Már kétszáz munkatárs dolgozik az elektromobilitás jövőjén a Vitesco Technologies debreceni üzemében
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2020.11.26. 08:10 | Frissítve: 2020.11.27. 13:58
Debrecen - Elkészült a Vitesco Technologies debreceni üzeme, ahol folyamatosan bővül a dolgozói létszám. A gyárnyitó ceremóniát a járványhelyzet miatt a jövő évben tervezik megtartani.
Két éve kezdte el építeni debreceni üzemét a Continental a Déli Ipari Parkban. A Continental Powertrain divíziója tavaly ősz óta működik önálló cégként, Vitesco Technologies márkanév alatt, így a debreceni üzemen is a Vitesco logója látható.

A gyárban a tervek szerint 450-en dolgoznak majd, közel kétszázan már munkába is álltak.
„A Vitesco Technologies kétszázadik munkatársa decemberben csatlakozik, és örömmel tapasztaljuk, hogy a vírushelyzet ellenére is tartani tudjuk a toborzási tervünket” – mondta el a Dehir.hu érdeklődésére Lukas Juranek, a Vitesco Technologies Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Hozzátette, 2021-ben is nagy számmal fogják keresni azon munkatársakat, akik elkötelezettek egy környezetkímélőbb és fenntarthatóbb mobilitás iránt.
Jövőre elsősorban kék galléros pozíciók betöltésére, illetve mérnöki, támogató területi és pályakezdő munkakörökre lesz majd lehetőség jelentkezni.
(Az állásokat itt hirdetik.)

„Célunk a tiszta és a fenntartható mobilitás. Sok munkavállalónak fontos az, hogy egy előre mutató célért dolgozzon a munkahelyén. Örülünk, hogy Debrecenben már közel kétszáz munkatársunk elkötelezett a tisztább jövő mellett és nálunk szeretnének tenni ezért. A gyárunk a tervezettek szerint megépült és folyamatosan vesszük fel a legjobb szakembereket, akikkel közösen alakíthatjuk a jövő fenntartható mobilitását itt, Debrecenben” – nyilatkozta Lukas Juranek.
Az új kollégák már nem az ideiglenes telephelyen, hanem a Déli Ipari Parkban megépült gyáregységben kezdik meg betanulásukat.
Az ipar 4.0 gyártási eljárásokkal is rendelkező üzem már elkészült, azonban a jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel a gyárnyitó ceremóniát a jövő évben tervezik megtartani.
A világ első átfogó ráfröccsöntő technológiával készült sebességváltó-vezérlő rendszere Debrecenből
A termékek sorozatgyártása 2021 első negyedévében kezdődik, mintegy hétféle gyártási tevékenység bevezetésével. Ahogy arról a Dehir októberben beszámolt, forradalmian új vezérlőt is gyártanak majd a debreceni üzemben.
„A Vitesco Technologies vállalat gyárai közül Debrecenben az elsők között kezdődik a sebességváltó-vezérlő egységek egy új és világszerte egyedi gyártási folyamatának bevezetése, ezzel a modern meghajtás-technológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártóvállalata ismét tanúbizonyságot tesz szakértelméről és innovatív képességeiről a high-tech elektronika területén” – hangoztatta Lukas Juranek.
A hagyományos vezérlőegységekhez képest a ráfröccsöntött vezérlő elektronika elnevezésű új termék, miközben kiváló teljesítményt nyújt, 45 százalékkal kisebb tömeggel, nagyobb robusztussággal és lényegesen kevesebb gyártási lépéssel rendelkezik.
A 7 milliméteres vastagságával ez a jelenleg elérhető leglaposabb vezérlőegység (az eddig használt vezérlőegység 1,5 centiméter vastag volt.), ami könnyebb és ellenállóbb, mint a korábbi technológiával készült egységek.
A méretbeli különbség mindenképpen meghatározó szerepet játszik, mivel az elektronikus vezérlőegységet közvetlenül a sebességváltóba csavarozzák, és a telepítésre alkalmas hely ott nagyon is korlátozott, így minden milliméter számít. A ráfröccsöntött alkatrész további előnye, hogy az előállítása lényegesen kevesebb gyártási szakaszt követel meg annál, mint amennyire egy burkolattal rendelkező elektronikus vezérlőegység esetében lenne szükség. Az új technológia így költséghatékonyabb is.
„Mozgásba hozza a jövőt”
Lukas Juranek kiemelte, a Vitesco Technologies széleskörű és átfogó szakértelmet szerzett a meghajtás szektorban, és ez kimondottan igaz a gyorsan növekvő elektromobilitás piacára is.
„A Vitesco Technologies már ma is azon kevés rendszerszolgáltatók egyike, akik mindössze egyetlen forrásból képesek teljes körű elektrifikációval szolgálni. A portfolióban innovatív és hatékony technológiák szerepelnek 48 voltos villamosításhoz, elektromos motorokhoz, valamint a hibrid motorok és tisztán akkumulátor által működtetett járművek teljesítményelektronikájához. Az évtizedek alatt felépített kompetenciák ezentúl is részét fogják képezni az alaptevékenységnek, azaz az elektronika, érzékelők, és aktuátorok továbbra is gyártásban maradnak. Ezek az elemek minden esetben nélkülözhetetlenek lesznek, bármilyen motorokat érintő változás is lép életbe a jövőben” – magyarázta a német cég magyarországi vállalatának ügyvezetője.
Benépesül a Déli Ipari Park
A Déli Ipari Parkban már működik a német Krones és a szintén német Deufol gyára. Gyakorlatilag szerkezetkész a BHS Trans Kft. új logisztikai központja, mely 2021 júniusában készül el. Az ipari parkban épül majd meg az ITK Holding nagyobb buszgyára, a napokban pedig azt jelentették be, hogy kínai Semcorp vállalat 65 milliárd forintból hoz itt létre üzemet: az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliákat gyártanak majd.
Ezek a cégek több mint kétezer új munkahelyet teremtettek, illetve teremtenek, de a városvezetés szerint az újabb befektetők érkezésével a jövőben a Déli Ipari Parkban tízezernél is többen dolgozhatnak majd.
Az ipari parknál gyakorlatilag elkészült az ötágú turbó körforgalom, s hamarosan bővül a belső úthálózata is; egy újabb másfél kilométeres út megépítésére most írta ki a közbeszerzést Debrecen önkormányzata.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Vitesco Technologies logó lesz majd látható a Continental debreceni gyárának homlokzatán | 2019.10.01 |
Forradalmian új vezérlőt gyártanak majd a debreceni üzemben | 2020.10.12 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
A dácsia visszavág
Hát ide se az átlag magyar dolgozót keresik...