Pezseg az élet Debrecen szívében – fotókkal
Szerző: Mikula Szilvia | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.06.24. 10:30 | Frissítve: 2017.06.25. 12:23
Debrecen – Szerelmespárok, baráti társaságok, szülők, gyerekek: nagy élet van a debreceni belvárosban.
Már javában tart a jó idő, beköszöntött a nyár, s végre elkezdődött a nyári szünet is. Mindenfelé embereket látni: kerékpárral, rollerrel, vagy gyalogosan közlekedve, padokon ücsörögve, vendéglátóhelyekre betérve.

Szerelmespárok sétálnak kéz a kézben, vagy éppen a Nagytemplom elé kihelyezett Debrecen felirat előtt lőnek közös szelfiket. Az absztrakt utcabútor sem tátong üresen: beszélgetni, olvasni, vagy pusztán csak pihenni vágyók vették birtokba. A Kossuth téren a nagyszülők a fagylaltnyomokat törlik le unokáik szájáról, akik már türelmetlenül várják, hogy végre kergetőzhessenek egyet a szökőkút körül. Szülők ülnek a padokon és figyelik, ahogy csemetéik önfeledten játszanak és szaladgálnak a vízsugarak alatt. Baráti társaságok ülnek az asztaloknál a Hal közben, a Simonffy utcán, s jókat beszélgetnek egy-egy ital mellett.
Hétköznap, kora este van ugyan, de csak elvétve találni egy-egy üres asztalt, vagy padot a debreceni belvárosban. Jól esik beülni valahová a munka, az egyetemi vizsgák után, vagy akár csak unaloműzésből, és egy korsó sör, pohár ital mellett kiengedni a „fáradt gőzt”, beszélgetni, kikapcsolódni.
„Nem igazán tartozunk a kimozdulós típusok közé, de amikor összejön egy-egy ilyen alkalom, nem maradunk a négy fal között” – mesélte Amanda, aki barátnőivel két-háromévente tud „nagytalálkozót” összehozni, mivel nem mindenki debreceni, vagy környékbeli. Amikor azonban összegyűlnek, a Hal köz valamelyik kiülős helyét szemelik ki maguknak.
Így tett az az öt srác is, akik „inkognitóban, a barátnők tudta nélkül” egy-egy sör mellett vitatták meg az élet nagy dolgait.
Feltűnően sok gyerek és fiatal kószált a főtéren – szülőkkel vagy haverokkal –, ami nyilván a nyári szünidő kezdetének köszönhető. Anett és társai a szünet mellett utónévnapozást is tartottak: fagyiztak és lófráltak egyet a városban. „Anyuék megengedték, hogy tovább kint lehessünk, mert holnap már nem kell korán kelni” – ujjongtak a kamaszok.
Mátét és Balázst az anyukájuk egy-egy nagy szelet pizzával lepte meg az utolsó tanítási nap zárásaként. „Egész évben szorgalmasan tanultak, nagyon büszke vagyok rájuk, így megérdemlik a jutalmat” – mondta Zsuzsa, miközben a fiúk jóízűen „falták” a pizzát.
Nem véletlenül népszerű e sétálóövezet: jó helyszíne ez a lazításnak, legyen az akár egy buli, ital melletti traccsparti, gyertyafényes vacsora, vagy csak padon ücsörgés, céltalan bolyongás. Igazi közösségi terek ezek: összehozzák az embereket, akik kellemes környezetben, jó hangulatban tölthetnek el órákat, éjszakákat a város szívében.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)