Nem minden jármű használhatja a Vágóhíd utcai felüljárót – videóval
Szerző: Pocsai István | pocsai.istvan@dtv.hu Közzétéve: 2018.01.08. 14:58 | Frissítve: 2018.01.09. 11:20
Kizárólag a húsz tonnánál könnyebb járművek használhatják a Vágóhíd utcai felüljárót. A súlykorlátozást jelző táblákat december végén helyezték ki a szakemberek. Az intézkedést a felüljáró leromlott műszaki állapotával indokolják.
A Vágóhíd utcai felüljáró 1910-ben épült. Utoljára több mint harminc éve, 1987-ben újították fel. A szerkezet hosszú ideje omladozik, rozsdásodik. A híd alatt jól látszik, hogy már a vasalatot is megtámadta a korrózió.

A felüljárót tavaly statikusok vizsgálták át, az ő szakvéleményük alapján rendelték el a 20 tonnás súlykorlátozást.
- 2017-ben elvégeztük a híd statikai felülvizsgálatát és a vizsgálat eredményeképpen kénytelenek voltunk ezt a korlátozást bevezetni, mert a híd szerkezete olyan megromlott állapotba került, ami nem teszi lehetővé a húsz tonnánál nehezebb járművek közlekedését - mondta Szoták Zoltán, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója.
A felüljárón naponta körülbelül húszázezer jármű halad át. Kívülről nehéz megítélni, hogy a 18 kerekű kamionok megrakottan átlépik-e a 20 tonnás küszöböt, de a tapasztalatok szerint nagyjából 3-4 percenként halad át rajta ekkora jármű. A mérnökök szerint az idén 108 éves szerkezet jelenlegi állapotában nem alkalmas a felújításra.
Az öreg felüljáró vasból és téglából épült, némi betont is tartalmaz természetesen. A mérnökök szerint felújítani már nem érdemes, egy új, a korszerű igényeknek is megfelelő 2X2 sávos felüljáró elkészítése azonban mai árakon több milliárd forintba kerülne.
Évekkel korábban a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ már adott pénzt a felüljáró kiviteli terveinek elkészítésére, de a beruházás elmaradt. A 100-as vasúti vonal fejlesztése kapcsán ismét felmerült ez a lehetőség, de egyelőre nincs forrás a beruházásra. A felüljáró használata a korlátozással nem sújtott járművek és a kivételt jelentő csuklós buszok számára, teljesen biztonságos.
HOZZÁSZÓLÁSOK (8)
Böszörményi Zoltán
Meg kellene nyitni a Budai Ézsaiás utcai régi sorompós kereszteződést, tehermentesíteni a felüljáró forgalmát. A vasút részéről, szerintem semmi akadálya nem lenne, nincs már annyi tolatási munkájuk, hogy gyakran kellene lezárni miatta a sorompót. Lezárni is csak a 8-as buszbalesete miatti kapkodás miatt kellett.
Debreceni Polgár
... azt a több milliárd forintot, pedig át lehetne csoportosítani, maximum az Intermodális projekt bukná az ormótlan irodaépületeket.
Debreceni Polgár
Sajnos amíg komolyabb baj nem történik elég sok mindent elhanyagolnak manapság kicsiny országunkban. Ez a súlykorlátozás is csak egy átmeneti vészforgatókönyv. A fene nagy egyirányúsítási mizériában vígan meg lehetett volna csinálni, sőt kibővíteni 2x2-es re is akár. De látom azért nem csalódtam, a zsibi felől sikerült a híd elé kipakolni a korlátozó táblát, hogy a kamionosnak akarva akaratlanul is rá kelljen hajtania a hídra. Gratulálok, megint a józan ész győzött.
Varga Imre
Az nekem is elég necces, hogy miért lett ez a fontos felüljáró így elhanyagolva..... Szerintem amíg a 100-as vonal felújítása nem folytatódik - egyelőre - Apafáig, addig egészen biztos nem fog itt semmi történni. Reméljük addig kibírja a híd. Mivel ipari műemlek-jellege van a hídnak, nagy kár lenne, ha lebontanák. Maradhatna gyalogoshídként - felújítva. És a járműforgalomnak épüljön aluljáró, ha ez itt megoldható. A Sámsoni útnál is az lesz.
Edda Hobo
Azt azért úgy halkan megkérdezném, hogy miért hagyták, hogy így tönkremenjen ? A Kádár rendszerben volt rá keret, most hogy hasít a gazdaságunk, meg jól teljesítünk ? Volt itt pénz már sok mindenre, hát erre pont nem jutott. Ja, hogy csak 20 ezer jármű megy rajta keresztül egy nap, akkor tényleg nem fontos.
DERKE
Mielőtt a kamionosokra ráijesztene a cikk. A videónál és az arra mutató linknél Homokkerti felüljáró szerepel. Vagy a vasutat kellene térszín alá, vagy töltésre helyezni, így megoldódna sokak frusztrációja a "kettévágott" város miatt...
subtotal
"A felüljárón naponta körülbelül húszázezer jármű halad át." Az jó sok...amúgy ha már lebontják, akkor aluljáró is opció lehet, annak nem kellene töltést építeni, kisebb helyigénye lenne.
Debreceni Polgár
Azt csak merem remélni, hogy nem közvetlenül a híd elé helyezték el a táblákat, hanem minimum jóval a kereszteződés elé, hogy még véletlenül se forduljanak rá az adott szakaszra a kamionok, mert ha csak a híd előtt figyelmeztetik őket, akkor anyit ér mint halottnak a csók. Mondjuk megnézném, hogy a híd előtt a kamionos nyom egy satut, rakétába vágja magát és visszatolat.