Szobor és fa után jelölőkő is őrzi Debrecenben a futball legendáinak emlékét – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.09.15. 14:18 | Frissítve: 2020.09.16. 09:03
Debrecen - Jelölőkövet kapott a Buzánszky Egyetemi kupa 15. évfordulója alkalmából elültetett Aranycsapat Emlékfa, a Debreceni Egyetemen.
Az ünnepség résztvevői közösen avatták fel a jelölőkövet, Juha Richárd alkotását. Ezen egy digitális kód is van, aminek segítségével az aranycsapat emlékoldalára lehet eljutni. Bács Zoltán kancellár emlékeztetett arra, hogy Buzánszky Jenőről egy könyvet is kiadott az egyetem, ami rajta keresztül az aranycsapat és az intézmény kötődését is bemutatta.

- Ez a jelölőkő a járókelőknek megmutatja, mire is emlékezünk. Azt hiszem, mindannyiunk számára mementó lesz - mondta az avatáson Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.
A Debreceni Egyetem történelmi tettet hajt végre azzal, hogy az aranycsapat, valamint ezen belül Buzánszky Jenő hagyományait ápolja, fogalmazott Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke. Kiemelte:
egy székelyföldi út alkalmával jött a gondolat, hogy a legendás válogatott emlékére fákat kellene ültetni az anyaországban és az elszakított területeken.
- A székelyudvarhelyi városi vezetés ebben partner volt, az első fát ott ültettük. Az anyaországban ezt az egy fát ültettük el a Debreceni Egyetem területén - emlékezett vissza Lomnici Zoltán.
Az ünnepség végén a jelenlevők együtt koszorúzták meg Buzánszky Jenő bronzszobrát, amit 2015-ben állítottak a sporttudományi oktatóközpont előtt a 49-szeres magyar válogatott labdarúgó tiszteletére.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
SimonD
Azt a szerencsétlen fát locsolhatná valaki. Hogy néz az ki?