Mozdulj, Debrecen!: koordinátorok segítik az iskolaprogramot – videóval
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2023.10.03. 17:30 | Frissítve: 2023.10.04. 17:13
Tematikus képzési anyaggal készültek a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramjában résztvevő gyerekek számára. A szakemberek szerint a közösségi mozgás szórakoztatóbb, így a kiválasztott fiatalok a mozgásfejlesztés mellé élményt is kapnak. A heti két foglalkozást iskolakoordinátor irányítja.
Mozgásfejlesztéssel örömöt adni, ez a célja a Mozdulj, Debrecen! keretében útjára indult iskolaprogramnak. A résztvevő gyerekek heti kétszer negyvenöt percet töltenek mozgással egy iskolakoordinátor segítségével.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója elmondta, a pandémia utáni iskola-egészségügyi szűrések kimutatták, hogy a fiatalok 72 százaléka szenved enyhe, közepesen vagy nagyon súlyos tartásproblémáktól.
- Egy évvel azután, amikor már a mindennapi torna megjelent az iskolákban, a szűrésen 58 százalékra csökkent ez az arány, tehát ez is azt jelenti, hogy nagyon-nagyon fontos a mozgás az iskolákban, viszont meglátásunk szerint még kevés – nyilatkozta Papp Csaba.
A nagyvárosi lét egyik hátránya, hogy az itt élők nem mozognak annyit, amennyire az egészségük érdekében szükségük volna. A program célcsoportjába olyan gyerekek tartoznak, akik nem végeznek rendszeres testmozgást, nem tartoznak egyetlen sportegyesülethez sem. Számukra külön tematikus képzési anyagokkal készültek a szakemberek.
- Az egész programot úgy közelítettük meg, hogyan lehetne játékos formában, de az egészségfejlesztés jegyében sportolásra, mozgásra bírni a gyerekeket. Ennek szellemiségében állítottuk össze azt a tematikát, amellyel segítjük a koordinátorokat, illetve olyan eszközöket szereztünk be az iskoláknak, melyek elsősorban a játékos foglalkozásokra építenek – mondta el Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója.
Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta:
minden iskolafenntartó az ügy mellé állt az eredmények bemutatása után,
és sikerült kiválasztani azokat az iskolakoordinátorokat is, akikkel a héten már el is kezdték a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramját.
- Szakkör keretében a gyermek tud mozgásfejlesztésen részt venni a szülő hozzájárulásával. Ilyen program egyébként nincs sehol az országban, büszkén mondhatom, hogy a Gondoskodó város programunknak ez egy ékköve lesz, de igazán akkor leszek nagyon büszke rá, hogyha majd évek múlva az iskolaegészségügyi szűrésen látni fogom ennek az eredményeit is – hallhattuk Széles Diánát.
Kiemelték egyúttal, hogy a város erősödő gazdaságának köszönhetően lehet megvalósítani az ilyen programokat. Az iskolaprogram fókuszában a szórakoztató közösségi mozgás áll.