Nemzetközi CERN mesterkurzust tartottak a debreceni gimnáziumban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.14. 09:49 | Frissítve: 2023.03.14. 10:26
Debrecen – A tudományos előadásokat részecskevadászat követte, majd az eredmények elemzése, értékelése és pályaorientációs beszélgetés következett.
Ebben az évben is a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum adott otthont a CERN Mesterkurzusnak. Március 9-én Debrecen mellett Helsinki, Perugia, Tbilisi, Kaszentína és Harkov fiataljai vehettek részt a nemzetközi online részecskefizika konferencián.

Az egész napos rendezvény a Debreceni Egyetem Fizikai Innovációs Kutatóműhelyének szervezésében, valamint az Informatikai Kar szakmai részvételével valósult meg. A tudományos előadásokat részecskevadászat követte, majd az eredmények elemzése, értékelése és pályaorientációs beszélgetés következett. A kommunikáció nyelve az angol volt, a tanulók közvetlenül a CERN fizikusaihoz is intézhettek kérdéseket.
A középiskolák közötti szakmai együttműködés jegyében több debreceni középiskola is regisztrált a rendezvényre.
- Nagyon hasznosnak tartom, hogy a tanórák mellett ilyen lehetőségeket is kihasználhatnak diákjaink, amelyek segítik a pályaválasztásukat.- nyilatkozta Hotzi Tibor a Tóth Árpád Gimnázium fizikatanára.
– Iskolánk diákjai először csatlakoztak a programhoz. Jó lehetőség volt számukra hogy bepillanthassanak a részecskefizika alapjaiba, megismerkedjenek a CERN tevékenységével és átéljék a részecske vadászat izgalmait – mondta Elek-Korcsmáros Berta DE Informatikai Karának munkatársa, a Napraforgó Waldorf Iskola informatika tanára.
- Jelen rendezvényünk szorosan összefonódik az Kreatív-STEM című NTP-INNOV-22-0125 pályázatunkkal, amelynek keretében két héttel ezelőtt lehetőségünk volt tanulóinkkal együtt ellátogatni a CERN-be. A mai alkalommal, bár online formában, de nagyobb számú, pontosan negyven diák nyerhetett betekintést a CERN- kutatásokba – tudtuk meg Borbélyné Bacsó Viktória igazgatóhelyettestől, a projekt menedzserétől.
- A Debreceni Egyetem Informatikai Kara évek óta aktívan részt vesz a debreceni tehetségek motiválásában és az egyetemre vonzásában. Az egyetem CERN csoportjának vezetőjeként nagyszerű alkalomnak tartom ezt a napot, ahol személyesen találkozhatok a jövő kutatóival – nyilatkozta dr. Ujvári Balázs, a Debreceni Egyetem adjunktusa.
- Úgy érzem, hogy innovatív, természettudományos törekvéseink egyre eredményesebbek. Sikeres pályázataink mellett ebben az évben négy csapatunk méretheti meg magát 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia második fordulójában – büszkélkedett diákjaik eredményeivel a gimnázium igazgatója, Fekete József.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
A részecskefizika európai fellegvárában jártak a debreceni diákok | 2023.03.03 |