Rendberakják a bringákat a Debreceni Egyetemen
Szerző: Vállaji Orsolya | vallaji.orsolya@dtv.hu Közzétéve: 2013.09.23. 18:04 | Frissítve: 2013.09.23. 20:02
Debrecen – Ingyen szerviz várja a kerékpározó hallgatókat a Debreceni Egyetemen. Három kerékpár-javító állomást adtak át.
A különlegesen felszerelt oszlopoknál a fújtatás mellett a beállításokon is lehet igazítani a szerszámokkal. Az ötlet egyedülálló az országban. Az átadás után a bringaszervizt az egyik hallgató rögtön ki is próbálta. Tar Fábián örül a lehetőségnek, hiszen rendszeresen Józsáról jár kerékpárral az egyetemre. A fejlesztés hiánypótló, ugyanis egyre több debreceni diák közlekedik biciklivel a városban. A kerékpárjavító-állomás egyébként is egyedülálló az országban, az ötletet Észak-Amerikából vették.

- Ha leengedett a kerékpár gumija, vagy a jármű féke elállítódott, az ülés, a kormány, a váltó meghibásodott, akkor ezeket a problémákat könnyen, gyorsan és hatékonyan orvosolni lehet ezeken az állomásokon – mondta Nagy Gergely Sándor, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának projektfelelőse.
Hétfőn három kerékpárjavító-állomást adtak át a Debreceni Egyetem területén. A tervek szerint a jövőben többet is kialakítanak majd.
Dehir - Ingyen szerviz várja a kerékpározó hallgatókat a Debreceni Egyetemen
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)