Papok és harcosok szálltak ringbe Debrecenben – fotókkal
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2019.09.18. 09:40 | Frissítve: 2019.09.19. 18:06
Debrecen - Egy MMA-harcost, egy domonkos szerzetest és egy református tábori lelkészt kérdezhettünk a küzdősportok és a hit kapcsolatáról.
Különleges eseményen vehetett részt az, aki kedden ellátogatott a debreceni Ronin Fight Academy termébe. A Papok és harcosok – Küzdés és akarat hittel című programon két, látszólag távol álló közösség találkozott: a küzdősportot űzők az őket övező társadalmi beskatulyázás ellen próbálnak tenni, a Szólj Be a Papnak formabontó missziós kezdeményezés pedig a templomok falai közül kilépve igyekszik találkozásokat létrehozni a fiatalok és az egyház között.

Kedden késő délután betekintést nyerhettünk, hogyan is zajlik egy edzés a Ronin Fight Academy falai között, a bátrabbak pedig maguk is kipróbálhatták az egyszerűnek tűnő, ám annál nehezebb gyakorlatokat.
A debreceni Tóth Panni is részt vett a nyílt edzésen. A fiatal lány több mint egy éve fedezte fel ezt a helyet a húgával, és azóta „itt ragadtak”.
- Nagyon sokat köszönhetek ennek az egy évnek, mert rengeteg önbizalmam lett, és mindig volt kedvem lejönni. Nagyon jó a társaság, olyan, mint egy kis család – mesélte Panni. A rendhagyó programról pedig azt mondta: örül, hogy vannak ilyen események, és kíváncsi arra, milyen témák bontakoznak ki a beszélgetés során.
A klubba járók és az érdeklődők mellett Tokodi László domonkos szerzetes is beállt edzeni, és hamar ráérzett a mozdulatokra – habár nem lehetett egyszerű a fehér habitusban mozogni.
A nyílt edzést követően ringbe szállt Szögyényi László többszörös MMA kupagyőztes, kempo rabbling Európa-bajnok, a klub alapító-vezetője, Tokodi László domonkos szerzetes, római katolikus pap, valamint Sajtos Szilárd református tábori lelkész – akiket a hit és a harc témakörében kérdezgethettünk, a hallgatóság pedig egy-egy üveg sör mellett figyelhette a válaszokat.
- Valahol én is egy harcos vagyok, a lelkekért harcolok, és igenis van küzdelem.
Az Isten harcol értünk, és a sátán is harcol a lelkünkért. Persze ezek nem egyenlő erők, az Isten sokkal erősebb, de az ember dönt, az emberért harcolnak. Az ember fordul oda, ahova fordul, és segíteni kell az embereknek, hogy jó felé forduljanak – hangsúlyozta Tokodi László.
A kötetlen, tabuk nélküli beszélgetés során szóba került Dávid és Góliát küzdelme, a keresztes háborúk, az egyházat ért támadások, valamint a jó és a rossz viszonya is.
- Igazából mi a jó? A rossz hiánya. És mi a rossz? A jónak a hiánya. Úgy gondolkodom a világról, hogy semmi nem fekete-fehér, minden viszonyítás kérdése, billeg, mint egy kis inga
– mondta Szögyényi László.
Az eseményen felmerült az a kérdés is, hogy vajon mennyiben Istennek tetsző dolog a küzdősport.
- Szerintem magában a megfogalmazásban van a kérdés kulcsa. Ha küzdősportnak tekintem, akkor ez egy sport – kezdte Sajtos Szilárd. A református lelkész hozzátette, azt kell megnézni személyre szabottan, hogy „mire jó az a sportolónak, hogy ezt a sporttevékenységet választja”. – Erre nagyon individuális válaszok születnek.
Ha egy küzdősportoló meg tudja saját maga számára fogalmazni azt, miért jó ide lejönni, vagy épp miért jó a zongoristának saját maga számára játszani, akkor megvan a válasz, az ő személyes, individuális jó válasza.
Az est végig jó hangulatban telt, sokat nevettünk, de komolyabb hangvételű válaszokat is kaptunk. A Ronin Fight Academy kapui továbbra is nyitva állnak az érdeklődők előtt, a vitasorozat következő alkalmán pedig püspököknek szólhatunk be: október 17-én kiderül, mi haszna az egyháznak a 21. században.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Formabontó, de bátor és kreatìv ötlet. Csak ìgy tovább!