Megszűnhet a 31-es és 32-es busz, ha elindul a 2-es villamos
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.08.23. 08:19 | Frissítve: 2013.08.24. 15:04
Debrecen – A következő hónapokban átépítik a Doberdó utcai végállomást is. A 2-es villamos 20 perc alatt fog beérni a Nagyállomásra.
Kéthónapos vágányzár után augusztus 19-én, hétfőn kapták vissza a villamosközlekedést a debreceniek. Az új villamosok miatt a Petőfi téri végállomást is átalakították. Hétfő óta a 22 emeletes toronyház előtt lehet leszállni a villamosokról a Petőfi téren, felszállni pedig a trolimegálló mellett.

A 2-es villamos pályájának jelenlegi állapotáról, a próbafutásokról, valamint a következő időszak feladatairól volt szó a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorának csütörtök esti adásában, ahol Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója és Sztermen Péter, az ATK Konzorcium Kft. ügyvezetője volt a vendég.
Sztermen Péter elárulta, hogy a Petőfi téren a tervezett határidőre elkészültek a vágányépítési munkákkal, így augusztus 19-én elindulhatott a közlekedés. Ezt követően a Petőfi téren útépítési és területrendezési munkálatokat fognak végezni, aminek a befejezési határideje szeptember 1-je, ez a szakember szerint tartható lesz.
A konzorcium ügyvezetője kifejtette, hogy bár a munka jelentős részével végeztek a Piac utcán, de még van teendő: utasvárókat, megállóhelyi berendezéseket telepítenek, a Nagytemplom mellett pedig még egyenáramú kábelt is kell fektetni.
Nagy Attila rámutatott, fontos, hogy szeptember 1-jére teljesen elkészüljön a Petőfi tér, ugyanis szeptember 2-ától, az iskolakezdéstől sokkal több járatot indít a DKV mind a villamos, mind a buszközlekedésben.
- Természetesen apró kellemetlenségek még lesznek, hiszen például a megállókban még ezután telepítik az esőbeállókat. Az 1-es vonalon az utastájékoztatási rendszer teljesen kész van, a 2-es villamosvonal vasútépítési szakasza a Thomas Mann utcai váltóig elkészült, így ott tudjuk a próbafutásokat végezni, de még ezen a szakaszon is van tennivaló, ráadásul a pálya Doberdó utcáig tartó részét is meg kell építeni – sorolta a vezérigazgató.
Sztermen Péter arról is beszélt, hogy a Péterfia és Hunyadi utcák kereszteződésében szintén befejeződött a munka java. Az utasvárók telepítése, a korlátok kialakítása és a végleges forgalomtechnikai jelek felfestése, a táblák kihelyezése még hiányzik. Emellett hátra van még egy komolyabb térburkolási munka. A Tanítóképző Főiskola előtti területen a jelenlegi aszfaltot térburkolat váltja majd. A Dózsa György úton és a Nádor utcán szeptember elején kezdik az utak újraaszfaltozását.
Nagy Attila elmondta, hogy az új CAF-villamosok jól haladnak a próbafutással, 3 ezer kilométert már megtett a két prototípus.
- Nagyon fontos, hogy elkészült a 2-es vonal Thomas Mann utcáig tartó szakasza, így naponta járművenként 120-130 kilométert tudunk futni. Begyorsítottuk a próbafutásokat, úgy, hogy az 1-es villamos közlekedését sem akadályoztuk. A képzés is jól halad, tizenegy vezető már jogosult az új jármű vezetésére. Év végére elvileg 12 CAF-villamos lesz itt, amiből 8-at szeretnénk akkorára levizsgáztatni. Ez persze a pálya állapotától is függ – hangsúlyozta a vezérigazgató.
A műsorban szóba került a 2-es vonal Thomas Mann utcai váltón túli szakasza. Sztermen Péter elárulta, hogy itt még nagyon sok munka van, a projekt 70 százalékos készültségi szinten áll.
- Itt valamivel kellemesebb környezetben fogunk dolgozni, hiszen javarészt zöldfelületekben fogunk haladni. Ezen a részen még hátra van a vágányépítés és a hozzá kapcsolódó elektromos munkálatok. Ezeket december 20-ig teljesen be kell fejezni. Erre egyébként jóval kevesebb részen kell majd az aszfaltot felbontani – ígérte a konzorcium ügyvezetője.
A Doberdó utcai végállomásról Nagy Attila elárulta, hogy itt egy kisebb multimodális átszállási lehetőség lesz.
- A villamosmegálló mellett lesznek a buszmegállók, átépítjük a végállomást. A beruházás során is folyamatos lesz a buszközlekedés, hol az egyik, hol a másik ága lesz lezárva a térnek. Az új villamosvonal belépésével a 31-es, 32-es buszok létjogosultsága megkérdőjelezhető, így elképzelhető, hogy az utasok ilyen buszokkal már nem fognak találkozni. Jelenleg előkészítés alatt van a 2-es villamost érintő autóbuszvonalak átszervezése, vannak olyan járatok, amelyekhez nem kell hozzányúlni, de lesznek olyanok, amelyeket módosítani vagy rövidíteni kell. A célunk az, hogy a villamos mellett minél kevesebb busz közlekedjen, hiszen egy nagyon nagy kapacitású jármű fog járni. A 2-es villamos 20 perc alatt beér majd a Doberdó utcáról a Nagyállomásig, így lényegében 10 perc lesz a belváros – emelte ki Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója.
A teljes beszélgetést itt nézheti meg.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)