„Szeretnénk elérni, hogy ne csak egy munka legyen a Kronesnél dolgozni” – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.05.26. 08:10 | Frissítve: 2022.05.27. 20:07
Debrecen – A világpiacon vezető cég szeretne utat mutatni a jövő mérnökeinek, s megvalósítani, hogy a dolgozók ne csak munkahelyként tekintsenek a vállalatra – mondta Pascal Männche ügyvezető igazgató.
Újabb stratégiai együttműködéssel biztosítja a képzett mérnökök utánpótlását a Krones Hungary. A szakképzési centrumok és a Debreceni Egyetem után újabb oktatási intézménnyel, a Miskolci Egyetem Mérnöki Karával is megállapodást írtak alá. A közös célokon túl a vállalatot érintő kihívásokról és a munkatársak megbecsüléséről is beszélt Pascal Männche, a Krones ügyvezető igazgatója a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Pascal Männche kifejtette, hogy ezek az együttműködések mindkét fél számára előnyösek. A cég új ötleteket kap a diákoktól, illetve azt is láthatják, milyenek lehetnek majd jövőbeli munkatársaik.
– Másrészről a hallgatók abból profitálhatnak, hogy látják, mi zajlik valójában egy ipari környezetben. Az egyetemen megismerik az elméletet, amit aztán alkalmazhatnak gyakorlatban is. Beleláthatnak a cég mindennapjaiba, s egyben gyakorlati tudásra tesznek szert. Az egyetemeknek pedig azért előnyös, mert megtudhatják, mi kell a diákoknak, s mire van szüksége az iparnak, a cégeknek
– mondta Pascal Männche.
Az ügyvezető igazgató kiemelte, büszke arra, hogy magasan képzett mérnököktől tanulhatnak a gyakornokok, akiket később is visszavárnak már munkatársként.
– Persze, mindenkit nem tudunk felvenni, hiszen kérdés, hogy éppen mennyi mérnököt keresünk. Jelenleg az a szándékunk, hogy növeljük a foglalkoztatottak számát a következő években, s a legjobbakat örömmel fogadjuk. A gyakorlat alatt mindkét oldal tanulhat: a tanulók megismerik a céget, mi pedig látjuk, hogy mennyire illenek a csapatunkba – fogalmazott.
Pascal Männche rámutatott, hogy most főleg a vezetői tréningekre fókuszálnak, kezdve a csoportkoordinátoroktól, akik egy 5-14 fős csoportért felelnek, a felügyelőkön, menedzsereken át, egészen az igazgatókig. Ők kapnak egy értékelést, hogy mik az erősségeik és mely területeken kell még dolgozniuk.
– Különböző képzések állnak a rendelkezésükre, egyénileg és csapatban is, hogy mindkét oldalról fejlődjenek, illetve a vezetői képességeiket is csiszoljuk, valamint megvalósítsuk azt a vállalati kultúrát, amit szeretnénk képviselni a mindennapokban. A képzési központban csoportfoglalkozásokon próbáljuk kideríteni, hogyan reagálnak bizonyos helyzetekben, olyan szituációkban, ahol a vezetői képességekre van szükség – magyarázta.
Pascal Männche arról is beszélt, hogyan tartják meg a munkavállalóikat Debrecenben, ahol egyre több cég van jelen, egyre nagyobb pozíciókínálattal.
– A fizetés nem minden, mert az egy idő után körülbelül hasonló lesz a különböző cégeknél. Fontos számunka, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a cégnél, tudjanak azonosulni a vállalat küldetésével, azzal, amit képvisel. Szeretnénk ezt megértetni, hogy szeressenek egy világpiaci vezető cégnél dolgozni.
Másrészről próbáljuk azt is elérni, hogy ne csak munka legyen nálunk dolgozni, fontos számunka az emberek egészsége és jólléte is. Van például saját sportprogramunk, járunk túrázni, van foci-, futó, és még bowlingcsapatunk is
– mutatott rá az ügyvezető igazgató.
Elmondta, ő is felkészült a szombati Krones Run futóversenyre, hiszen tagja a cég futócsapatának. Hozzátette, ez az első alkalom, amikor ilyen programot szerveznek ipari területen, s egyedülálló az is, hogy egy futóverseny 700-800 méteren egy gyáron vezessen keresztül. A versenyre még mindig lehet regisztrálni online.
A Krones a hétvégi Debrecen Drive-on is képviselteti majd magát, ahol targoncaversenyt is szerveznek.
– Ezt már az első Drive-on is megrendeztük, ezen a versenyen arról van szó, hogy a targoncavezetők hogyan tudnak megoldani feladatokat, például különböző dolgokat kell felemelniük, kisebb tárgyakat felrakni nagyobbakra. Jó szórakozás, de ezzel azt is bemutatjuk, milyenek is az igazán ügyes, képzett targoncavezetők. Ehhez rendelkezni kell egy targoncás jogosítvánnyal, továbbra is lehet jelentkezni akár Facebookon is – zárta szavait Pascal Männche.
A teljes beszélgetést megtekintheti a videóban: