrecenben – videóval | 2020.05.21 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
liceum
Erről a Herdonról egyszer még utcát neveznek el Debrecenben. És róla nem érdemtelenül...