Mintegy négyezer diák költözik ki a Debreceni Egyetem kollégiumaiból – videóval
Szerző: Pocsai István | pocsai.istvan@mcdb.hu Közzétéve: 2020.11.12. 14:30 | Frissítve: 2020.11.13. 12:08
Debrecen – A diákotthonok úgy számolnak, hogy a bentlakók 75-80 százaléka hagyja el a kollégiumokat, közülük sokan már az albérletpiacon is keresgélnek. Az ingatlanszakértő azt mondta: jellemzően külföldi diákok keresnek magánszállást.
Nagy volt csütörtökön a sürgés-forgás az egyetem Kossuth Lajos Kollégiumában. A hallgatók egymás után pakoltak össze és költöztek ki, mivel a kormányrendelet értelmében bezárnak az egyetemi kollégiumok. Debrecenben legkésőbb hétfő délig kell elhagyni a szobákat, de ezek többsége már csütörtökön is üres volt. Ezután csak a diákok egy meghatározott köre, például a határon túli magyar, illetve a világ más országaiból érkezett külföldi hallgatók maradhatnak.

– A Debreceni Egyetem kollégiumaiban körülbelül ötezer hallgató kap helyet. A legfrissebb számításaink szerint olyan 75-80 százaléka fog hazautazni a hallgatóknak, így olyan 20 százalékuk marad a kollégiumban elkövetkező 30 napban is – fogalmazott Csiszár Imre kollégiumigazgató.
Azoknak, akik hazamennek, nem kell mindent elvinniük, holmijaikat bezárhatják szobáikba.
A vizsgaidőszakban, ha személyes jelenlét szükséges, akár egy-két éjszakát is bent tölthetnek majd a hallgatók. Az intézkedés hatása már látszik a helyi albérletpiacon is. Az egyik debreceni ingatlanközvetítő iroda tapasztalata szerint külföldi, leginkább ázsiai hallgatók érdeklődnek a bútorozott, kiadó albérletek iránt.
– Akadnak szabad albérletek, de nincs akkora kínálat, mint augusztus végén, szeptember elején. Tudnak bérelni lakásokat, ár tekintetében pedig ilyen 100-120 ezer forintos albérleteket keresnek a diákok – hangsúlyozta Baráth Norbert, a Duna House Debrecen irodavezetője.
Azt, hogy a 30 napos kollégiumi zárásnak lesz-e tartós hatása az albérletárakra, most még nem tudni. A kormány döntése egyelőre december 11-ig szól, de ezt fel is oldhatja vagy, ha a járvány helyzet indokolja, akkor akár meg is hosszabbíthatja.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)