Robotokat versenyeztettek az általános és középiskolás diákok Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.11. 19:40 | Frissítve: 2023.02.11. 19:40
Robotprogramozási verseny debreceni regionális döntőjét tartották szombaton a Debreceni Egyetem Informatikai Karán.
Robotokat versenyeztettek a 10 és 16 év közötti fiatalok. A világ legnagyobb ifjúsági robotépítő és programozó bajnokságán több mint 100 ország képviselteti magát.

A diákok nemcsak megtervezik és megépítik a robotokat, hanem különböző feladatok elvégzésére is beprogramozzák azokat.
Az idei verseny fókuszába az energia került, így az energiafelhasználással kapcsolatos új módszereket és ötleteket is be kellett építeniük a projektekbe.
A nemzeti döntő két hét múlva, Szegeden lesz.
- Itt a gyerekek azt tanulják meg, hogy a különböző kitermelési egységekből, például vízerőművekből vagy akár egy olajfúró toronyból hogyan jut el az energia akár a végfelhasználóhoz, ehhez kapcsolódó innovációs projekteket kellett nekik idén csinálni – nyilatkozta Kanta Boglárka, az EPAM Systems Kft. senior marketing koordinátora.
Tizenhárom csapat érkezett a debreceni megmérettetésre, melynek célja a nemzeti döntőbe való továbbjutás volt. A négy-tízfős csapatok megtervezett, megépített és beprogramozott LEGO robotokkal érkeztek, melyeknek összesen három, egyenként 2 és fél perces futamot kellett teljesíteniük, előre megadott akadályokkal. Emellett egy innovációs projekttel is készültek, ahol egy 5 perces prezentációban azonosítaniuk kellett egy megoldandó problémát, melyre megoldást kínáltak.