Megtudtuk, mennyi adót fizettek be a debreceniek a város kasszájába – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.02.03. 08:08 | Frissítve: 2015.02.04. 08:17
Debrecen – Soha nem volt még ekkora bevétel Debrecenben gépjármű-, építmény-, iparűzési és idegenforgalmi adóból.
A 2014. évi helyi adóbevétel Debrecenben 12 milliárd 809 millió forint volt, gépjárműadóban pedig 594 millió, azaz összesen 13 milliárd 403 millió forint. Ez derül ki abból az összesítésből, amit a polgármesteri hivatal küldött el a Dehir.hu érdeklődésére.

Ez ugyan rekordnak számít Debrecenben, a tervezett bevételektől kevéssel elmarad. Az eredeti terv 13 milliárd 479 millió forint volt, ezt később módosították 13 milliárd 623 millió forintra, ehhez a módosított tervhez képest a helyi adóban 94 százalékos volt a teljesítés, gépjárműadóban pedig a tervezett 600 millió forint 99 százaléka folyt be.
A főbb adónemeket nézve 2014-ben Debrecenben a helyi adóban 1,23 százalékos, míg gépjárműadóban 1,4 százalékos volt a növekedés az előző évi adóbevételekhez képest.
A legtöbb pénzt, 10 milliárd 8 millió forintot a vállalkozások és az egyéni vállalkozók fizették be helyi iparűzési adóban. Az építményadóból 2 milliárd 562 millió forint folyt be; ezt az adónemet nem lakás céljára szolgáló épületek, illetve épületrészek (például garázsok) után kell fizetni. Idegenforgalmi adóból 80 millió 600 ezer forint bevétele származott a városnak. Ez várhatóan idén jelentősen emelkedik, hiszen nemrégiben 300 forint/éjszakáról 400 forint/éjszakára változtatta a közgyűlés az adó mértékét, emellett abban bíznak, hogy a megújított parkerdő idén több turistát vonz a városba. Az egyéb adójellegű bevételek (talajterhelési díj, pótlék, bírság) pedig 159 millió 700 ezer forinttal gazdagították a város büdzséjét.
Debrecenben a nagy többség időben befizeti a helyi adót. Késedelmes fizetés esetén késedelmi pótlékot is felszámítanak a hátralékra, mégpedig az esedékesség napjától a kiegyenlítés napjáig tartó időszakra. A késedelmi pótlék mértéke a jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része minden naptári napra.
Barcsa Lajos alpolgármester a Debrecen Televíziónak elmondta, a debreceni gazdaságfejlesztési politika sikerét bizonyítja, hogy évről évre nő az iparűzési adóból származó bevétel Debrecenben; a tavalyi évben ez az összeg már meghaladta a tízmilliárd forintot. Mindezt nem adóemeléssel sikerült elérni, hanem azzal, hogy egyre több cég működik egyre eredményesebben a városban.
Dehir - Rekordbevétel helyi adókból Debrecenben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)