Megválasztották a debreceni közgyűlés bizottságait, ők lesznek a tagok
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.11.07. 10:45 | Frissítve: 2019.11.08. 10:09
Debrecen – A nyolc bizottság közül hétnek Fidesz-KDNP-s képviselő lesz az elnöke, egynek ellenzéki.
Ebben az önkormányzati ciklusban is nyolc bizottsága lesz Debrecen közgyűlésének. A bizottságok egyes kérdésekben önálló döntéseket hozhatnak, a másik feladatuk pedig az, hogy a közgyűlési előterjesztéseket megtárgyalásuk előtt véleményezzék.

A bizottságok egy részének csak önkormányzati képviselők a tagjai, más részébe a pártok civileket is delegálhattak. A közgyűlés októberi alakuló ülésén az ügyrendi bizottságának tagjait választották meg. Fodor Levente lett az elnök, Papp Viktor az alelnök. A további tagok Gondola Zsolt Zoárd, Kiss Sándor, Korbeák György, Mándi László, Nagy Sándor és Varga Zoltán lettek.
A testület mai ülésén a további hét bizottság elnökeit, alelnökeit, képviselő és nem képviselői tagjait választotta meg. Papp László polgármester a közgyűlésen megköszönte, hogy a bizottságok külsős tagjai is részt vállalnak a város irányításában. Azt mondta: voltak, akik az előző ciklusban is nagy horderejű, a város jövőjét meghatározó döntésekben vettek részt, s hisz abban, hogy ebben a ciklusban még fontosabb ügyek kerülnek majd napirendre a bizottságokban.
A bizottsági tagokat egyhangúlag választották meg, a polgármester szerint ez bizonyíték arra, hogy a debreceni politikai szervezetek a város működőképessége érdekében képesek együtt gondolkodni.
A nyolc bizottság közül hétnek Fidesz-KDNP-s képviselő lesz az elnöke, egynek ellenzéki, a Pénzügyi Bizottság elnökének a DK-s Varga Zoltánt választották meg.
A mai ülésen megválasztott bizottsági tagok:
Egészségügyi és Szociális Bizottság
Elnök: Kiss Sándor
Alelnök: Papp Csaba
Alelnök: Orosz Ibolya Aurélia
Képviselő tagok:
Jánki József
Katona Erzsébet
Piros Zoltán
Szilágyi Edina
Nem képviselő tagok:
Becsky Tibor
Béres Bertalanné
Jármi Tibor
Kaszásné Enyedi Zsuzsa
Szegedi Sándor László
Varga-Borbély Ágnes
Ifjúsági és Sportbizottság:
Elnök: Becsky István
Alelnök: Varga András
Alelnök: Vaszkó Imre
Képviselő tagok:
Komolay Szabolcs
Papp Csaba
Szilágyi Edina
Vadon Balázs
Nem képviselő tagok:
Alexa Ádám
Balla Péter
Bánki András
Gulácsi Anna Ilona
Hegedűs Imre
Vértessy Balázs
Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság
Elnök: Csaholczi Attila
Alelnök: Vadon Balázs
Alelnök: Kőszeghy Csanád Ábel
Képviselő tagok:
Hetei József
Madarasi István
Varga András
Nem képviselő tagok:
Czellér László
Gabrielisz László
Illés-Rácz Mariann
Puskás Tibor
Sásdi András
Kulturális és Oktatási Bizottság
Elnök: Komolay Szabolcs
Alelnök: Türk László
Képviselő tagok:
Bordásné Gyuris Katalin
Hetei József
Majer Tamás
Nagy Sándor
Piros Zoltán
Szabó Bence
Nem képviselő tagok:
Deményi György
Kovács Béla Lóránt
Mikula Gyula Márk
Pankotai László
Sárkányné Gazda Ágota
Szabó Gyula
Tóth Csaba
Pénzügyi Bizottság
Elnök: Varga Zoltán
Alelnök: Kovács István
Képviselő tagok:
Becsky István
Illyés János
Orosz Ibolya Aurélia
Türk László
Nem képviselő tagok:
Czoller Tamás
Daróczi Edina
Erdey László
Molnár György
Pallás György
Tulajdonosi Bizottság
Elnök: Papp Viktor
Alelnök: Fodor Levente
Képviselő tagok:
Csaloczi Attila
Gondola Zsolt Zoárd
Korbeák György
Kovács István
Kőszeghy Csanád Ábel
Józsai Településrészi Önkormányzat
Elnök: Fodor Levente
Alelnök: Majer Tamás
Képviselő tagok:
Bordásné Gyuris Katalin
Katona Erzsébet
Kiss Sándor
Nem képviselő tagok:
Bogdán Szabolcs
Illés László
Molnár Tamás
Simon Imre
HOZZÁSZÓLÁSOK (5)
Gémesi Gábor
Az jó, hogy Varga Zoltàn felügyeli a pènzügyeket. Kemèny kontrollt fog gyakorolni. Azonban az ellenzèk ès ìgy szavazóik alig kaptak valami meghatàrozó posztot.
Gémesi Gábor
Röhej ès abszurd, hogy Bordàsnè Gyuris Katalint Újkertben vàlasztattàk meg kèpviselőnek, de a józsai rèszönkormànyzatban van. Mi köze Újkerthez? Hol lakik? Több figyelmet Újkertnek. Necsak a belvàrosnak.
Gémesi Gábor
Röhej ès abszurd, hogy Bordàsnè Gyuris Katalint Újkertben vàlasztattàk meg, de a józsai rèszönkormàmyzatban van. Mi köze Újkerthez? Hol lakik?
SimonD
Igen. Csak 50 százalékkal nőtt az a fránya javadalom. Pedig megérdemelték volna a 200 % át is. Dehát azt csak nem lehetett. Nem lenne igazságos. Hát mit mondanának az emberek. :))) Valakinek egész életében nem nő ennyit a fizetése.. Kizavarnám kapálni mindet.
liceum
Külön szimpatikus, hogy a mi szerény képviselőink nem szavaztak meg maguknak magasabb javadalmazást, mint tették azt a harácsoló fővárosi képviselőtársaik - legalább is nem lehet olvasni róla...