Támogatja a város a debreceni repülőteret, hogy töretlen legyen a fejlődés – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.05.30. 11:32 | Frissítve: 2019.05.30. 18:23
Debrecen - Az üzemeltető cég tőkeinjekciójáról döntött a közgyűlés. Több intézkedést hoztak, mely elősegítheti a bevétel növekedését.
Mint ismert, tavaly év végén a város szerezte meg a debreceni repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft többségi tulajdonát, a korábbi többségi tulajdonos Xanga-cégnek 25,02 százalékos üzletrésze maradt. A céget idén tavasszal átnevezték Debrecen International Airport Kft-re.

Növelnék a Wizz Air-bázisgépek számát
A társaság 2018-as számviteli beszámolóját is tárgyalta csütörtöki ülésén Debrecen város közgyűlése. A Debrecen International Airport Kft. 428 millió forint mínusszal zárta az előző évet. Papp László polgármester előterjesztésében azt javasolta, 426 és fél millió forintos tőkeinjekcióval segítse a város a céget.
A polgármester a közgyűlésen elmondta, látva, hogy a reptér jelentős fejlesztésre és ennek okán támogatásra szorul, s nem szerette volna, hogy többségében magántulajdonban levő cégnek biztosítanak támogatást, ezért vette át a többségi tulajdonrészt a város.
Papp László kiemelte,
a reptér stratégiai jelentőségű a város számára,
s továbbra is fontosnak és támogatandónak tartja a légikikötő ügyét. A forgalomnövekedés miatt belső átépítési munkákat hajtottak végre, 2017 végén pedig egy jelentős auditra kellett felkészülni, ami infrastrukturális és szervezeti változtatásokat eredményezett; növelni kellett a reptér állományát. A parkolási rendszert is átalakították, s ebből jelentős bevételre tudnak szert tenni. A polgármester közölte azt is, hogy az összes korábban kiszervezett tevékenységet visszaszervezték. A cél az, hogy jelentősen növeljék a kereskedelmi és egyéb bevételeket.
Ágoston Tibor, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője arra kérdezett rá, van-e olyan terve a városvezetésnek, amiben megpróbálnak egy folyamatot megmutatni, hogy hová szeretnének eljutni.
Kovács Ádám, a polgármesteri kabinet vezetője elmondta,
jelenleg két Wizz Air bázisgép van a repülőtéren, ezt a számot növelni szeretnék,
és a charter járatokban is látnak további lehetőségeket. Kovács Ádám közölte, évi egymilliós utasforgalom felett önfenntartó a repülőtér, amit a 2020-as évek közepére szeretnének elérni. Közép- és hosszú távú terv is készül az infrastrukturális fejlesztésekre.
A jobbikos Herpergel Róbert közölte, az előterjesztést meg fogják szavazni, esélyt adnak ezzel arra, hogy talpra álljon a reptér.
Az MSZP-s Madarasi István visszaidézte, hogy amikor az üzletrész vásárlásáról döntöttek, az hangzott el, hogy a befektetést tekintsék bizalmi kérdésnek. Nem láttak minden számot és kötelezettséget, amivel most szembesülnek. A nagyságrend számára riasztó.
Papp László polgármester azt mondta, abban érdekeltek, hogy minden bevétel a Debrecen International Airport Kft-n belül jelenjen meg, ne pedig azon kívül. A magánbefektetőnek nem fizettek semmit, visszavették városi üzemeltetésbe a repteret. A polgármester abban bízik, hogy a 2019-es beszámolóban az intézkedések hatása már megjelenik.
Ágoston Tibor azt mondta, örömmel hallja a fejlesztésre vonatkozó terveket, melyek azt mutatják, hogy helyén vannak a szakemberek. A reptér itt van, a miénk, nem tehetjük meg, hogy ebek harmincadjára hagyjuk – fogalmazott.
Gondola Zsolt, a Civil Fórum képviselője azt kérdezte, hol van az a határ, amíg vállalja a veszteséget a város. Azt javasolja, hogy a következő közgyűlésre készüljön egy részletesebb anyag, amiből egyebek mellett az utazási struktúra is kiderül. Módosító indítványt tett, hogy a következő közgyűlésre készüljön egy részletes beszámoló.
Papp László nem támogatta a javaslatot, mert nem szeretné, ha a konkurens repülőterek megismernék a részletes stratégiát. Tudja, hogy milyen mozgásokat hajt végre például a nagyváradi reptér, s nem szívesen tenné hozzáférhetővé számukra ezeket a terveket. Azt ígérte, a közgyűlésen kívül a képviselőkkel egyeztetik a stratégiát.
A DK-s Varga Zoltán a Wizz Airre utalva azt mondta, a debreceni repülőtér egy másik magáncégnek lett a bázisreptere. Az hasít, de a debreceni adófizetők fizetik ezt meg. Ha a reptér stratégiai vagy nemzeti érdek, azt a kormány fizesse meg, ne pedig a város – javasolta.
Papp László azt mondta, a 2018-as év üzleti eredményében nem az önkormányzatnak van meg az üzleti felelőssége, mert az év jó részében egy magáncég volt az üzemeletető. Egy ilyen stratégiai vagyonelem fontos hatással bír a város gazdálkodására. Összvárosi szinten nézve a reptér hasznát ez a légikikötő nem viszi, hanem hozza a pénzt. A repülőteret városstratégiai szempontból finanszírozni kell – jelentette ki.
Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP városi frakcióvezetője úgy fogalmazott, volt idő, amikor csak hinni tudtak abban, hogy nemzetközi határnyitású reptér lesz. Ez egy nagyon fontos ügy, és a város nagy értéke. A gazdaságfejlesztési, befektetői tárgyalások során fontos, akár döntő jelentőségű lehet a reptér – mondta. Szerinte bölcs döntés volt, hogy a város üzemeltesse a repteret.
Gondola Zsolt azt javasolja, hogy zárt ülésen tárgyaljanak a következő közgyűlésen a repülőtérről, ezt azonban elutasította a testület.
Papp László eredeti, tőkeinjekcióról szóló előterjesztését végül 29 igen és 2 nem szavazattal fogadta el a közgyűlés.
HOZZÁSZÓLÁSOK (2)
zsugababus
Nemrégiben itt mindenki éltette mennyivel növekedett az utas létszám Már túl szárnyaltunk mindent és most akkor mi van ??? Hiába van utas növekedés mégis deficites a repülőtér ??, mert ha nem így lenne akkor nem kellene támogatni az adóforintokból . Jól látom ??
liceum
Ha abból a szempontból nézzük a kérdést, hogy pl. a Pécs-Pogyányi repülőtér nulla forgalommal, vagy a Hévíz Airport elenyésző forgalom mellett produkál kb. ugyanennyi vesztességet, akkor ez a szám teljesen elfogadható: amíg Debrecenben érezhető a reptér jelenléte által gerjesztett járulékos gyarapodás, addig az említett repterek csak a pénzt viszik... Örüljünk, hogy nekünk "idehozta" a BMW-t, hogy innen tudunk menni nyaralni, üzletelni, rokont látogatni - és nagy számban hoz ide turistákat, üzletembereket, diákokat stb. Az igazi nagy fejlesztések csak ezután következnek, de azok már sok milliárdról fognak szólni - remélhetően - állami támogatás nélkül az már nem fog menni! Debrecenben legalább eredményesen működik a reptér - egyre több munkahelyet teremtve - meg kell becsülni azt.